Zöldinfó
Pusztító villámárvizekre készülhet Kalifornia a jövőben
Nagy területen pusztító villámárvizekkel kell szembenéznie a jövőben a ma történelmi szárazsággal küzdő Kaliforniának, amelyek nagyobb kárt okozhatnak majd, mint egy erős földrengés – állapították meg a Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói.
A Science Advanced folyóiratban megjelent tanulmány szerint a klímaváltozás már most megkétszerezte a katasztrófát okozó árvizek esélyét, a jövőben pedig ma még elképzelhetetlen nagyságrendűek lehetnek az áradások. Daniel Swain, az egyetem klímatudósa, a tanulmány egyik szerzője a CNN-nek azt mondta, olyan nagyságrendű áradásokra kell gondolni, mint amilyenek Saint Louis környékén és Kentucky állam keleti részén pusztítottak a nyáron, csak jóval nagyobb területen, akár Kalifornia állam egészét érintően. A tanulmány szerint Kalifornia klimatikus adottságai miatt természetesen módon kitett a hirtelen kialakuló áradásoknak, amit a klímaváltozás még erősíthet is.
Az elmúlt napokban Kalifornia keleti részén, valamint Nevada és Arizona állam sivatagos részén rendkívüli esőzések okoztak károkat. Las Vegas utcáit víz árasztotta el, és a világ legszárazabb vidékének számító Death Valley-ben három óra alatt egyévnyi csapadék hullott. A károkat okozó erős monszun pozitív hatásokkal is jár, a sivatag kivirágzott és enyhült a Kaliforniát régóta sújtó vízhiányt. Az Amerikai Aszályfigyelő Központ közlése szerint Arizona és Új-Mexikó nagyobb részén, a kaliforniai sivatagban és Nevada déli felén az átlagos csapadék kétszerese esett az elmúlt két hónapban. Az ország középső részén, Saint Louis város környékén és Kentucky állam keleti részén két hete voltak heves esőzések. Kentuckyban a katasztrófahelyzetet feloldották, és már az újjáépítésen dolgoznak. Az állam kormányzója pénteken jelentette be, hogy az áradások halálos áldozatainak száma 39-re emelkedett.
Zöldinfó
Magyar kutatók menthetik meg a dunai ingola állományát
Elsőként szaporítottak dunai ingolát a MATE kutatói.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Elsőként szaporítottak dunai ingolát, és telepítették vissza a halfaj szaporulatát eredeti élőhelyére a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói – tájékoztat az alternativenergia.hu. A közlemény szerint a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetének Halászatfejlesztési Tanszékén végzett munka az első ilyen jellegű természetvédelmi célú visszatelepítési tevékenység a világon. A dunai ingola Magyarországon fokozottan védett, endemikus faj. Angolnaszerű, pikkelytelen testtel és állkapocs nélküli, szívófogas szájjal rendelkezik. Ivarszervei páratlanok, izomrostjai nem tagoltak. A kifejlett példányok az ívás után elpusztulnak. A lárvák 3-5 éves fejlődés után metamorfózison mennek keresztül, kialakítva rövid életű ivarérett formájukat.
A faj a legősibb ma is élő gerincesek közé tartozik, formája és életciklusa 360 millió éve szinte változatlan. A kutatás a MATE és a Duna-Ipoly Nemzeti Park együttműködésében, egy NKFI Advanced pályázat keretében valósult meg 2025 és 2026 között. A szakemberek a Rábából gyűjtöttek be ivarérett egyedeket. Az ivartermékeket hormonálisan indukált szaporítással, valamint természetes úton beérett egyedekből nyerték ki. A megtermékenyítést száraz eljárással végezték, majd az embriókat és lárvákat különböző fejlődési stádiumokig nevelték.
A két év során közvetlenül kelés előtt álló ikrákat és néhány napos lárvákat szállítottak vissza a folyóba, a szülőállatok eredeti szaporodási helyére. A módszer célja az volt, hogy a ragadozóktól védett, előnevelt lárvák a természetes élőhelyükön fejlődhessenek tovább. A két esztendő alatt összesen 10 105 egyedet telepítettek vissza a folyóba a kutatók. A visszatelepített példányok természetvédelmi összértéke meghaladja az egymilliárd forintot. A közlemény szerint a faj szaporodásbiológiai sajátosságainak feltárása jelenleg is tart. A MATE a munkát hazai és külföldi társintézményekkel – az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, valamint a brit Birmingham Universityvel és a japán Kanazawa Universityvel – együttműködésben végzi.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaSzázezreket spórolhat a hőszivattyú telepítésén: mutatjuk a legegyszerűbb megoldást
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre erősödik az El Niño: veszélybe kerülhetnek a termések és nőhet az energiaigény
