Zöld Közlekedés
Bringásoké lesz a város?
A városi közlekedésben egyre inkább visszaszorul az autózás, jóllehet ennek infrastrukturális háttere kapott elsődleges támogatottságot sok-sok évtizede.
Mind többen választják azonban a kerékpárt közlekedési eszközként, és ez a tendencia elkerülhetetlenné teszi a városi közlekedés megújítását. A kerékpárosok igényéhez alkalmazkodniuk kell a városoknak, érdemben tenniük kell a bringásokért. Természetesen, ahogyan az autósok számára megteremtették a megfelelő “mozgásteret”, immáron a nyeregbe szállók számára kell biztonságos, jól használható útvonalakat tervezni és kiépíteni.
Az alternatív közlekedés térnyerése világjelenség és ebben a megújulásban elsősorban a kerékpárosok járnak az élen. Ők képviselik az úgymond zöldebb, egészségesebb közlekedési kultúrát. Ezt figyelembe véve sorra hozzák meg döntéseiket a városvezetők, adnak megbízásokat a közlekedéstervező mérnököknek az új igények kiszolgálására, a biztonságos és barátságos útvonalak megtervezésére. Amerikában, ahol az autózást szinte tömegközlekedésként tartották számon, ennek rendelték alá az útvonalak kiépítését, mára a kerékpárosok számának megnövekedésével nagyon sok államban új irányt vett a városi közlekedés kialakítása. A pennsylvaniai Pittsburghban és a Dél-Karolina-i Charlestonban is úgy döntöttek előnyt élveznek a jövőben a kerékpárosok. Számottevően csökkent ugyanis ezekben a városokban az autósforgalom, miközben látványosan megszaporodtak az utakon a biciklisek. Ezúttal az erős infrastruktúra értük készül el. Szemet gyönyörködtető bringás utakat terveznek, a biztonságos tekerés támogatását fényvisszaverő oszlopok és LED közvilágítás szolgálja.
Zöld Közlekedés
Egyre több elektrifikált Toyota fogy Magyarországon
A Toyota a piac bővülését jóval meghaladóan erősödött a magyarországi újautó-piacon az idén.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A japán márka magyarországi eladásai az előző év hasonló időszakával összevetve 16,2 százalékkal bővültek az idei első négy hónapban, ami 6603 személy- és kishaszonjármű eladását jelenti. Eközben a teljes piac 7,8 százalékos növekedést mutatott fel, amely mögött 55 575 jármű regisztrációja áll – emelte ki az alternativenergia.hu. Különösen az első negyedév volt erős, amikor az 5190 jármű forgalomba helyezése 23 százalékos növekedést takart, és amellyel a márka piaci részesedése 12 százalék fölé jutott. A személygépjármű szegmens önmagában közel 20 százalékos bővülést hozott a Toyotának január-áprilisban 2025 hasonló időszakához mérten – hívták fel a figyelmet, kiemelve, hogy a dinamikus növekedés mellett sikerült megőrizni a 40 százalékos magánszemély-vásárlói arányt, amely az egyik legmagasabb a piacon. Emlékeztettek, hogy a teljes piacon a kishaszonjármű szegmensben összességében 7,5 százalékos csökkenés volt az első négy hónapban, azonban a Toyota azon gyártók közé tartozott, amely ha kisebb mértékben is (1,5 százalékkal), de növelni tudta eladásait.
Az importőr az erőteljes növekedést az optimista piaci környezet mellett a Toyota példátlan modellinváziójával magyarázza, amelynek keretében az év során nyolc új vagy frissített verziójú szabadidőautó érkezik a magyar piacra, bővítve az elektromos, hibrid és plug-in hibrid meghajtású modellek kínálatát, elsősorban a rendkívül népszerű SUV szegmensben. Példaként említették az új generációs RAV4, CH-R+, bz4x, Urban Cruiser és Yaris Cross modellt.
A TCE szerint a Toyota forgalomgeneráló hatása kimutatható a konkrét szegmenseken is a teljes piacot tekintve, ahol a SUV kategória minden eddiginél jobban előre tört az idén. Magyarországon a C-SUV szegmens 36,1 százalékkal, a D-SUV 46,8 százalékkal gyarapodott 2026 első négy hónapjában a tavalyi évhez képest, és számottevő, 9,9 százalékos volt a B-SUV növekedése is. Az importőr rámutat: a Toyota piaci szereplése nagyban támogatta azt is, hogy a magyarországi újautó-piacon lendületet kapott az elektrifikáció: a teljesen elektromos meghajtású modellek értékesítési aránya megközelítette a 10 százalékot, a hibrid (full, mild vagy plug-in) modellek aránya pedig meghaladta a 60 százalékot.
Magyarországon az idén az áprilisig eladott új autóknak már kevesebb mint a harmada volt belsőégésű motorral szerelt. A Toyota Central Europe Kft. a Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország alkotta régióban végzi az importőri feladatokat a japán gyártó számára. Tavaly 154 ezer Toyotát és 19 ezer Lexust értékesítettek a hozzá tartozó kereskedések.
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás ótaElektromos autósok: igazságtalan a dupla parkolási díj terve Budapesten
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaMinden csepp számít: így tarthatjuk meg az esővizet a saját kertünkben
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaRendkívüli lépés az üzemanyagpiacon: stratégiai készleteket mozgósítanak
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaA debreceni CATL-gyár már az elektromos autók következő generációjára készül
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta2040-re az áramtermelés 30 százalékát atomenergiából fedezné Horvátország


A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés