Zöld Energia
Kevesen gondoltak rá, hogy ettől az anyagtól hatékonyabbá válnak a napelemek
Tufakövek és talajhőcserélők segítségével sikerült javítani PVT eszközök teljesítményét.
Új megközelítést dolgoztak ki a kutatók a napelemként és napkollektorként is működő eszközök hatékonyságának növelésére. A kínai Csian Csiaotong Egyetem kutatói napelemként és napkollektorként is működő fotovoltaikus termikus (PVT) eszközöket kombináltak vulkáni tufaköveket hasznosító talajhőcserélők (GHE) által biztosított hőtároló megoldással – számol be a PV Magazine. „Ez a megközelítés kihasználja a vulkáni tufakövek egyedülálló termikus tulajdonságait, például nagy porozitásukat és hővezető képességüket, ezzel fokozva a hűtést, a hőszabályozást és az energiatárolás hatékonyságát” – mondta Ahmad Alqatamin, a csapat vezetője. „A hagyományos PVT-rendszerek ingadozó hőmérsékleti körülmények között fennálló korlátait kezelve rendszerünk fenntartható energiatárolást biztosít, miközben a napelemes cellákat is hűti” – tette hozzá.
A kombinált rendszer egy GHE-vel integrált PVT-tömbből, egy 150 literes hőtároló tartályból, az abban lévő hőcserélőből, egy centrifugális mágneses szivattyúból, egy ventilátorból, egy áramlásmérőből, egy adatgyűjtőből, egy fan coil egységből, valamint több, különböző pontokon elhelyezett szivattyúból és érzékelőből áll. A szakemberek jordániai Tafilában építettek fel egy prototípust, a PVT-modulok névleges teljesítménye egyenként 50 W, a cellák hatásfoka 18%, rövidzárlati árama 3,01 A, nyitófeszültsége pedig 21,6 V volt.
A GHE-t egy lyukra helyezték el, amelyet tufával töltöttek ki, ezen könnyű, jó hőkapacitású anyag bőségesen megtalálható az országban. A kivezetőre egy szellőztetőt helyeztek, ez a környező levegőt szívja át a rendszeren, amely így kölcsönhatásba lép a geotermikus energiával. A helyszínen mért adatokat egy GHE nélkül működő PVT-referenciarendszer információival vetették össze. Az eredmények alapján a vulkáni tufa révén a kapcsolódó, napenergiát hasznosító modulok hőmérséklete 23% százalékkal csökkent, miközben teljesítményük 17,25%-os növekedést mutatott. Utóbbi 6,25%-os javulást jelentett a referenciarendszerhez képest. A javasolt eszköz 70,61%-os termikus hatásfokot is elért, szemben a referenciarendszer 58,66%-os hatásfokával.
A kutatók szerint eredményeik rávilágítanak a tufában rejlő lehetőségekre. A csapat abban bízik, hogy a későbbiekben különböző környezeti feltételek mellett is tesztelhetik megközelítésüket.
Kép forrása: Xi’an Jiaotong University
Zöld Energia
Új energiatároló segíti a megújuló energia hatékonyabb hasznosítását
Hálózati energiatárolót telepített az Olga Solarfarm Kft.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Villamosenergia-hálózati csatlakozással rendelkező energiatárlót helyezett üzembe a Nógrád vármegyei Szirákon az Olga Solarfarm Kft., 132,83 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) alapból – adta hírül az alternativenergia.hu. A beruházás célja hálózati energiatárolók telepítése volt, hozzájárulva az időjárásfüggő megújuló energiaforrások integrációjához. A beruházás közvetetetten hozzájárul a villamosenergia-termelésen belül a megújulóenergia-részarány növeléséhez ezáltal a klímacélok eléréséhez, hiszen a jellegéből adódóan elősegíti a megtermelt többlet megújuló energia biztonságos és rugalmas befogadását a villamosenergia-hálózatba – tájékoztatta az MTI-t az Olga Solarfarm Kft.
A közlemény szerint a projekt fizikai befejezési dátuma június 15. volt. Az energiatároló fizikai beavatkozás nélkül fog működni, a működtetés teljesen mértékben digitálisan megoldott a szabályozórendszernek, illetve az azt működtető szoftvernek köszönhetően. A beruházás egy már üzemelő napelempark mellett valósult meg Szirákon. Az AC oldali névleges teljesítőképessége 996 kW, amely mögött 1201 kWp DC oldali teljesítményű napelempark van. A tároló egység garantáltan képes napi egy kisütés mellett minimum 6000 ciklus teljesítésére, 10 éves működés alatt.
A beruházás rendelkezik aFRR akkreditációval, így a kiegyenlítőenergia-piacon való működés biztosított, minimum 10 éven keresztül, egy energiakereskedő vállalkozás bevonásával – áll a közleményben.
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaSzakértő: a Velencei-tó válsága túlmutat a vízhiányon
-
Zöld Közlekedés23 óra telt el a létrehozás ótaFordulóponthoz érkezhet az elektromos autózás
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaA jelenlegi vízdíjak mellett veszélybe kerülhet a jövő ivóvízellátása
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kap a napenergia: több mint 1000 MW-tal bővült a hálózati kapacitás
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás ótaA nagy SUV-k miatt fogyhatnak el a parkolóhelyek Európában
