Utazás
Túrázóknak újrahasznosított hálózsák dukál
A Mammut nevű svájci cég üzleti fennállásának 150. évfordulóját ünnepli; ennek az időnek nagy részében hegymászóknak és túrázóknak való felszerelések készítésével foglalkoztak.
Néhány évvel ezelőtt megvásárolták az Ajungilak nevű norvég hálózsák márkát. Ahogyan az egy ilyen régóta létező cég esetében illik, a Mamut új kezdeményezést indított el, amely kimondottan a fenntarthatóságra összpontosít. Új termékük, a három-évszakos hálózsák belső és külső része 100%-ban újrahasznosított poliészterből készült, míg a belső szintetikus töltőanyag saját szabadalmaztatott MTI (mikrohőszigetelésű) újrahasznosított poliészter töltetükből készült. Ez a mikrohőszigetelés állítólag nagyobb testmeleget biztosít még többszöri mosás után is, mint más vezető márkák szigetelései.
Néhány egyéb fenntarthatósági vállalásuk magában foglalja a hegymászók számára szerves pamutból készített ruhaválaszték bevezetését is. Szintén újdonság, hogy a Mammut mostantól begyűjti az elhasználódott ruhadarabok és cipőket, amelyeket eljuttatnak újrahasznosító partnereiknek, hogy ezzel is megkönnyítsék a textilek újrahasznosítását és új termékekben való felhasználását.Ezenfelül jelentős lépéseket tettek annak érdekében, hogy egy öko-értékelést követően cégközpontjukban nagy mértékben csökkenthessék ökológiai lábnyomukat.
Utazás
A Mol szerint stabil és zavartalan a repülőgépüzemanyag-ellátás Magyarországon
Mol: zavartalan a hazai kerozinellátás, biztosított a repülőterek működése.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A magyarországi repülőgépüzemanyag-ellátás stabil és zavartalan – reagált a Mol a sajtóban megjelent légi közlekedést és a kerozinellátást érintő hírekre. A társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra pedig nem kell számítani. Kiemelték, hogy az ellátás biztonságához jelentősen hozzájárul a Barátság kőolajvezeték újraindulása, ami kiszámítható alapot biztosít a régió számára – részletezte az alternativenergia.hu.
A Mol finomítói és logisztikai rendszerei megfelelő kapacitással működnek, így a vállalat képes kezelni a piaci kihívásokat és az esetleges nemzetközi ellátási nehézségeket, emellett a társaság folyamatosan kapcsolatban áll a partnereivel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a szolgáltatások továbbra is megbízhatóan működjenek – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaSzakértő: a Velencei-tó válsága túlmutat a vízhiányon
-
Zöld Közlekedés19 óra telt el a létrehozás ótaFordulóponthoz érkezhet az elektromos autózás
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaA jelenlegi vízdíjak mellett veszélybe kerülhet a jövő ivóvízellátása
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kap a napenergia: több mint 1000 MW-tal bővült a hálózati kapacitás
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás ótaA nagy SUV-k miatt fogyhatnak el a parkolóhelyek Európában

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés