A kora tavaszi napsütés finoman melegíti a BME repedezett aszfaltját. Diákok sietnek az ódon épületek között a dolgukra, csak egy kis csapat szöszmötöl a tér közepén.

Autókat készítenek fel, mert gyorsulási verseny következik, de nem akármilyen. Ezeknek a gépeknek csak három kereke van, azokból is csupán egy hajtott. Cserébe nem égetnek sem fosszilis energiahordozót, sem ampert, a légnyomás repíti őket, de nem tréfadolog ez, akár ötvennel is mennek. Az autó-motoros Dombóvári Mihály ül a régi kocsiban, én az újban, amely vagy harminc kilóval könnyebb. A kezemben érzem a győzelmet…

Miután beszámolnak a rajthoz, lenyomom a gázpedált – ami itt inkább légpedál –, néhány pillanatig majd’ 200 newtonméter lök hátba, de ellenfelem elhúz, és jó 6-8 métert ver rám a célvonalig. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy ő a Műegyetem csapatának tavalyi autójával ment, amely hiába nehezebb, sokkal bejáratottabb konstrukció. Az idei versenyautóra például még a fékek is csak aznap kerültek fel.

Gőzerővel készülnek a srácok, hiszen május nyolcadikán és kilencedikén Egerben kell bizonyítaniuk. Azért ott, mert az egész VIII. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyt szervező Aventics hazai gyártóegysége és központja is a Heves megyei városban található. Szerencsére a csapat az előző generációs gépet is kihozta, így jól megfigyelhető a fejlődés. Az idei futamra szánt modell sokkal összeszedettebb, profibb benyomást kelt, bár a működési elve ugyanaz.

A teljes cikk itt olvasható.