Kapcsolatfelvétel

Otthon

Műterem és vendégház – öko szemlélettel

Létrehozva:

|

Egy művészember számára korántsem mindegy hol, milyen helyszínen alkothat. Az otthonosság érzetére legalább akkor szüksége van, mint a művészi munkához szükségéges elkülönülésre.

E kettőt ötvözi a chicagói székhelyű WORKUS stúdió és egy amerikai építész, Jeffrey Poss közös tervezése, amelynek nyomán egy erdő melletti tóparton pici vendégházat szobrász műteremmel kombinálva hoztak létre.

A természet által ihletett minimalista stílusjegyeket hordozó kicsi épület szemet gyönyörködtető tetőformájával, a házból nyíló remek kilátással alkotásra ösztönző helyszínt, mindmegannyi inspirációt “kínál” a szobrászoknak. A vendégház és a szobrászműhely azaz a két funkció jól megfér egymás mellett. Sajátos módon érezhető azonban a kettő közötti határvonal, miközben a területi egység, a két tér egyesítésének szándéka sem szenved csorbát. A sajátos módú elkülönítést szolgálja az egyedi tető, a cikk-cakkos belmagasság ugyanis magától értetődően utal a funkciók különbözőségére. Az említettekből is következik, hogy a ház az úgynevezett fenntartható épületek kategóriájába sorolható. Jóllehet nem rendelkezik megújuló energiaforrással, de mérete praktikus és a kis ökológiai lábnyomot valósítja meg a felhasznált alapanyagok minősége és származása tekintetében.
forrás: alternativenergia.hu

Advertisement

 

 

Advertisement

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Otthon

Miért lehet jó választás Pécs városa a gyerekes családoknak?

Gyerekes családként az otthonválasztás nem csak a szobaszámról vagy az alapterületről szól. Legalább ennyit számít, mennyire könnyű reggel elindulni, délután hazaérni, bevásárolni, óvodába vagy iskolába menni, és van-e a közelben olyan tér, ahol a gyerekek szabadabban mozoghatnak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Pécs kertvárosiasabb részei sok család számára azért lehetnek vonzóak, mert a városi elérhetőség mellett nyugodtabb, kiszámíthatóbb hétköznapokat kínálhatnak. Egy csendesebb utca, egy közeli játszótér vagy egy rövid sétaút sokat hozzáadhat ahhoz, hogy a környék valóban otthonosnak érződjön.

Miért lehet vonzó a kertvárosi ritmus gyerekes családoknak?

Egy csendesebb utca, biztonságosabbnak érzett környezet, közeli játszótér vagy könnyen elérhető óvoda sokat könnyíthet a családi rutinon.

Amikor egy családnál szóba kerül az eladó lakás Pécs kertváros környékén, gyakran az is fontos kérdés, mennyire szervezhetők meg innen egyszerűen a mindennapok. El lehet-e indulni időben reggel, könnyű-e hazaérni délután, van-e a közelben bolt, intézmény vagy olyan útvonal, ahol gyerekekkel is kényelmes a közlekedés?

Advertisement

A kertvárosi ritmus vonzereje éppen a nyugodtabb keretben rejlik. Egy családi otthonnál ezért nem csak a lakás mérete dönt, hanem az is, hogy a környék mennyire támogatja a biztonságérzetet, a napi rutint és a közös időt.

Intézmények, közlekedés, bevásárlás: a családi logisztika alapjai

Gyerekes családoknak sokat számít, mennyire könnyen szervezhetők a mindennapok az adott környékről. A családi hétköznapokat főleg ezek tehetik könnyebbé:

Advertisement
  • Intézmények közelsége: Az óvoda, iskola vagy bölcsőde elérhetősége sokat számít a reggeli indulásnál és a délutáni hazaérkezésnél.
  • Közlekedés és parkolás: A buszjáratok, az autós megközelítés, a gyalogos útvonalak és a parkolási lehetőségek mind befolyásolják, mennyire lesz gördülékeny a napi rutin.
  • Bevásárlás és ügyintézés: Egy közeli bolt, gyógyszertár, rendelő vagy alapvető szolgáltatás nagy könnyebbség, ha nem kell minden apró teendőből külön programot csinálni.
  • Pécs domborzata: Ami térképen közel van, gyerekkel, babakocsival vagy bevásárlás után már egészen más élmény lehet, ezért a távolságokat érdemes a valós használat felől nézni.

Ha az intézmények elérése, az ügyintézés és a délutáni programok nem igényelnek állandó újratervezést, a családi hétköznapok is nyugodtabbá válhatnak. Ez az a fajta kényelem, amely nem mindig látszik elsőre, de hosszabb távon nagyon sokat hozzáad az otthon értékéhez.

Játszóterek, zöldebb terek és közös családi idő

Gyerekekkel a lakókörnyezet értéke sokszor a délutánokban és hétvégékben mutatkozik meg igazán. Jó, ha van a közelben olyan játszótér, park, sétálható utca vagy nyugodtabb tér, ahová nem kell külön programot szervezni, csak elindulni egy kis levegőzésre.

A környék akkor tud igazán családbaráttá válni, ha többféle közös időt is támogat:

Advertisement
  • Rövid levegőzés: Egy közeli játszótér vagy park sokat számít, amikor csak fél órára mennénk ki a gyerekekkel.
  • Mozgás és szabadtéri játék: A sétálható utcák, biciklizésre alkalmas útvonalak és nyitottabb terek természetesebbé teszik a mindennapi mozgást.
  • Nyugodtabb pihenés: A csendesebb környezet a szülőknek is adhat egy kis fellélegzést egy sűrűbb nap után.
  • Közösségi kapcsolódás: A megszokott játszótereken, utcákban vagy parkokban idővel ismerős arcok, más családok és saját kis rutinok alakulhatnak ki.

Mire figyeljünk, ha hosszabb távra tervezünk?

Gyermekekkel mindig érdemes a következő évekre is gondolni. Idővel szükség lehet több tárolóhelyre, tanulósarokra, otthoni munkához használható térre vagy rugalmasabban alakítható szobákra.

A lakás mellett a ház állapota is sokat számít. A lépcsőház, a közös terek, a parkolás és a társasház rendezettsége mind befolyásolhatja a mindennapi kényelmet, később pedig az eladhatóságot vagy bérbeadhatóságot is.

Pécs kertvárosiasabb részeiben éppen ez lehet vonzó, mivel nyugodtabb a ritmus, a városi elérhetőség és a családi rutin természetesebb összehangolása.

Advertisement

 

 

Advertisement

 

(partner hír)

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák