Zöldinfó

Némelyik tóban több a mikroműanyag, mint az ócenánokban

Egy nemzetközi kutatócsoport első alkalommal vizsgálta globálisan és sztenderdizálva a tavak
műanyag-szennyezettségét és kiábrándító eredményre jutott.

Létrehozva:

3 év telt el a létrehozás óta

2023-07-23

Szerző:

Vanessza

A mikroműanyagok az emberi tevékenységtől még látszólag érintetlen tavakban is jelen vannak és akadnak olyan tavak is, amelyekben több a mikroműanyag, mint az óceánokban. A kutatásban a Bécsi Egyetem limnológusa is részt vett, az eredményeiket most publikálták a Nature című szaklapban.

Azt eddig is tudtuk – és tudományosan alaposan igazolták is -, hogy a tengerekben és óceánokban egyre
több a műanyag. De mi a helyzet a folyókkal és a tavakkal? Erre kereste a választ egy nemzetközi
kutatócsoport, amelynek a Bécsi Egyetem és a WasserCluster Lunz limnológusa, Katrin Attermeyer is tagja volt. A kutatást az olasz Milánó-Bicocca Egyetem vízi ökológia és vízmenedzsment kutatócsoportja dolgozta ki és irányította. A projekt során összesen 23 ország 38 tavából vettek mintát ugyanazzal a módszerrel. A tavakat úgy választották ki, hogy a hidromorfológiai jellemzőik – például a kiterjedésük, a mélységük, a part hossza – és az egyéb antropogén tényezők – szennyvíztisztítók megléte, népsűrűség – a legnagyobb változatosságot mutassák, és földrajzilag szétszórtan helyezkedjenek el. Így a mintákat globálisan reprezentatívnak lehetett tekinteni.

A vízmintákban lévő műanyagokat ezután forma, szín és nagyság alapján csoportosították. Kiderült, hogy a vízben lévő műanyag-részecskék csaknem 94 százaléka mikroműanyag, vagyis 5 milliméternél kisebb. A részecskék kémiai összetételét is elemezték és arra a nem meglepő eredményre jutottak, hogy nagy részük poliészter, polipropilén vagy polietilén. „A két utóbbi anyag a világ műanyagtermelésének több mint felét teszi ki, míg a poliészter a textilipar egyik fontos alapanyaga” – magyarázza Katrin Attermeyer.
A vízben előforduló műanyagok és azok mennyisége alapján minden tónak elkészítették a saját „névjegyét” és megvizsgálták, ez milyen összefüggésben áll a vízgyűjtő terület jellemzőivel valamint a lehetséges szennyezési forrásokkal. Kiderült, hogy két tó-típus veszélyeztetett különösen: azok, amelyek sűrűn lakott, urbanizált területeken helyezkednek el, illetve amelyeknek nagy a vízfelülete. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy míg a kis vízfelületű, sekély és rövid partvonallal rendelkező tavakban főleg kék vagy fekete poliészter szálak fordultak elő, addig a nagy kiterjedésű, mély tavakban, hosszú partvonallal az átlátszó vagy fehér polipropilén és polietilén szemcsék domináltak.

A kutatás rámutatott arra is, hogy a Luganói-tó, a Lago Maggiore és a Tahoe-tó már most szennyezettebb, mint a világon a legszennyezettebbnek számító szubtrópusi óceáni áramlatok. Ráadásul a műanyag- szemcsék még az emberi tevékenységtől látszólag érintetlen vizekben is megtalálhatóak voltak. A tanulmány eredményei rámutatnak arra, hogy a tavak is jó indikátorai lehetnek a globális műanyag- szennyezés mértékének és a mikroműanyag-szennyezés elleni harc során a folyókat, tavakat is figyelembe kell venni. A kutatás során Ausztriában egyedüliként a Lunzer Seeből vettek mintát. A viszonylag kicsi tó, amelynek partja gyéren lakott, a kevésbé szennyezett tavakhoz tartozik köbméterenként kevesebb mint 1 műanyagrécsecskével.

Kapcsolódó tartalom:fenntarthatóság környezetvédelem mikroműanyag műanyag szelektiv hulladék szelektiv hulladékgyüjtés

Zöldinfó

A hőség már nem csak nappal veszélyes: egyre melegebbek az éjszakák is

Magyarországon egyre gyakoribbak és intenzívebbek a hőhullámok, miközben a nyarak fokozatosan szárazabbá is válnak.

Létrehozva:

6 óra telt el a létrehozás óta

2026-08-13

Szerző:

Vanessza

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Egy 2024-es cikkünk azt mutatja be, hogy a nyári hőség Magyarországon már ma is komoly egészségügyi kockázat, amely az elmúlt évtizedekben egyre erősebben terheli az emberi szervezetet – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Az elemzés a hőstresszt nem pusztán a hőmérséklet alapján vizsgálja, hanem figyelembe veszi a páratartalom, a napsugárzás és a szél együttes hatását is, vagyis azt, hogy a hőség valójában hogyan hat az emberekre. A folyamat különösen az Alföldön, a nagyvárosokban és a rosszul hűthető épületekben élőket érinti érzékenyen, miközben a következő években is gyakoribbá válhatnak az egészséget veszélyeztető hőhullámok. A cikk ezért a kibocsátáscsökkentés mellett az alkalmazkodás sürgősségére hívja fel a figyelmet: a hőstressz-alapú riasztásokra, az árnyékolásra, a jobb épületszigetelésre és a városi zöldfelületek növelésére.

Extrém hőstresszes napok [> 38 °C] előfordulása az országban: milyen intenzitással és mekkora területet érintett? Forrás: Szabó Péter és Pongrácz Rita

A 2024. júliusi hőhullám jól mutatta, hogyan válnak Magyarországon egyre hosszabbá és intenzívebbé a forró időszakok. A HungaroMet adatai alapján Budapesten és a déli-délkeleti országrészben ez volt a modern mérések kezdete óta az egyik legnehezebben elviselhető hőhullám: nemcsak a csúcshőmérséklet, hanem az időtartam és az összesített hőterhelés is rendkívüli volt. A cikk arra is rámutat, hogy nem igaz az az érv, miszerint „régen is ugyanilyen meleg volt”: a hőhullámok gyakoribbá és súlyosabbá váltak, és ennek oka nagyon nagy bizonyossággal az emberi üvegházgáz-kibocsátás. A közeljövő legfontosabb feladata ezért az alkalmazkodás erősítése, a hőségriadókra való felkészülés, az árnyékolás, a városi zöld- és vízfelületek növelése, valamint az épületek jobb hővédelme.

Alapadatok forrása: HungaroMet, ábra: Szabó Péter és Pongrácz Rita

2025 nyarán megjelent cikkünk azt mutatja be, hogy Magyarország és a Balkán térsége Európa leggyorsabban melegedő és száradó régiói közé tartozik. Az 1971 óta vizsgált adatok szerint térségünkben a nyarak nemcsak jelentősen melegebbé váltak, hanem a nyári csapadék is csökkent, ami együtt súlyosbítja az aszályhelyzeteket. A 2024-es rendkívül forró nyár és a 2025-ös száraz, meleg június már ebbe a folyamatba illeszkedik: a száraz kontinentális jelleg erősödése nem távoli lehetőség, hanem jelenleg is tapasztalható átalakulás. A cikk arra figyelmeztet, hogy az alkalmazkodás egyre sürgetőbb, miközben a kedvezőtlen éghajlati trendek miatt egyre nehezebb és költségesebb is lesz.

Szintén 2025 nyarán jelent meg egy cikkünk, mely azt mutatja be, hogy Magyarországon az elmúlt fél évszázadban nőtt a napi hőingás, főként áprilisban és a nyári hónapokban, elsősorban a melegebb nappalok miatt. A változás különösen Délkelet-Magyarországon volt látványos, miközben a maximum- és minimumhőmérsékletek egyaránt magasabb tartományba tolódtak: júliusban például a leggyakoribb nappali értékek 26–27 °C-ról 29–30 °C-ra, az éjszakai minimumok pedig 13–14 °C-ról 16–17 °C-ra emelkedtek. A cikk fontos tanulsága, hogy a napi hőingás további növekedésének megtorpanása nem jó hír, mert ez részben abból fakad, hogy az éjszakák is egyre melegebbek (gyakoribbak az ún. trópusi éjszakák). Márpedig ha éjszaka sem hűl le eléggé a levegő, az emberi szervezet nehezebben pihen ki, így a hőség egészségügyi terhelése nemcsak nappal, hanem éjszaka is erősödik.

2026 tavaszán jelent meg egy cikkünk arról, hogy az aszályok, hőhullámok és hirtelen árvizek mögött nem egyszerűen a „víz eltűnése”, hanem a táj hűtőképességének gyengülése áll. A Duna vízgyűjtőjének 1961 és 2020 közötti adatai alapján egyre hosszabb az az időszak, amikor a párolgási igény meghaladja a rendelkezésre álló csapadékot: míg korábban ez átlagosan egy hónapig tartott, az 1991–2020-as időszakban már három nyári hónapra nőtt. Ha a talajnedvesség és a növényzet nem képes elvezetni a beérkező napenergiát párolgás útján, az energia hővé alakul, ami gyorsítja a túlforrósodást és súlyosbítja az aszályt. A cikk ezért a vízmegtartás, a talajállapot javítása, a burkolt felszínek csökkentése és a párologtatni képes zöld infrastruktúra erősítése felől közelíti meg az alkalmazkodást.

Végül egy olyan cikket is ajánlunk, amely azt mutatja be, miért nem elég a városi hőség ellen pusztán árnyékolásban vagy légkondicionálásban gondolkodni: a városok hűtésében kulcsszerepe van a víznek és a párolgásnak. Egy 2021. júliusi budapesti példa alapján már 1,7 milliméter, jókor érkező csapadék is érdemben csökkentette a hőmérsékleti csúcsot, mert a párolgás hatalmas mennyiségű energiát kötött le. A cikk szerint a hőszigethatás mérsékléséhez a zöldfelületek önmagukban nem elegendők: biztosítani kell a párologtatáshoz szükséges vizet is, például csapadékvíz-megtartással, kék-zöld infrastruktúrával, illetve szürkevíz vagy tisztított szennyvíz felhasználásával. Ez a közeljövő várostervezésének egyik kulcskérdése, mert a hőhullámok erősödésével a sűrűn beépített városi környezet egyre nagyobb egészségügyi és gazdasági terhet jelent.

A cikk példájának részleteit érdemes külön kiemelni: „1,7 mm csapadék Budapest teljes belterületére vetítve (386 km²) nagyjából 660 ezer m³ csapadék vízmennyiséget jelent. A Dunában ez a vízmennyiség kevesebb, mint negyed óra alatt folyik le. Annak érzékeltetéséül, hogy a párologtatás során milyen energia-nagyságrendekről beszélünk, érdemes a vízmennyiség mellett az energiaáramlásban előidézett változást is kontextusba helyezni. A bemutatott, 1,7 mm délelőtti csapadék teljes elpárolgásához szükséges energiamennyisége Budapest belterületére vetítve nagyjából 400 GWh. Ez megegyezik a Paksi Atomerőmű 9 napi termelésének nagyságával, ami kb. 40 millió háztartás 1 napi légkondicionálási szükségletének fedezésére elegendő.”

Tovább olvasom