Utazás
A háztartásoknak is termel áramot a Bieli-tó napelemes katamaránja
A hajó évente tíz háztartás működéséhez szükséges áramot állít elő. A Bieli-tó közlekedésébe 17 évvel ezelőtt kapcsolódott be az első napelemes katamarán, amely a kizárólag napenergiával hajtott katamaránok között a legnagyobb volt.
A hajó az akkori Expo.02 kiállításra készült, most pedig felújították, amiből az Energie Service Biel nevű áramszolgáltató is profitált. A felújítás keretében az eddigi ólomakkumulátorokat lítiumion-akkumulátorokra cserélték le. A módosításoknak köszönhetően a katamarán már nem csupán a saját működéséhez szükséges áramot állítja elő, hanem tíz bieli háztartás éves áramszükségletét is biztosítja. A megmaradó energiát ugyanis az Energie Service Biel rendszerébe táplálják. Mindezt megerősítette Thomas Mühlethaler, a Bieli-tó Hajózási Társaság ügyvezetője is. A katamarán rendszerében átlagosan évente 25 000 kilowattóra áram marad meg. Ez fedezi tíz háztartás éves áramszükségletét. Thomas Mühlethaler elmondta, hogy mindez nem tűnik soknak, de nem is akartak nagy naperőművet építeni. Szerinte az áramtermelés jövőjét a decentralizálás, például a lakóházakban vagy a gyárépületekben elhelyezett napelemes rendszerek jelentik. S a napelemes katamarán, mint önjáró erőmű, jól illeszkedik ebbe a koncepcióba.
forrás: alternativenergia.hu
Utazás
A Mol szerint stabil és zavartalan a repülőgépüzemanyag-ellátás Magyarországon
Mol: zavartalan a hazai kerozinellátás, biztosított a repülőterek működése.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A magyarországi repülőgépüzemanyag-ellátás stabil és zavartalan – reagált a Mol a sajtóban megjelent légi közlekedést és a kerozinellátást érintő hírekre. A társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra pedig nem kell számítani. Kiemelték, hogy az ellátás biztonságához jelentősen hozzájárul a Barátság kőolajvezeték újraindulása, ami kiszámítható alapot biztosít a régió számára – részletezte az alternativenergia.hu.
A Mol finomítói és logisztikai rendszerei megfelelő kapacitással működnek, így a vállalat képes kezelni a piaci kihívásokat és az esetleges nemzetközi ellátási nehézségeket, emellett a társaság folyamatosan kapcsolatban áll a partnereivel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a szolgáltatások továbbra is megbízhatóan működjenek – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaRégészeti feltárás hozott új eredményeket a pusztamaróti történelmi emlékhelyen
-
Zöldinfó7 óra telt el a létrehozás ótaForradalmi változás jöhet az időjárás-előrejelzésben az új műholddal
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA balatoni turisták üzenete: több nagy fát a strandokra
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás ótaInverteres technológiával csökkentenék a lakóautók hűtési energiaigényét
-
Zöldinfó6 óra telt el a létrehozás óta40 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, rekordaszály sújtotta Szlovéniát

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés