Zöld Energia
Német alkancellár: legfeljebb 19 Celsius-fokra szabad felfűteni a középületeket Németországban
Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban – jelentette be Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.
A Zöldek politikusa egy szombati – a Süddeutsche Zeitung című lapban megjelenő – interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint elmondta, hogy tovább szigorítják az ország energiaellátásának biztonságát szolgáló szabályokat. Így az eddig ismertetett – a többi között a magántulajdonban álló medencék fűtésének tilalmáról szóló – előírások mellett bevezetik a 19 Celsius-fokos felső határról szóló középület-fűtési szabályt is. A készülő miniszteri rendelet azt is tartalmazza majd, hogy le kell állítani az épületek, illetve a műemlékek, szobrok, hidak díszvilágítását, és a reklámhordozó felületeket sem szabad kivilágítani. A “munka világában” is több megtakarítás szükséges, de erről még tárgyalnak a munkaügyi minisztériummal és a szociális partnerekkel – tette hozzá Robert Habeck.
Az alkancellár az utóbbi hónapokban számos nyilatkozatában kiemelte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt kell visszafogni az energiafogyasztást, hiszen Moszkva a piaci folyamatok alakításával, főleg a földgázexport visszafogásával “gazdasági háborút” folytat az Ukrajnát támogató országok ellen, és azért, hogy viszályt szítson az Ukrajna mellett kiálló Európai Unió tagjai között. A gazdasági minisztérium júliusban ismertette a készülő szabályozás alapelveit, amelyek szerint a közszféra mellett a vállalatoknál – üzemekben, irodákban – és a háztartásokban is csökkenteni kell az energiafogyasztást és javítani kell az energia-hatékonyságot. Az ARD országos közszolgálati televízió pénteki összeállítása szerint Németországban nagyjából 186 ezer középületet üzemeltetnek. Az energia-, és klímavédelmi politika területén a szövetségi kormány mellett működő független kutatóintézet, a Német Energiaügynökség (Deutsche Energie-Agentur) adatai szerint a zárt helyiségekben a hőmérséklet 1 Celsius-fokos csökkentésével a fűtésre szánt földgáz 6 százalékát lehet megtakarítani.
A városi önkormányzatok szövetsége (Deutscher Städtetag) egy sor javaslatot terjesztett elő az üggyel kapcsolatban. Ajánlásai között szerepel az uszodák vízhőmérsékletének csökkentése, a melegvíz-szolgáltatás korlátozása a középületekben, és az is, hogy az iskolai tornatermek fűtését legfeljebb 15 Celsius-fokra, az osztálytermekét pedig legfeljebb 20 Celsius-fokra állítsák az október elejétől április végéig tartó fűtési szezonban.
mti
Zöld Energia
Több mint 1900 MWh energiatároló kapacitás is épülhet a szélerőművek mellé
Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be – tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-t. A pályázók 11 járásban, 8 csatlakozási pontra nyújtották be jelentkezésüket – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. A betáplálásra igényelt összteljesítmény 1834 megavoltamper (MVA), míg a tervezett szélerőművek névleges villamos teljesítőképessége 2289 villamos megawatt (MWe). A beruházásokhoz kapcsolódva a pályázók összesen 1947 megawattóra (MWh) névleges villamosenergia-tárolási kapacitás kiépítését vállalták. A MEKH a benyújtott pályázatok feldolgozását és értékelését követően az előzetes eredményeket legkésőbb 2026. december 13-ig közzéteszi a honlapján – közölték.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter óriásinak nevezte az érdeklődést kedd este közétett Facebook bejegyzésében, kiemelve, hogy 2300 megawattnyi új szélerőmű építésére érkeztek pályázatok, miközben az első körben nagyjából 700 megawattnyi új kapacitás hálózati csatlakozására van lehetőség. Megjegyezte, hogy az előző kormány éveken át akadályozta a szélerőművek építését, ők azonban változtattak ezen, és elkezdték behozni a lemaradást. “A célunk egyszerű: termeljünk több energiát itthon, függjünk kevésbé a külföldtől, és tegyük biztonságosabbá Magyarország energiaellátását!” – fogalmazott a miniszter.
Az energiahivatal tájékoztatása szerint a szélerőművi kapacitások létesítésére és a meglévő kapacitások bővítésére beérkezett pályázatokat november 2-án, a pályázati kiírás rendelkezéseinek megfelelően az értékelő bizottság delegált tagjainak jelenlétében közjegyző bontotta fel. A bontási jegyzőkönyv alapján készült összesítő táblázat, amely tartalmazza a pályázók és a benyújtott pályázatok azonosító adatait, valamint a közjegyző által készített jegyzőkönyv kivonatos hiteles másolata elérhető a hivatal honlapján.
A pályázati eljárás következő szakaszában az értékelő bizottság a benyújtási határidőtől számított 8 napon belül megvizsgálja, hogy a beadott pályázatok megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályokban és a pályázati kiírásban meghatározott követelményeknek. A hibás vagy hiányos dokumentációt benyújtó pályázók legfeljebb egy alkalommal hiánypótlási felhívást kaphatnak, amit 5 napos határidővel kell teljesíteniük – írta közleményében az energiahivatal.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaRiasztó eredményeket hozott a magyar napelemes rendszerek vizsgálata
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaFelborult a természetes egyensúly: a Balaton vízgyűjtője már több vizet veszít, mint amennyit nyer
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMi történik, ha kiesik a hazai olajfinomítás közel fele? A Mol most visszaállította a teljes kapacitást
