Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Természeti értékeket őriznek meg a halgazdálkodási projektben

Élőhelyvédelem és haltermelés kéz a kézben Hajdúszoboszlón.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A halastavak gazdag élővilágának megőrzésére, természetiérték-fenntartó szerepének támogatására mintegy 93 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatást nyert el a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz program keretében – írja az alternativenergia.hu. Horváth Ferenc ismertetése szerint a halászati cégük Hajdúszoboszló mellett 460 hektár területen gazdálkodik extenzív, körtöltéses halastavain. Éves átlagos haltermelésünk 550 tonna, ebből átlagosan 400 tonna étkezési halat értékesítenek évente, a többi az egy- és kétnyaras állomány. A termelésük 40 százalékát horgász szervezeteknek adják el, 30 százalékát exportálják, elsősorban Romániába – jelezte, hozzátéve, hogy a megtermelt halak 20 százaléka főleg halboltok folyamatos ellátásán keresztül, illetve közvetlen értékesítéssel jut el a fogyasztókhoz. További 10 százalékot halfeldolgozónak értékesítenek – mondta.

A pályázaton elnyert támogatás a projekt négy éves megvalósítási időszakában a természeti értékek fenntartásához, a biodiverzitás védelméhez, illetve a klímavédelmi célok eléréséhez járul hozzá – tájékoztatott az ügyvezető igazgató. Jelezte: a projekt során meg kívánják őrizni a tavak jó környezeti állapotát, és mint táplálékban gazdag vizes élőhelynek, biztosítani fogják az általuk fenntartott sokszínű élővilágot a halastavakon.

Advertisement

Zöldinfó

A magas európai gázárak és az energiaellátás bizonytalansága Magyarországot is sújtja

Magyarországra is vonatkozó megállapításokat tett időközi gazdasági jelentésében az OECD.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az energiapiaci feszültségek, a magas európai gázárak és az ezekből fakadó inflációs nyomás tekinthető Magyarország szempontjából a legnagyobb rövid távú kockázatnak az OECD időközi gazdasági jelentése alapján – írja az alternativenergia.hu. A szervezet általában is a költségvetési fegyelem erősítését, a célzott energiatámogatásokat, az energiafüggőség csökkentését és a humán tőkébe való beruházásokat tartja a legfontosabb szakpolitikai feladatnak. A jelentés nem tartalmaz külön országfejezetet Magyarországról, ezért a Magyarország szempontjából releváns megállapítások elsősorban az euróövezetre, Európára, az energiahelyzetre, az inflációra és a szakpolitikai ajánlásokra vonatkozó részekből vezethetők le.

Az OECD szerint Európa különösen kitett a közel-keleti konfliktus nyomán kialakult energiapiaci zavaroknak. Az európai földgázárak jelentősen emelkedtek, miközben az uniós tárolók töltöttsége az év ezen időszakában több mint 15 éve nem látott mélypontra süllyedt. Ez Magyarország számára is fokozott ellátásbiztonsági és inflációs kockázatot jelent. Az euróövezet gazdasági növekedése 2026-ban és 2027-ben egyaránt 1,0 százalék lehet. A magasabb energiaárak és kamatok visszafogják a gazdasági aktivitást, ugyanakkor a védelmi beruházások növekedése és az energiaárak későbbi mérséklődése támogatást nyújthat. Mivel Magyarország gazdasága erősen kapcsolódik az euróövezethez, különösen Németországhoz, ez a mérsékelt növekedési pálya a magyar exportkilátások szempontjából is fontos.

A jelentés kiemeli, hogy az európai gazdaságokat különösen sérthetik a tartós energiapiaci zavarok és az esetleges ellátási hiányok. Az OECD szerint az alacsony európai gázkészletek növelik annak kockázatát, hogy a kontinens nehezebben alkalmazkodik az elhúzódó energiaválsághoz. Az OECD arra figyelmeztet, hogy a magas államadósság, az emelkedő kötvényhozamok és az energiatámogatások költségei egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a költségvetésekre. A kormányoknak javítaniuk kell a kiadások hatékonyságát, erősíteniük kell a bevételi oldalt, és hiteles, többéves konszolidációs stratégiákat kell kialakítaniuk.

Advertisement

Az energiadrágulás ellensúlyozását célzó állami intézkedéseknél az OECD célzott támogatásokat javasol. A támogatásoknak a leginkább rászoruló háztartásokat és a pénzügyileg életképes kis- és középvállalkozásokat kell segíteniük, miközben fenn kell tartaniuk az energiatakarékossági ösztönzőket és egyértelmű kivezetési mechanizmussal kell rendelkezniük. A szervezet sürgeti az energiaforrások diverzifikálását és az energiahatékonyság javítását. Az OECD szerint ezek a lépések növelik a gazdaságok ellenálló képességét a jövőbeli kínálati sokkokkal szemben. Ez különösen releváns Magyarország számára, amely jelentős energiaimportőr.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák