Utazás
A világ legszebb fürdőinek ranglistáján negyedik lett a Rudas fürdő
Negyedik helyezett lett a Rudas fürdő török kori termál medencéje a világ legszebb fürdőinek listáján.
A ranglistát egy amerikai internetes portál készítette, melyet naponta több százezer olvasó látogat. Ha Magyarország turizmusáról beszélünk, a termálvízkincsünk megkerülhetetlen téma. A szóban forgó Rudas fürdőt 1566-1572 között építtette Szokoli Musztafa budai pasa, a török kori neve pedig „Zöld oszlopos fürdő” volt. Bár az oszlopnak már nyoma sincs, ma is láthatók a falakba épített zöld kövek. 1937-ben Budapestet megválasztották a világ fürdőfővárosának, ami nem meglepő, hiszen a város gyógyvizét hivatalosan nyolc gyógyfürdő hasznosítja. További érdekessége, hogy a fővárosban 19 féle gyógyvizet tartanak számon.
Az OzoneNetwork szerdai Egyenlítő c. műsorának vendége Szőke László Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a világon sok nívós fürdő van, de egyik sem főváros, így a világon Budapest egyedülálló. Ha valaki fürdőkúrára látogat a fővárosba, akkor sokkal több program és látnivaló közül válogathat, mintha egy kifejezetten fürdővárosba érkezne, ahol korlátozott számú kikapcsolódási lehetőség van. Ez igen csábító lehet a turisták számára. Szőke László elmondása szerint a gyógyvíz az a termálvíz, amit gyógyvízzé minősítenek. A termálvíz pedig az a mélyben lévő víz, ami valószínűleg több tízezer éve leszivárgott csapadékvíz, amely a lenti nyomás hatására felfelé tör, felmelegszik, és különféle ásványokat old ki a rétegekből.
Utazás
A Mol szerint stabil és zavartalan a repülőgépüzemanyag-ellátás Magyarországon
Mol: zavartalan a hazai kerozinellátás, biztosított a repülőterek működése.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A magyarországi repülőgépüzemanyag-ellátás stabil és zavartalan – reagált a Mol a sajtóban megjelent légi közlekedést és a kerozinellátást érintő hírekre. A társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra pedig nem kell számítani. Kiemelték, hogy az ellátás biztonságához jelentősen hozzájárul a Barátság kőolajvezeték újraindulása, ami kiszámítható alapot biztosít a régió számára – részletezte az alternativenergia.hu.
A Mol finomítói és logisztikai rendszerei megfelelő kapacitással működnek, így a vállalat képes kezelni a piaci kihívásokat és az esetleges nemzetközi ellátási nehézségeket, emellett a társaság folyamatosan kapcsolatban áll a partnereivel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a szolgáltatások továbbra is megbízhatóan működjenek – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaSzázezreket spórolhat a hőszivattyú telepítésén: mutatjuk a legegyszerűbb megoldást
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre erősödik az El Niño: veszélybe kerülhetnek a termések és nőhet az energiaigény

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés