Utazás
“Okos biztonsági öv” ellenőrzi a szívritmust, nehogy elaludjon a sofőr

“Okos biztonsági övet” fejlesztenek spanyol mérnökök. A készülék figyeli a szívritmust, és vészjelet bocsát ki, ha az elalvás veszélye fenyegeti a kormány mögött ülőt.
A műszer észleli, ha lassul a légzés és a szívverés, ekkor figyelmeztető jelet ad, hogy az autó vezetője húzódjon le, így megelőzheti a balesetet – tudósított a The Daily Telegraph online kiadása. A Harken nevű új készüléknek része a különleges ülésborítás is, mely szintén méri a szív és a légzés ritmusát.
“E két érték változásai összefüggnek a kimerültséggel, ezért jól jelzik, mennyire éber az autóvezető. Ha tehát az álmosság erőt vesz rajta, a műszer észleli a szívverés és a légzés módosulását, és figyelmezteti a sofőrt, mielőtt a tünetek veszélyessé válnának” – magyarázta José Solaz, a valenciai Biomechanikai Intézet munkatársa.
Az álmosság csökkenti a reakcióidőt, a koncentrációt és a figyelmet. A kimerültséggel kapcsolatos autóbalesetek többsége hosszú vezetés alatt, monoton utakon, például autópályán történik hajnali 2 és 6 óra között, vagy közvetlenül ebéd után. A kamionsofőrök és a váltott műszakban dolgozók esnek legnagyobb eséllyel áldozatául. Az elalvós balesetek okozóinak legnagyobb része (85 százaléka) férfi, több mint egyharmaduk 30 éves vagy annál fiatalabb. Az új monitort úgy tervezték, hogy csak a szív- és légzésritmust kövesse, és figyelmen kívül hagyja a jármű mozgását. A kutatócsoport sikerrel tesztelte a találmányt versenypályákon, de hamarosan a spanyol utakon is kipróbálják, hogy megnézzék, működik-e közlekedési helyzetekben is. Hisznek abban, hogy ha az “okosöveket” és az ülésborításokat beszerelik az autókba, az több ezer baleseti halált előzhet meg az európai utakon.

Utazás
Fenntartható utazás: a szándék megvan, a cselekvés még várat magára
A Holiday Barometer szerint a környezettudatos szándékok ellenére a legtöbb utazó még mindig magas kibocsátású közlekedési módot választ.

Bár egyre több turista vallja magát környezettudatosnak, utazási szokásaikban ez kevésbé tükröződik – derül ki az Europ Assistance, a közelmúltban készült, 23 országra kiterjedő nemzetközi felméréséből (Holiday Barometer). A kutatás szerint az utazók többsége támogatná a fenntartható gyakorlatokat, a nyaralások tervezésekor a környezetvédelmi szempontok mégis háttérbe szorulnak. A magas szén-dioxid-kibocsátással járó autóhasználat és a repülés továbbra is dominál, a légi utazások aránya pedig elérte a négyéves csúcsot: az európaiak fele repülőgéppel utazik. Az utazók elsősorban a természeti katasztrófák sújtotta helyszínek elkerülésére törekednek, saját ökológiai lábnyomuk csökkentése kevésbé jellemző szempont. A nyaralási trendeket vizsgáló Holiday Barometer 24. kiadása szerint, bár az emberek egyre tudatosabbak a környezeti kérdésekben, ennek ellenére az utazások tervezésekor ritkán veszik figyelembe a környezetvédelmi szempontokat. A turisták nagy része azt állítja, hogy támogatná a fenntartható utazási gyakorlatokat. Az összes régiót figyelembevéve legalább 80 százalékuk előnyben részesítené a helyi gazdaságokat, és kétharmaduk alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású közlekedési módokat, vagy közelebbi úti célokat választana az ökológiai lábnyom csökkentése érdekében. Az európia utazók közül tízből nyolcan kerülnék a társadalmilag felelőtlen, vagy a helyi kultúrát, környezetet és állatvilágot nem tisztelő tevékenységeket. Több mint 70 százalékuk szezonon kívül is szívesen utazna, és akár buszokat, vonatokat vagy más helyi tömegközlekedési eszközöket is választana az autók vagy taxik helyett.
A kutatás ugyanakkor rámutat arra, hogy a környezetvédelmi kérdések tekintetében jelentős eltérés van az utazók szándékai és valós cselekedetei között. Bár sokan kifejezik jó szándékukat és hajlandóságukat a fenntartható utazási gyakorlatok iránt, a valóságban ez gyakran nem valósul meg. A környezettudatos elképzelések ellenére a legnépszerűbb közlekedési módok továbbra is nagy szén-dioxid-kibocsátással járnak. A repülőgépek használata ugrásszerű növekedést mutat, Európában (50%) és Észak-Amerikában (52%) az utazók fele a légi közlekedést választja. Emellett, bár egyre kevesebben utaznak autóval, az európaiak 48 százaléka, az észak-amerikaiak 47 százaléka még mindig gépjárművel indul útnak. A vonat népszerűsége is emelkedett az elmúlt évekhez képest, az európai turisták több mint ötöde (22%), az észak-amerikaiak 15 százaléka vasúttal közelítette meg a célállomást, de ez még mindig elmarad a repülés és az autóhasználat arányától.
A Holiday Barometer szerint a közlekedési eszköz kiválasztásánál a környezetvédelem háttérbe szorul, az európai utazók csupán tizede tartja ezt igazán fontos tényezőnek. Ezzel szemben a kényelem a fő szempont, Európában az utazók 57 százaléka, Észak-Ázsiában 61 százalékuk elsősorban ezért választ egy adott közlekedési módot.
A klímával kapcsolatos aggodalmak ugyanakkor növekednek. Az európaiak közül tízből négyen tartanak az utazás során bekövetkező természeti katasztrófától – ez közel kétszerese a 2022-es adatnak. A turisták tehát inkább a természeti jellegű katasztrófák elkerülésére koncentrálnak, mint a saját ökológiai lábnyomuk csökkentésére.
A magyar turisták is szívesen utaznak autóval
A hazai Europ Assistance 2025 májusában elkészült, átfogó hazai kutatása rámutat arra, hogy a magyarok körében népszerűek az autós utazások: a háztartások háromnegyedének van saját gépjárműve, mellyel harmaduk külföldi útra is elindul. Az autósok közel 60 százaléka tesz meg legalább negyedévente 100 km-nél hosszabb utakat Magyarországon belül, külföldi útra évente 37 százalékuk indul el.
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta
Megkezdődött a vízpótlás a gemenci erdőben a Duna árhulláma nyomán
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Magyarország első önellátó naperőműve indul – teljesen független a hálózattól
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta
Bécsben jön a palackbetétdíj, de a szakértők a többutas megoldást ajánlják
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Ősi erdők, fosszíliák és évszázados fák – Bécs rejtett természeti csodái
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta
Támogatás hajtja az e-autók robbanásszerű terjedését hazánkban
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés