Zöldinfó
Közösségi kertekké alakítják a kihasználatlan játszótereket Szolnokon
Közösségi kertekké alakítják a kihasználatlan játszótereket Szolnokon, a magaságyások gondozására vonatkozó pályázatot a napokban hirdetik meg – közölte a szemétszállítással és hulladékgazdálkodással is foglalkozó NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. – NHSZ Zounok Zrt. ügyvezető igazgatója.
Lits László elmondta: Szolnokon folyamatosak a játszótérfejlesztések, de a több mint ötven játszótér egy része kihasználatlan. A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. munkatársai elsőként a Várkonyi téri és a Jósika utcai játszóteret alakítják át közösségi kertté jövő tavasszal, mindkettő mellett felújított, korszerű játszóterek maradnak meg a gyerekek számára – ismertette. A két játszótéren a magaságyásokat a Tiszavirág gyaloghíd lecserélt műanyag pallóiból alakítják ki, így a hulladékot újra tudják hasznosítani. A közösség számára lesz fúrt kút, komposztáló, szerszámtároló faház, padok és hulladékgyűjtő edény is a kertekben – sorolta az ügyvezető igazgató. Lits László közölte: a napokban hirdetik meg a magaságyások gondozására vonatkozó pályázatot, amelyre közösségek – például lakosok, civil szervezetek, intézmények, óvodai csoportok, iskolák, baráti társaságok, családok – pályázhatnak.
A kezdeményezés sikere esetén szeretnének több közösségi kertet is létesíteni a megyeszékhelyen – mondta. Hozzátette: Budapesten nem ismeretlenek a közösségi kertek, sorra alakulnak kis közösségek, hogy apró parcellákon, parkokban, foghíjtelkeken maguk termesszenek zöldségeket. Ezzel spórolnak, emellett zöldebbé, élhetőbbé teszik a közvetlen környezetüket, Szolnok is ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik – jegyezte meg.
Zöldinfó
A városi hőség ellen is védekeznek: különleges zöldfejlesztés valósult meg
Megújult az oroszlányi Malom-tó környezete.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Megújult az oroszlányi Malom-tó környezete – közölte a polgármester sajtótájékoztatóján. Az oroszlányi önkormányzat 300 millió forintos beruházással újította meg a Malom tó-környezetét. A fejlesztés kiemelt célja a csapadék helyben tartása és a városi hőszigethatás csökkentése – mondta Takács Károly (Fidesz-KDNP). A mintegy 10 hektáros terület egyharmadán újult meg a zöldfelület, összesen közel ötezer növényt ültettek el, 3500 négyzetméteren füvesítettek és egy esőkertet is kialakítottak – írja az alternativenergia.hu. A tó körül új sétány épült, valamint energiatakarékos, napelemes lámpákkal újították meg a közvilágítást, húsz gyeprácsos parkolót építettek, a meglévők burkolatát pedig felújították. A területen 16 térfigyelő kamerát telepítettek, a városi rendszerbe integrálva azokat – közölte a polgármester.
A tó halállományának védelmére két levegőztető szökőkutat helyeztek el, illetve a helyiek kikapcsolódására egy úszóstéget alakítottak ki, valamint új padokat, asztalokat és hulladékgyűjtőket telepítettek. A fejlesztés során új eszközökkel bővült a Brunszvik Óvodával szemközti játszótér, ahol az árnyékolás mellett ivókút épült, valamint kerékpártárolókat és pingpongasztalt telepítettek. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg.
A Malom-tó mesterségesen létrehozott vízterület, mai formáját az 1970-es évek elejére alakították ki. A meder vájása során kinyert földből gátakat, töltéseket és a közeli lakótelepek altalaját építették meg. A városi tó a Vértesből érkező csapadékvíz és kisebb villámárvizek kezelésével a térség vízgazdálkodásának egyik kulcseleme.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaMi történik, ha kiesik a hazai olajfinomítás közel fele? A Mol most visszaállította a teljes kapacitást
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások
