Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Megvizsgálják, mennyit fogyasztanak valójában az airfryerek

Vizsgálatot indított a fogyasztóvédelem az forrólevegős sütők ellenőrzésére.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők (airfryer) energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára – közölte az alternativenergia.hu. A közlemény szerint a program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési (ecodesign) előírásoknak, különös tekintettel a készenléti és kikapcsolt állapotban jelentkező energiafogyasztásra. A kormányhivatalok által végrehajtott mintavételezés országszerte, nagy áruházláncokban és kiskereskedelmi egységekben történik, így a vizsgálat az elérhető termékek széles körét érinti.

Az ellenőrzés során kiemelt szerepet kap az EK-megfelelőségi nyilatkozat vizsgálata, amely azt igazolja, hogy az adott készülék megfelel az európai uniós előírásoknak. A dokumentum hiánya vagy hiányossága esetén a gyártó, az importőr és a forgalmazó felelőssége egyaránt megállapítható, ami hatósági intézkedést von maga után – írták. A dokumentáció ellenőrzése mellett a hatóság a készülékek működési jellemzőit is vizsgálja: az uniós szabályozás értelmében minden ilyen berendezésnek biztosítania kell olyan üzemmódot, amely hálózatra csatlakoztatva alacsony energiafogyasztást garantál, amikor a készülék nincs használatban. A készenléti energiafelhasználás csökkentése kiemelt jelentőségű, mert az egyenként csekély, de folyamatos fogyasztások összességében jelentős terhet jelenthetnek a háztartások és a környezet számára – tették hozzá.

Advertisement

Zöldinfó

A klímaváltozáshoz alkalmazkodnak: szárazságtűrő fákat ültetnek Kaposváron

Száz fa száradt ki a nyáron Kaposváron.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Száz fa száradt ki a nyáron Kaposvár közterületein a csapadékhiány és a magas ultraviola sugárzás miatt, a fák pótlása megkezdődött – közölte a város polgármestere a somogyi vármegyeszékhelyen. Szita Károly a közgyűlés ülésén – napirend előtti felszólalásában – beszámolt arról, hogy ősszel ötven fát ültetnek el, a munkát tavasszal folytatják – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Arra kell törekedni, hogy egyre több szárazságtűrő fa legyen a városban, mert amikor a jelenlegi faállományt ültették, még nem ez a klíma, nem ez a környezet volt – tette hozzá.

Kiemelte, nyáron az egymást követő hőhullámok, hőkupolák mindenkinek komoly kihívást jelentettek, Kaposváron gyakorlatilag egy csepp eső nem esett. Bár a városban nem kellett vízkorlátozást elrendelni, decemberre két új víztermelő kutat létesítenek a helyi és a környékbeli települések vízellátása biztonságának növeléséért – jegyezte meg.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák