Design
Repülő autóval találkozhat Bécsben
A bécsi Pioneers Festival felrázza a startup-világot
Október végén újra megrendezik Bécsben Európa egyik legrangosabb startup-fesztiválját, melynek keretében a Bécsi Gazdasági Ügynökség idén először két külföldi startupot is díjazni fog. Fejlesztésekben és sikersztorikban nem lesz hiány, ráadásul a fesztiválon debütál a szlovák repülő autó, az AeroMobil 3.0 is.
„Egy esemény, ahol a kutatás és a tudomány találkozik a vállalkozókedvvel“ – ezzel a mottóval rendezik meg 2014. október 29-30. között a Pioneers Festivalt Bécsben. A rendezvény startup vállalkozások valamint befektetők és gazdasági szakemberek találkozási pontja. A jövő innovatív technológiáit bemutató projektek, világhírű előadók, fiatal sikertörténetek és remek kapcsolatépítési lehetőségek várják a résztvevőket.
A fesztivál húzónevei közé tartozik a Moon Express elnöke, Andy Aldrin, aki október 30-án a magán űrhajózás jövőjéről tart előadást, vagy Austen Heinz a Cambrian Genomicstől, aki az emberi DNA lézeres nyomtatásán dolgozik. Rögtön az első napon bemutatkozik még Danielle Fong is, aki 20 évesen már a Lightsail Energy nevű zöld vállalkozás társalapítója volt, sűrített levegős rendszereket fejleszt, és az időszakos erőforrások (szél- és napenergia) általános elterjesztését tűzte ki célul. A fesztiválon debütáló szlovák repülő autó, az AeroMobil 3.0 a személyszállítás új korszakába kalauzolja a látogatókat. Štefan Klein és Juraj Vaculík a prototípus mellett a sikeres tesztrepülések felvételeit is magukkal viszik Bécsbe.
A fiatal sikertörténetek bemutatása mellett a rendezvény keretében a Bécsi Gazdasági Ügynökség idén először jutalmaz két külföldi startupot is a „Welcome Package” csomaggal. A cégalapítások ösztönzésére kialakított díj útiköltséget, szállást, közösségi irodahelyet és tanácsadást tartalmaz 7.500 euró értékben, az osztrák fővárosban.
Design
Egységben a bolygónkért: az Eurovision Song Contest a környezettudatos hidratálás mellé áll
A világ egyik legnagyobb zenei eseménye új szintre emeli a tömegrendezvények szerepét a fenntarthatóság és az egészségtudatosság tekintetében. A waterdrop partnerségével, a verseny dizájnjával kiadott, hőtartó és kényelmesen hordozható kulacsokkal az egyszer használatos műanyag palackok kiváltására ösztönöznek.
A kezdeményezés célja, hogy a fenntartható döntéseket a fesztiválélmény természetes részévé tegye. A program a helyszíni közönség mellett globális szinten is hat: az Eurovision Song Contest közvetítéseit mintegy 160 millió néző követi világszerte televízión és online felületeken keresztül. A bécsi rendezvény során három élő show és a főpróbák több mint 60,000 látogatót érintenek. Emellett a városban zajló kísérő koncertek és tematikus események akár 100-200,000 látogatót is vonzanak a teljes rendezvénysorozat ideje alatt. Ez a nagyságrend egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a fenntartható hidratálás üzenete széles közönséghez jusson el. A waterdrop Eurovision Song Contest Vienna 2026 Kulacs kiváló hőtartó képességű, kényelmes füllel ellátott rozsdamentes acélkulacs kézenfekvő és stílusos alternatíva az egyszer használatos PET-palackok helyett. Ez a döntés jelentősen csökkenti a keletkező műanyag hulladék mennyiségét, miközben hozzájárul a tudatosabb, egészségesebb folyadékbevitelhez is.
Az Eurovision Song Contest jó gyakorlatként mutatja be, hogy a környezettudatosság nem lemondást jelent, hanem a modern, felelős életmód része, amely egyre inkább meghatározó trend a nemzetközi rendezvényeken is.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaBeton alá kerülnek a legjobb termőtalajok
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaNégy elektromos modellel készül a Suzuki 2030-ig, köztük az új e-Vitarával

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés