Kapcsolatfelvétel

Utazás

Felhőkarcolóba terveztek pályaudvart

Létrehozva:

|

Felhőkarcolók forradalmasíthatják a közlekedést – írja a CNN Christopher Christophi és Lucas Mazarrasa építészek futurisztikus tervéről. A tervezők „függőleges hipersebességű vonatcsomópontokat”, azaz oldalra döntött pályaudvarokat álmodtak meg, ezzel spórolnának a pályaudvarhoz szükséges telek árán.

„Hatvan év múlva a kormányok nagyon nehezen fognak közcélra használható területet találni a túlzsúfolt városokban” – magyarázták a tervezők. A tervet egy pályázatra készítették, a gyakorlati megvalósítás még várat magára.
Mint az óriáskerék

Az alapötlet egyszerű: végy egy henger lakú felhőkarcolót, melyben függőlegesen lehet tárolni a vonatokat. Körülötte mindazt a területet, amit a pályaudvar nem használ fel, parkká lehet alakítani. Az utasok lifttel mehetnek a toronyban a megfelelő vágányhoz és kocsihoz. Addig sem kell fejjel lefelé ülni, amíg a vonat függőleges helyzetben várja az indulást, a fülkék ugyanis úgy forognak, mint az óriáskerék-ülések, alkalmazkodnak a kocsi helyzetéhez. A vonatok részben a föld fölött, részben alagutakban száguldanának, félóra alatt majdnem 500 kilométert tennének meg a tervek szerint. Ezzel egyszerre lenne könnyebb az ingázás és tömegközlekedés, és csökkenne a széndioxid-kibocsátás.

forrás: index.hu

1 Comment

1 Comment

  1. Horváth József

    2014-05-31 at 05:50

    Tetszik a dolog.

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Utazás

Új autóbuszokat állított forgalomba a Volánbusz Tolnában

Négy új, Volvo B6SC-8900 típusú autóbuszt állított forgalomba a Volánbusz április végén Tolna vármegyében, az új járművek nettó beszerzési értéke mintegy 255 millió forint volt; az új buszokkal a vármegyei flotta átlagéletkora 11,46 évre csökkent – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Létrehozva:

|

Szerző:

A Volánbusz 2018 óta Tolna vármegye csaknem 230 darabos autóbusz-állományának már több mint negyedét lecserélte. Eddig 59 új autóbusz érkezett a flottába, amely most tovább frissült a négy, legkorszerűbb, Euro 6e környezetvédelmi besorolású dízel motorral hajtott járművel – írták. A nagy befogadóképességű, hosszított szóló kivitelű Volvo buszok Szekszárd és Tamási vonzáskörzete mellett a szomszédos vármegyékbe: Szekszárdról többek között Siófokra, Balatonföldvárra, Harkányba és Pécsre is közlekednek. A 8 érintett autóbuszvonalon a közlekedési társaság évente mintegy 123 ezer utazást bonyolít. Beszámoltak arról, hogy a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programjában az elmúlt öt évben az eddig lezárt beszerzéseknek köszönhetően 2205 új és újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, és a vállalat további 295 járműre rendelkezik aláírt beszerzési megállapodással. Tolna vármegyébe legutóbb 20 Credobus Econell 12 és 6 Credobus Inovell 12 típusú autóbusz érkezett, a legújabb járművekkel együtt 63 új jármű fiatalította a flottát.

A Volánbusz 2022-ben csaknem 540 millió utazást bonyolított le országszerte. Tolna vármegyében 344 autóbusz-vezetővel 24 helyi és 112 helyközi vonalon szállítja az utasokat. Azt írták, hogy a Volánbusz flottájába a 2022-ben zárult közbeszerzési eljárás eredményeként 50 Volvo B6SC-8900 típusú autóbusz érkezett. Tolna mellett Baranya, Somogy, Vas, Veszprém, Zala, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok es Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye helyközi autóbuszvonalain is találkozhatnak majd velük az utasok. Az alacsony belépésű, akadálymentes buszok légkondicionáltak, rendelkeznek elektronikus utastájékoztató rendszerrel, USB-töltőpontokkal és fedélzeti kamerarendszerrel is.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!