Zöld Energia
Megújulók és atomenergia együtt formálják Kína energiajövőjét
Az új energiarendszer tervezésének és kiépítésének felgyorsítására szólított fel Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai energiaellátás biztonságának erősítése érdekében.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A kínai elnök hangsúlyozta, hogy az ország energiapolitikájának egyszerre kell biztosítania az ellátás stabilitását és a gazdasági fejlődést, miközben elő kell mozdítani a tiszta és alacsony szén-dioxid-kibocsátású átállást – írja az alternativenergia.hu. A beszámolók szerint Hszi kiemelte a vízenergia fejlesztésének és az ökológiai védelemnek a fontosságát, valamint a nukleáris energia biztonságos és rendezett bővítésére szólított fel. A CCTV kínai állami televízió szerint a kínai vezetés mélyrehatóan elemezte a globális energiapiaci trendeket, és ennek alapján mozdítja elő az új energiabiztonsági stratégia megvalósítását. Hszi beszédében kitért arra is, hogy a szénalapú energiatermelés továbbra is az energiarendszer alapját képezi, ugyanakkor hangsúlyozta a megújuló energiaforrások – különösen a szél- és napenergia – fejlesztésének jelentőségét.
Kína a világ legnagyobb szénfelhasználója, ugyanakkor az elmúlt években jelentős beruházásokat hajtott végre a megújuló energiák területén. Az állami média szerint egy zöldebb, diverzifikáltabb energiarendszer erősítheti az ország energiaellátásának biztonságát és gazdasági növekedését. A Tibeti-fennsík keleti peremén a közelmúltban megkezdődött egy nagyszabású vízerőmű építése, valamint egy magashegyi naphőerőmű kivitelezése is, amelyet a China General Nuclear Power Group indított el.
Zöld Energia
Jelentősen bővül Magyarország energiatároló kapacitása
Három és fél év alatt húszszorosára emelkedett Magyarországon az energiatárolási képesség – mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A miniszter felidézte, amikor kinevezték, 20 megawatt volt a tárolói kapacitás, mára a sopronkövesdi egységgel együtt 436 megawatt. “Ez nem rossz, de nem állunk meg” – mondta, hozzátéve: a cél az, hogy a következő időszakban ez a szám felmenjen 2400-2500 megawattig, amire a tárcának programja van. Hangsúlyozta: a cél az “energiaszuverenitás”, és fenn kell tartani Magyarország – szükség szerinti – áramexportáló és -importáló szerepét az európai integrált rendszerben – idézte az alternativenergia.hu. Energiát tárolni ipari méretekben kétfajta technológiával lehetséges, az egyik a gravitációs, amelyet Ausztriában és Svájcban is használnak, a másik a vegyipari, kémiai, ezek jellemzően akkumulátoros megoldások.
Magyarország energiapolitikája a sopronkövesdihez hasonló akkumulátorparkok telepítésére fókuszál – mondta, hozzátéve, hogy ebbe a sorba illeszkedik a Napelem plusz program és az új otthoni energiatároló program is. A miniszter sikeresnek nevezte a programot, mert 132 ezer háztartás pályázott. Magyarország 48 százalékkal csökkentette üvegházhatásúgáz-kibocsátását, vagyis azon európai uniós országok között lesz, amelyek egyértelműen elérik az 55 százalékos uniós célértéket 2030-ra. Míg 2010-ben az országban 300 naperőmű működött 1,4 megawatt kapacitással, főként háztetőkön, addig ma 330 ezer naperőmű, köztük ipari méretű is működik. Ilyen mértékű fejlődési ütemet a világon sehol sem értek el – mondta. Magyarországon felszabadították a stratégiai kőolajkészlet egy részét, hogy a százhalombattai finomító működjön, és bevezették a védett benzinár rendszerét – emlékeztetett.
Mátrai Károly, az MVM-csoport vezérigazgatója elmondta, hogy 2024 végén 0,5 megawatt teljesítményű tárolókapacitással rendelkeztek, ma 27 megawattal. Sopronkövesden első alkalommal telepítettek lítium-ion akkumulátort szélerőműpark mellé. A beruházás több mint 3 milliárd forintba került, ebből 1,35 milliárd forint a támogatás. Nemcsak energiatárolót telepítettek, hanem megújították a transzformátort és 900 méternyi földkábelt is fektettek. A tároló nagyjából 3000 háztartás ellátását és 400 autó teljes feltöltését tudja biztosítani – közölte.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaPrága a legdrágább: nagy különbségek az üzemanyagárakban országon belül
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaFenntartható élményközponttal bővült Székelyföld egyik legkülönlegesebb természeti kincse
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaBalesetmentes jövő? Az önvezető technológia már Budapest utcáin tesztel
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaCsendesebb, tisztább város: jönnek az elektromos buszok Sopron utcáira
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebb import, egyre több napenergia itthon
