Zöld Közlekedés
1 liter benzinnel 2096 kilométert ment a magyar csapat
Harmadik lett a legtakarékosabb autók európai versenyén a hét végén Rotterdamban a Kecskeméti Főiskola csapata, amelynek benzinüzemű autója prototípus kategóriában 2096 kilométert volt képes megtenni egyetlen liter benzinnel. Emellett a hét különdíjból kettőt magyarok hoztak el a versenyről.
Az európai diákcsapatok 30. alkalommal megrendezett Shell Eco-marathon autós energiahatékonysági versenyét a francia Microjoule-La Joliverie csapat nyerte egy liter benzinnel akár 3312 kilométer megtételére is képes prototípusával. Elméletileg ez a konstrukció 12,5 liter üzemanyaggal körbe tudná autózni a Földet az Egyenlítő mentén. A második szintén egy francia csapat lett, a magyarokénál alig jobb, 2187 kilométeres teljesítménnyel.
A benzines kategóriában 2010 óta versenyző Kecskeméti Főiskola GAMF csapata emellett idei fejlesztéséért megkapta a nemzetközi szakmai zsűritől a Technikai innovációs különdíjat, amellyel minden évben a leginnovatívabb megoldásokat és egyedi fejlesztéseket jutalmazzák. A kecskemétiek először alkalmaztak például kerámia bevonatot a dugattyún, amely rossz hővezető tulajdonsága miatt jelent előnyt, a hengerfejet pedig titánból készítették – közölte hétfőn az MTI-vel az esemény kommunikációjával megbízott ügynökség.
A legnépesebb, benzines prototípus kategóriában az Óbudai Egyetem csapata a 23. helyen végzett 434 kilométer megtételére képes saját fejlesztésű konstrukciójával.
A szintén kecskeméti Kandó Kálmán szakközépiskola diákjainak prototípus kategóriájú villanyautója 433 kilométert tett meg egy kilowattórával, ez a 16. helyezéshez volt elegendő a kategórián belül. “Ez annyi, mintha Szegedtől Bécsig elmennénk 30 forintból” – idézte a közlemény a csapat vezető oktatóját. Az egyetlen középiskolás magyar csapat idei versenyre tervezett járművének ítélte a zsűri a Dizájn-díjat, amelyet a legjobb tervezéssel, egyedi formával és kiváló kivitelezéssel lehet kiérdemelni. A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy Team csapata városi koncepcióautójával az utolsó futamon elért 191 km/kWh eredménnyel a negyedik helyezést vívta ki magának saját kategóriájában.
A magyar csapatok közül az egyetlen hidrogénhajtású járművet készítő pécsi Pollack Eco Team több mint húsz kilométert javított tavalyi eredményén – idén 144 kilométert tettek meg egy kWh-nak megfelelő energiával -, és ezzel kategóriájukban a hetedik helyezést érték el. A futurisztikus prototípusoknak és városi utcai használatra alkalmas járműveknek (koncepcióautóknak) legfeljebb 39 perc alatt kellett megtenniük tíz kört a tesztpályán. Ezután kiértékelték az üzemanyag-fogyasztást és kiszámolták, milyen messze jutott volna a jármű egy teljes liter üzemanyag vagy annak megfelelő kilowattóra felhasználásával. A prototípus és a városi használatú járművek csoportján belül is hat-hat féle üzemanyagot alkalmazhattak a versenyzők az összesen 12 kategóriában.
A Shell Eco-marathon a világ egyik leginnovatívabb és legnagyobb kihívást jelentő diákversenye. Évente rendezik meg Európában, az Egyesült Államokban és Ázsiában. A rendezvény találkozási lehetőséget biztosít a jelenlegi és jövőbeli energetikai vezetőknek, illetve a téma iránt érdeklődő szélesebb nyilvánosság számára. A programsorozat teret kíván adni a növekvő globális energiaigényre válaszként adható fenntartható megoldásoknak. Az Eco-marathon versenyeken 16 és 25 év közötti diákok vesznek részt saját tervezésű és építésű járműveikkel. A verseny győztese az, aki az autó tervezésének és a felhasznált technológiának köszönhetően a legnagyobb távot teszi meg 1 liter üzemanyaggal vagy 1 kWh energiával. A megmérettetést évente rendezik meg Európában, az Egyesült Államokban és Ázsiában.
Zöld Közlekedés
Új lendületet kapott az európai autópiac, az elektromos modellek vezetik a növekedést
Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte az alternativenergia.hu. Az ACEA adatai szerint júniusban a tisztán akkumulátoros elektromos autók (BEV) forgalomba helyezése 60,7 százalékkal, 270 557 darabra nőtt, míg a hibrideké 18,4 százalékkal emelkedett. A plug-in hibridek értékesítése 22,1 százalékkal bővült. Ezzel szemben a benzines autók eladásai 12,4 százalékkal, a dízelmodelleké 16,1 százalékkal csökkent. A négy legnagyobb uniós autópiac közül Németországban 15,7 százalékkal, Franciaországban 11,4 százalékkal, Olaszországban 10,6 százalékkal, Spanyolországban pedig 7,8 százalékkal nőtt az újautó-regisztrációk száma júniusban.
Az első fél év egészében az uniós újautó-piac 5,7 százalékkal, 5,897 millió járműre bővült. A tisztán elektromos autók piaci részesedése egy év alatt 15,6 százalékról 20,7 százalékra emelkedett, míg a hibridek 37,3 százalékos részesedéssel továbbra is a legnépszerűbb hajtásláncnak számítottak. A plug-in hibridek részesedése 9,8 százalékra nőtt, miközben a benzines és dízelautók együttes részesedése 37,8 százalékról 29,7 százalékra csökkent. A gyártók közül júniusban továbbra is a Volkswagen-csoport vezette az uniós piacot 291 366 eladott autóval, ami 7,3 százalékos növekedés éves összevetésben. A második helyen a Stellantis végzett 170 452 járművel és 7,1 százalékos bővüléssel, míg a Renault-csoport értékesítése 3,6 százalékkal nőtt. A BMW-csoport 16,1 százalékos, a Mercedes-Benz 4,8 százalékos növekedést ért el.
Az ACEA adatai szerint tovább folytatódott a kínai gyártók térnyerése is. Az első hat hónapban a Geely-csoport 2,7 százalékos, a SAIC Motor és a BYD egyaránt 2,2 százalékos piaci részesedést ért el az Európai Unióban. A BYD első féléves értékesítése 168,2 százalékkal, a Cheryé 268,7 százalékkal, a Leapmotoré pedig 526,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az amerikai Tesla a tavalyi visszaesés után szintén jelentős növekedést mutatott, első féléves eladásai 75,4 százalékkal emelkedtek, piaci részesedése 2,1 százalékra nőtt.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÜzemanyag-tartalékok: a Mol cáfolja, hogy ellátási kockázat fenyegetne
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaMilliárdos beruházásokkal gyorsítaná az EU a tiszta energiára való átállást

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés