Zöldinfó
Természetes úton hűtik magukat a koalák
Kutatók szerint forró időszakban a koalák a fák leghűvösebb részét ölelve igyekeznek magukat lehűteni. A Királyi Társaság Biology Letters folyóiratában megjelent tanulmányban a kutatók hőkamerákat alkalmaztak, és felfedték, hogy a melegebb időszakokban az állatok a fák alacsonyabban fekvő, hűvösebb részére költöznek, és testüket még szorosabban a fatörzsnek préselik.
A Melbourne-i Egyetem kutatói vezette csapat azt tanulmányozza, a koalák hogyan szabályozzák testhőmérsékletüket. A kutatás egy szélesebb projekt részét képezi, amelynek célja a klíma szárazföldi állatokra gyakorolt hatásának vizsgálata Ausztráliában, ahol az év első felében szélsőséges hőhullámot tapasztaltak meg.
A koalák fán élő állatok, melyek napjuk 18-20 óráját alvással töltik. Forró időben elnyúlnak bizonyos fák ágain és törzsén, hasukat nekinyomva. A kutatók szerint ezzel a testhelyzettel minimalizálják a vízveszteséget, ugyanis testük nagy részét vaskos bunda fedi, amely nemcsak melegen tartja őket, hanem meggátolja a hővesztést is. Emiatt arra számítottak, hogy a hűtéshez hasukat teszik szabaddá, amelyen vékonyabb, fehér bunda van, és elősegíti a hővesztést. A vizsgálat azonban mást mutatott.
Natalie Briscoe, a kutatás egyik szakembere a koalák magatartásának tanulmányozása során észlelte, hogy télen az állatok magasabban maradnak a fákon, a lombozat közelében, és ott táplálkoznak. A forróbb nyári időszakban viszont leköltöznek.
Michael Kearney, a kutatás vezetője szerint a medvék végtagjaikat szétvetve ölelik a fát, ami kényelmetlen pozíciónak tűnt elsőre, ugyanakkor a fatörzsek hőmérsékletének vizsgálata feltárta, hogy a 39 fokos napokon hét fokkal hűvösebbek, mint a levegő.
Hozzátette, eme felfedezés után gondolkodtak el azon, hogy a koalák talán hőelnyelőként használják a fatörzseket. Az ellenőrzéshez hőkamerát használtak, és egy különösen forró napon nyomon követték az állatokat. „A képek vizsgálatakor egyértelművé vált, mit csinálnak a koalák. A fatörzs leghűvösebb részén ülnek, hátsó fertályukat a leghűvösebb ponthoz nyomva”– magyarázza.
Kearney szerint a nagy fák saját védelmező „mikroklímával” rendelkeznek, amely valószínűleg egyre fontosabbá válik a fákon élő állatoknak, ha a globális hőmérsékletek az előrejelzések szerint tovább kúsznak felfelé.
Egy másik, szintén hőkamerákkal dolgozó kutató – Justin Welbergen a James Cook Egyetemről – úgy véli, a hőképek pontosan megmutatják, az állatok hogyan aknázzák ki eme hűvösebb mikroklímákat a fákon. Szerinte segít nekik maximalizálni túlélési esélyeiket a szélsőséges hőhullámok alatt.
Az év első felében publikált tanulmánya felfedte a szélsőséges hőmérsékletek állatokra gyakorolt hatását. 45 ezer 500 repülőkutya pusztult el egyetlen túl forró napon Queensland délkeleti részén. A hőképek alapján megállapították, a repülőkutyák szárnyukra nyálat kenve próbálták felvenni a harcot a szélsőséges hőséggel.
Kearney szerint a fák ölelésével a koalák elkerülik a hasonló vízvesztést, és testhőjük egy részét a fának adják, így nem kell lihegniük. A hőhullámok halálosak lehetnek a koaláknak, ha túl sok vizet veszítenek. Egyetlen vízforrásuk általában az elfogyasztott levelekben van, ám a levelek mérgezőek is lehetnek, ha túl sokat fogyasztanak belőlük.
Zöldinfó
Veszélyes helyzet alakult ki a Szigetnél az alacsony Duna miatt
Életveszélyes gyalog átkelni a Dunán a Sziget Fesztiválra.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Balesetveszélyes és életveszélyes gyalog átkelni a Dunán a Sziget Fesztiválra, a helyszínen a rendőrség kerítést helyezett el és rendőri felügyeletet is biztosít – írja az alternativenergia.hu. Azt írták: a Duna alacsony vízállása miatt a Hamvas Béla sétánytól gyalog át lehet kelni a folyó mellékágán a Sziget Fesztiválnak helyet adó Hajógyári-szigetre. Mivel a Dunán történő átkelés baleset- és életveszélyes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Sziget Fesztivál szervezőjével együttműködve a sétány menti területre kerítést helyeztetett el figyelemfelkeltő táblákkal. A helyszínen a BRFK rendőri felügyeletet is biztosít a fesztivál teljes ideje alatt.
A gyorsjelentésben arról is tájékoztattak, hogy szombat délelőtt Budapesten 29 Celsius-fok, míg országosan 30 Celsius-fok volt a legmelegebb. Szombatra túlnyomóan száraz idő várható, eleinte még délnyugaton előfordulhat kisebb eső, zápor, esetleg zivatar. Az Országos Kórházi Főigazgatóság adatai szerint öt egészségügyi intézményben hibás a klímaberendezés. A győri kórházban megkezdődött a második új transzformátor beszerelése. Még 25 vasútvonalon van érvényben ideiglenes, a magas hőmérséklet miatti sebességkorlátozás. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz három erdő- és vegetációtűzről érkezett bejelentés. A honvédség továbbra is szállít vizet Szentendrére és Tahitótfaluba. Az adatszolgáltatások szerint 1156 helyszínen volt vízosztás, 753 helyszínen pedig párakapu üzemelt délelőtt.
A hőséggel kapcsolatos területi, járási és helyi feladatok ellátásában országosan 1432-en vettek részt, és 4998 liter ivóvizet osztottak ki.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaA hőség miatt veszélyesen megemelkedett a talajközeli ózon szintje
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaHőségriasztás Magyarországon: emelkedik a Duna, miközben rekordközeli a rendszerterhelés
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaCsak töredékén működnek a Vaskapu vízerőművei az aszály miatt
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÚjabb víztakarékossági intézkedés: nem locsolhatják ivóvízzel a stadionokat
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaAszály és rekordhőség: vízkorlátozásokat vezetnek be a Balkánon

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés