Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Kínába mennek a bécsi csikóhalak

Létrehozva:

|

Bécsi csikóhalakban gyönyörködhetnek hamarosan a hongkongi Ocean Park látogatói. A tizenöt karcsú csikóhalat a Haus des Meeres (Tenger Háza) bocsátja a kínai vízipark rendelkezésére.

Új csikóhal-akváriuma számára a bécsi Haus des Meerestől kért és kap karcsú csikóhalakat a hongkongi Ocean Park, Ázsia hetedik legnagyobb szabadidős parkja. A kis halak kínai útja azért számít nagy szenzációnak, mert néhány évvel ezelőtt még a tengerből befogott példányokkal oldották volna meg az akvárium benépesítését, ma azonban már a CITES, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény védi a fajt. A csikóhalakat ugyanis a túlhalászás fenyegeti, mivel Ázsiában gyógyító hatást tulajdonítanak nekik, és kedveltek az akvaristák körében is.

A kínai víziparkba repülőn viszik a tizenöt karcsú csikóhalat, amelyek a bécsi Tenger Házában születtek. A Haus des Meeres már magas rangú nemzetközi elismerést is kapott a csikóhalak tenyésztésében és kutatásában elért sikereiért. Nemrég például azt sikerült brazil kutatókkal közösen bebizonyítaniuk, hogy udvarlásnál, evésnél és veszély esetén két különböző hanggal kommunikálnak egymással a halak. Aki kíváncsi rá, a Tenger Házában bele is hallgathat a csikóhalak társalgásába.

 

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Egyre több társasház élne a digitális fűtési költségmegosztás lehetőségével

A fejlesztések célja az igazságosabb elszámolás és a tudatosabb energiafelhasználás ösztönzése.

Létrehozva:

|

Szerző:

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére – írta meg az alternativenergia.hu az Energiaügyi Minisztérium közleményét. A tárca közleményében hangsúlyozta: a keretemeléssel még több helyszínen valósulhatnak meg önerő nélkül az energiatakarékos fűtéshez szükséges beruházások. A radiátorra szerelt, távolról leolvasható költségmegosztók az épület teljes fűtési költségét a hőleadás alapján arányosan osztják szét a lakók között. Az új megoldás a korábbi, alapterület- vagy légköbméter-alapú felosztáshoz képest igazságosabb elszámolást tesz lehetővé. A támogatott fejlesztések tudatosabb energiafelhasználáshoz segíthetik a távfűtött otthonban élőket, akik a pontosabb adatok ismeretében csökkenthetik rezsiterheiket – ismertette az EM.

A kiírást tavaly novemberben az induló keretösszeget meghaladó igények miatt felfüggesztették. Addig több mint 900 társasház jelentkezett együttesen 7,6 milliárd forint támogatást kérve. A program 2026. február 26-án, 10 órakor nyílik újra, a lehetőség a megemelt keret kimerüléséig érhető el. A korábban jelentkezőknek csak akkor kell előző pályázatukat visszavonva, módosítva ismét benyújtaniuk, ha a beruházás paraméterei időközben megváltoztak. A bevont többletforrás alkalmat teremt újonnan csatlakozók bekapcsolódására is – jelezte a tárca.

A közlemény szerint Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős államtitkár elmondta: a lakóközösségek világos jelét adták, hogy szívesen élnek a korszerű technológiák biztosította lehetőségekkel. A megemelt keretösszeg jóvoltából még több társasházat segíthetünk hozzá kiadásaik méltányosabb megosztásához, csökkentéséhez – közölte. A kormány a januári rezsistop részeként 30 százalékos árkedvezménnyel mentesíti a távfűtött otthonokban élőket a nagy hidegben megemelkedett felhasználás többletköltségei alól. A távhőszektor zöldítését, hatékonyságának javítását pedig a Jedlik Ányos Energetikai Program közel 100 milliárd forintos ágazati felhívásaival ösztönözzük – fejtette ki az államtitkár.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák