Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Ha napelemet telepítene siessen, kicsúszhat a támogatásból

Létrehozva:

|

A rezsicsökkentés és az otthonfelújítási program miatt roham kezdődött a hazai piacon, a telepítéseket pedig tovább hátráltatja az inverterhiány.

A rezsicsökkentés részbeni eltörlésének hatására, az utóbbi hetekben valóságos roham alakult ki a hazai napelemes piacon – számol be a G7. A cégek az elmúlt időszakban eleve meglehetősen leterheltek voltak, most viszont még nehezebbé vált az igények kielégítése. Ezzel párhuzamosan fut az otthonfelújítási program, melynek lényege dióhéjban a következő: a gyermekes családok legfeljebb a beruházás 50 százalékát, maximum 3 millió forintot kaphatnak vissza a különböző felújítási munkálatok után. Mivel a pályázat keretében napelemtelepítés is elszámolható, a program önmagában fellendülést hozott a piacon. A támogatás csak teljesen befejezett felújítást követően, a számlák benyújtásával kapható meg, igényelni legkésőbb az utolsó számla kiállítását követő 60. napon lehet. A program december 31-én ér véget, a határidő vészesen közeleg.

A telepítéseket jelentősen lassítja, hogy az inverterek jelenleg globális hiánycikknek számítanak. Mivel a szolgáltatók gyakorlatilag nem is magukra a panelekre, hanem erre a berendezésre adják ki az engedélyeket, a rendszerek csatlakoztatása drasztikusan lassult az utóbbi időkben. A hazai vállalkozások korábban is éltek azzal a törvényes gyakorlattal, hogy az invertert leszámítva mindent kiépítettek, majd később, az eszköz megérkezésekor vitték azt ki az ügyfélhez. Ezeket a projekteket az inverter telepítésekor jelentették készre. A mostani hiány miatt azonban a cégek többsége már nem tudja garantálni, hogy a rendszert még 2022-ben befejezik, ez pedig az ügyfelek számára azzal jár, hogy elesnek az otthonfelújítási támogatástól.

Advertisement

A G7 információi alapján emiatt a piac elkezdett a szürke zónába csúszni: egyre többször, szabálytalanul már inverter nélkül készre jelentik a projekteket. A kivitelezésnél akár fel is szerelhetnek egy átmeneti invertert, amelyet a bejelentés után tovább is visznek azt a következő ügyfélhez. Ily módon maga a rendszer nem működik, támogatás ugyanakkor igényelhető utána. A lap a Magyar Államkincstárat is megkereste az ügyben, választ viszont egyelőre nem kaptak. A vonatkozó tájékozatóból az mindenesetre kiderül, hogy a támogatás folyósítása után 180 napig helyszínen ellenőrizhetik a felújítás elemeit. Szabálytalanság esetén a kért összeget kamattal növelve visszafizettetik. Az ügyfél szemszögéből ez azt jelenti, hogy csak a kamat összegét kockáztatja, hiszen máskülönben eleve elesne a támogatástól. A másik oldalon ezzel szemben komoly nyereséget hozhatnak a vándorinverterek. Érdemes azt is kiemelni, hogy átmeneti invertert adott esetben gyorsan, az ellenőrzés előtt is be lehet szerelni, így nem is biztos, hogy kiderül a visszaélés.

Advertisement

Zöld Energia

Célkeresztben a tiszta, olcsó energia a vállalatoknál és a háztartásokban is

A távhőtermelők hétfőtől, majd további négy szakaszban igényelhetnek támogatást a távfűtési rendszerek megújuló alapú korszerűsítéséhez.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A minisztérium kiemelte: a kiírás előmozdítja a földgáz kiváltását ipari hőszivattyúkkal, földhővel vagy biomasszával, ezzel mérsékli Magyarország importkitettségét, erősíti az ellátás biztonságát – írja az alternativenergia.hu. A Jedlik Ányos Energetikai Program másodikként megnyílt pályázatával már összesen 101 milliárd forint támogatás érhető el távfűtési beruházásokra 2025 nyarán. Ismertették: Magyarországon több mint 210 távhőrendszer biztosít fűtést csaknem 700 ezer háztartás, azaz mintegy másfélmillió lakossági fogyasztó számára és hozzávetőleg 12 ezer oktatási, szociális és egészségügyi intézményben, bevásárlóközpontban és sportlétesítményben. Az ágazati beruházások erősítik hazánk energiafüggetlenségét, az ellátás biztonságát, a tiszta energiaforrások fokozott hasznosításával óvják a környezetet. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv a korábbi 21 százalék helyett 30 százalékos megújuló részarány elérését célozza meg 2030-ra a végső energiafelhasználásban. A Nemzetközi Energia Ügynökség különösen a távhő zöldítésében lát hatalmas lehetőségeket a geotermikus energia további térnyerésére. A földhő részaránya a hazai távhőtermelésben a 2018-as 5,3 százalékról 8 százalékra nőtt 2023-ra. Más települések mellett Győrött, Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Szegeden és Szentesen is jelentős a tiszta energiaforrás aránya a helyi távhőrendszerekben. A tavaly elfogadott Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepció a település- és távfűtésben azonosítja be a leggyorsabban kiaknázható megoldásokat a geotermia hazai elterjesztésére. Az új programok egyéb tiszta hőtermelési módok alkalmazását is ösztönzik.

A távhőtermelők a Jedlik Ányos Energetikai Programban mostantól igényelhetnek támogatást rendszereik megújuló alapú korszerűsítésére. Az 51 milliárd forintos keretből egy nyertes pályázatra legalább 200 millió és legfeljebb 3,5 milliárd forint ítélhető meg. Az önállóan támogatható tevékenységek közé tartozik a megújuló alapú hőtermelési technológia létesítése (a hőszivattyút is beleértve), hulladékhő hasznosítása vagy hőtároló megvalósítása. A pályázati folyamat első szakasza legkésőbb 2025. szeptember 1-ig tarthat, azt szükség esetén további négy etap követheti majd. Emlékeztettek: június közepe óta jelentkezhetnek a távhőszolgáltatók támogatásra a Jedlik-program elsőként elrajtolt kiírásában. A 45 milliárd forintos teljes keretösszegből 25 milliárd forint fordítható az energiahatékonyság fokozására, 20 milliárd forint pedig a megújuló energia alapú hőforrásokra, hulladékhő hasznosításra és meglévő távhővezetékkel való összekapcsolásukra. Egy pályázó minimum 20 millió, de maximum 1,5 milliárd forint támogatást igényelhet. A július végéig tartó első szakaszban már több mint 30 pályázat érkezett be, további közel két tucat cég kezdte meg a kitöltést.

Felidézték: a családokat is segítik a távfűtés költségcsökkentő korszerűsítésében. Június végén vált hozzáférhetővé a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek szóló, 5 milliárd forintos keretösszegű pályázat. A távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételét 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás ösztönzi. Az okosmérővel felszerelt társasházak lakói tényleges fogyasztásuk alapján, kevesebbet fizethetnek a távhőért. A nyáron elindult három programban távhőfejlesztésekre tehát összesen több mint 100 milliárd forint hozzájárulást biztosít a kormány. Az Energiaügyi Minisztérium a Jedlik Ányos Energetikai Program keretében összesen 440 milliárd forinttal támogatja a vállalkozások fejlesztéseit. A tíz kiírás a többi között a vállalati energiahatékonyság javítását, céges energiatárolók létesítését, az energetikai kutatás-fejlesztést is ösztönzi. A programcsomag legfontosabb hatásaként csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket – írták a minisztérium közleményében.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák