Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Rekord népszerűségnek örvendenek a közbringák Bécsben

Létrehozva:

|

2014 első negyedévében minden hónapban több mint száz százalékkal nőtt a közbringát használók száma az osztrák fővárosban. 2005 óta nem volt ilyen növekedésre példa.

A bécsi közbringa-rendszer, a Citybike keretében jelenleg 116 dokkolóállomás és 1.400 kerékpár áll az osztrák főváros lakói és látogatói rendelkezésére, akik a statisztikák szerint szorgalmasan élnek is a lehetőséggel. 2014 első negyedévében ugyanis – a tavalyi év hasonló időszakához képest – minden hónapban a száz százalékot meghaladó mértékben nőtt a Citybike-használatok száma: januárban 109, februárban 110, márciusban pedig 163 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy 2013 első negyedévéhez képest 82 ezerszer többször pattantak közbringára Bécsben. Ilyen mértékű növekedést utoljára 2005-ben tapasztaltak, pedig folyamatosan bővítik a rendszert. Az elkövetkező hetekben például 500 új kerékpárt állítanak szolgálatba. Egy részükkel a régebbi, elhasználódott bicikliket váltják ki, a maradék száz pedig plusz járműként jelentkezik majd. Dokkolóállomásból négy továbbit terveznek. Tavaly egyébként 480 ezer regisztrált felhasználója volt a Citybike-rendszernek, akik a mintegy 790 ezer út során összesen 2,5 millió kilométert tettek meg.

 

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Közlekedés

Klímaalapból ösztönzik a fenntartható közlekedést

Több mint tizennyolcezer elektromos kerékpár vásárlását támogatta Szlovénia.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Több mint tizennyolcezer elektromos kerékpár megvásárlásához nyújtott támogatást Szlovénia az elmúlt három évben, összesen mintegy 8,1 millió euró értékben – írja az alternativenergia.hu. Az idei kétmillió eurós keret augusztusra csaknem teljesen kimerült – közölte a szlovén infrastrukturális és energetikai minisztérium. A támogatási programban városi és összecsukható elektromos kerékpárok vásárlásához a vételár legfeljebb 25 százaléka, de legfeljebb 500 euró igényelhető. Feltétel, hogy a kerékpár ára ne haladja meg a 2500 eurót. Elektromos teherkerékpár esetében a támogatás a vételár legfeljebb 30 százaléka, de legfeljebb 1000 euró lehet. A sportcélú elektromos kerékpárokra nem jár támogatás. Az idei pályázatot tavasszal nyitották meg, és a január elseje után vásárolt kerékpárokra lehetett támogatást kérni. A programra kétmillió eurót különítettek el a szlovén Klímaalapból.

A minisztérium augusztusi adatai szerint addig csaknem 4300 kérelem érkezett, több mint 1,9 millió euró értékben, ezért a keret kimerülésével a pályázat lezárását helyezték kilátásba. A támogatási program 2024-ben indult, célja a fenntartható közlekedés terjedésének ösztönzése. A folytatás attól függ, hogy a Klímaalap következő programjában mekkora összeget különítenek el erre a célra. Az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) adatai szerint Európa-szerte számos országban működnek országos, regionális vagy helyi programok a kerékpárok, köztük az elektromos kerékpárok vásárlásának és használatának ösztönzésére.

A támogatási formák eltérnek: egyes országok közvetlen vásárlási támogatást vagy adókedvezményt adnak, máshol a munkába járást vagy a munkáltatón keresztüli kerékpárhasználatot ösztönzik. Az ECF összesítése szerint Európában csaknem háromszáz ilyen adó- és vásárlási kedvezmény működik.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák