Kapcsolatfelvétel

Design

Sziget – Ajtókból épült fel a berlini fal mása a fesztiválon

Létrehozva:

|

Régi ajtókból építették fel a Berlini fal átértelmezett mását a Sziget fesztiválon az építmény leomlásának 25. évfordulóján.

Az öt ország hat egyetemének közös projektjéről Barsa Kata kommunikációs vezető beszélt pénteken az MTI-nek. Pontosan 25 éve, 1989-ben döntötték le a Berlini falat, amely évtizedeken keresztül elválasztotta egymástól a demokratikus és a szocialista Európát. A német nagykövetség és a Terror Háza kezdeményezésében azt tűzték ki célul, hogy a Sziget fesztiválon, a Kelet Európa Vurstliban régi, a 60-as és a 70-es években készült ajtókból építik fel a fal újraértelmezett mását. Maga az építmény 25 ajtóból áll, tehát körülbelül 25 méter hosszú.

“Ezek az ajtók ugyanúgy elzártak két világot, a kintit és a bentit, mint a fal a maga idejében, ráadásul ezeket is kibontották a keretükből, ami pedig a fal lebontását szimbolizálja” – mondta a vezető. Az egymáshoz illesztett ajtók elrendezése a fal betonelemire hasonlít, sőt a többi berendezés, az őrtornyok, a határsáv kellékei is mind az eredeti környezetre hajaznak – fűzte hozzá. A projektre öt ország hat egyeteméről 12, képzőművészetet tanuló diák jelentkezett; a pályamunkákat előzőleg elbírálták, így a helyszínen már csak a festmények felvitele volt a dolguk az ajtó-fal mindkét oldalára. A diákok egyébként Magyarországon kívül Ausztriából, Szlovákiából, Romániából és Lengyelországból érkeztek a Szigetre – mondta Barsa Kata.

A diákokat arra kérték, hogy azokat az elképzeléseket fessék fel a keleti és a nyugati oldalra, amelyeket nagyszüleik, szüleik gondoltak az ellentétes oldalról. Például az egyik ajtón egy valódi kolbász lóg, míg a másik oldalán annak csak a festett mása. Egy másik munkán egy úttörő látszik, aki hamburgerről, magnókazettáról, vagyis a nyugati világ “vívmányairól” álmodik. A falat úgy állították fel, hogy teljesen szétszedhető, így a fesztivál után továbbutazik majd, és kiállítják több helyen is, például a Szépművészeti Múzeum már jelezte, hogy érdekelné a projekt.

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Design

Megnyílt a Mol új székháza

Megnyílt a Mol Campus, a vállalat új székháza Budapesten, a Kopaszi-gát mellett; az épületben 2500 ember dolgozik majd a cég növekedésén, mert biztosítani kell Magyarország energiaellátását – mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a megnyitó ünnepségen, csütörtökön.

Létrehozva:

|

Szerző:

Hernádi Zsolt hozzátette, az épületet a Foster + Partners és magyarországi partnere, a Finta Stúdió tervezte. A belsőépítészeti megoldásokat a Kinzo és a Minusplus tervező és designer iroda dolgozta ki. A kivitelezésért pedig a Market Építő Zrt. felelt. Emlékeztett, 2016-ban azért döntöttek úgy, hogy új saját tulajdonú székházat építenek, mert hittek a jövőben. Hozzátette, a Campus a jövő generációinak készült, az épület azt üzeni: “a Mol itt volt, itt van itt is lesz a következő évtizedekben”. Kiemelte, a Mol Magyarország első olyan zászlóshajója, amely külföldön is sikereket tudott felmutatni. Ma már a régió meghatározó iparvállalata. A Mol-csoport a világ 21 országában van jelen. Ugyanakkor jelezte, bármennyire is nemzetközi a cég “itthon otthon van”, mert a Mol magyar multiként úgy döntött, hogy Budapesten építkezik, itt építik meg a jövő irodaházát. Hernádi Zsolt arra is kitért, hogy az üzemanyag fronton elszabadult káoszt valamennyire sikerült csillapítani, szerdán már 30 százalékkal csökkent a fogyasztás az elmúlt napokhoz képest, de még nem állt helyre a rend.

Ratatics Péter, a vállalatcsoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója közölte, a Campus 143 méter magas, nettó alapterülete 86 ezer négyzetméter. Az MTI kérdésére elmondta, az új székház felépítését a Mol saját forrásból finanszírozta, a beruházás értékét azonban üzleti titokra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra. Azt azonban megjegyezte, hogy a Campus a Magyarországon felépülő irodaházaknál nagyjából 20 százalékkal magasabb értéket képvisel. A megnyitót követően a történelmi egyházak XI. kerületi képviselői megáldották a Mol Campust.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a Mol Campus Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő városrészében, a BudaParton épült fel. A Mol 2500, eddig 9 különböző telephelyen dolgozó kollégáját költözteti az új székházba. Hozzátették, az olyan innovatív megoldásoknak köszönhetően, mint az épületen található 900 négyzetméternyi napelem, valamint a geotermikus energiát használó hűtési és fűtési rendszer a Mol Campus a legszigorúbb fenntarthatósági elvárásokat is teljesíti.

 

 

Advertisement

Kép: MTI/Balogh Zoltán

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!