Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Szolnokon épült meg a jövő energiatárolója – a MAVIR kulcsfontosságú projektje készült el

Nappali áram éjszakára: a zöldenergia stabilitásának kulcsa már működik.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Magyarország legnagyobb hálózati integrált energiatárolóját építette meg vissza nem térítendő állami támogatással, uniós forrásból a Mavir átviteli rendszerirányító Szolnokon, a 20 megawatt összteljesítményű, 60 megawattóra kapacitású létesítmény 8 milliárd forintból valósult meg – adta hírül az alternativenergia.hu. Hozzátette, a kormány 2010 óta az energiapolitikáját három pillérre építi, a zöldenergia-napenergia felfuttatására, az atomenergiára, és a geotermikus képesség fejlesztésére. A fenntartható energiaforrások aránya jelzi, hogy Magyarország a zöldátállás terén hatalmasat lépett előre. Olyan mértékű napenergia-kapacitással rendelkezik az ország, ami a nappali és az éjszakai árak között jelentős eltérést okoz: nappal alacsony, az esti órákban pedig magas árakat eredményez – fejtette ki. A megoldás egyrészt olyan gázerőművek üzembe állítása, amelyek képesek kiegyenlíteni az áramtermelést a napenergia megszűnése esetén. A másik megoldás a napközben megtermelt villamos energia tárolása az esti órákra. A kereslet és kínálat jobb összehangolásához, a szélsőséges napközbeni ármozgások kiegyensúlyozásához korszerű tárolói kapacitásokra van szükség – hangsúlyozta.

Ezért indította a kormány a tárolói programját, a munkák beérni látszanak, jelenleg 180 milliárd forintot lehet energiatárolók üzembe helyezésére fordítani – ismertette. Az uniós forrásból megvalósult egyik első ilyen beruházás Szolnokon létesült, ez a most üzembe állt legnagyobb hálózati integrált energiatároló az országban. Kitért arra, hogy jelenleg 114 megawatt teljesítményű energiatároló működik Magyarországon. Jó esély van arra, hogy a rendelkezésre álló 180 milliárd forint forrásból 2030-ra 1 gigawatt lesz. Jelezte: hamarosan elindul 50 milliárd forintos keretösszeggel a Jedlik Ányos Programban a hazai gazdasági társaságok újabb beruházásait ösztönző tárolólétesítési pályázat. Kállai Mária (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott a kivitelezésért a Szolnok környékiek nevében, a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország energiaellátása tisztább, kiszámíthatóbb, biztonságosabb legyen. Szalay Ferenc, Szolnok és térsége fejlesztéséért felelős miniszteri biztos elmondta: 6-7 napelempark létesült Szolnok térségében, a most átadott fejlesztés megoldja a tárolási képességet.

Advertisement

Zöld Energia

Így alakítja át a klímaváltozás a napenergia-potenciált

Még a hazai napelemek áramtermelése is megszenvedheti a klímaváltozást, hiába érkezik több napenergia.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A klímaváltozás komoly hatással van az energiaszektorra: a forróbb nyarak miatt egyre több energiára van szükség hűtéshez – ennek egy részét napenergiából is fedezhetjük. Szabó Péter, Kristóf Erzsébet és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói friss elemzésükben rámutatnak, hogy a klímaváltozás még itt is közbeszólhat – írja az alternativenergia.hu. A nyári napsugárzás mennyisége ugyanis már nem sokat nő a jövőben, ugyanakkor a pesszimista jövőkép szerint az egyre forrósodó nappalok visszafogják a napenergiából kinyerhető áram mennyiségét. Az elmúlt évtizedekben Magyarország, sőt, egész Kelet-Európa nyári égboltja látványosan világosabb lett. A levegőtisztaság javulása – a nehézipar visszaszorulása és a légszennyezés elleni nemzetközi intézkedések révén – jelentősen csökkentette az aeroszolrészecskék mennyiségét. Ezzel nemcsak több napsütés tudott átjutni a légkörön, de a nedvesség kicsapódását segítő apró részecskék hiánya miatt a felhőképződés is visszaesett, különösen nyáron. Ennek eredményeként Magyarországon ma átlagosan 29 olyan naposabb nyári nap van évente, amikor a besugárzás meghaladja a 270 W/m²-t – tízzel több, mint a rendszerváltás előtt.

Úgy tűnik, a napenergia-technológia felfutása éppen a megfelelő időpontban következett be – a kérdés csak az, hogy mit várhatunk a jövőben, és hogyan befolyásolja a várakozásainkat a klímaváltozás. Ennek jártak utána az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói. Szabó Péter, Kristóf Erzsébet és Pongrácz Rita a klímaváltozás két legújabb forgatókönyvét hasonlították össze: az egyik szerint a kibocsátáscsökkentés csak a 2040-es években indul be (realista jövőkép), a másik szerint folytatódik az eddigi „business-as-usual” trend (pesszimista jövőkép). A modellek alapján nyáron már alig várható további világosodás – az országban legfeljebb 1–5 nappal nőhet a naposabb napok száma a század végéig.

A szél nem segít, a forróság viszont árt
Nem meglepő, hogy minél erősebb a napsugárzás, annál több energiát lehet elvileg előállítani belőle. Az viszont kevésbé ismert, hogy a túlzott hőség rontja a napelemek hatékonyságát, míg a szél javítja azt, mivel hűti a rendszereket.

Advertisement

A jövő szélviszonyai a klímamodellek eredményei szerint nem változnak jelentősen, így nem várható, hogy a hűtőhatás javíthatná a napelemek teljesítményét. A hőmérséklet viszont biztosan nő, a pesszimista jövőkép szerint sokkal erőteljesebben, így az összes nyári napot tekintve a napenergia-potenciál csökkenése várható itthon. Míg a realista jövőkép szerint gyenge növekedés, azaz pozitív hatás várható, leginkább a Dunántúlon.

Különösen a naposabb nyári napokon lesz érzékelhető a visszaesés: akár másfél napnyi paksi erőmű-termelésnek megfelelő energiát is elveszíthetünk évente a pesszimista forgatókönyv szerint. Ha az összes nyári napot tekintjük, akkor a realista forgatókönyv szerint még akár egy napnyi energiát nyerhetünk is, miközben a pesszimista szerint nagyjából ugyanennyit veszítünk majd. Ráadásul a klímaváltozás nemcsak a napelemek hatásfokára van hatással. A forróbb nyarak rövidítik az élettartamukat, a gyakoribb viharok kárt tehetnek bennük, a klímaváltozással gyakoribbá váló szaharai porviharok pedig csökkenthetik a besugárzást és a hatékonyságot is.

Advertisement

A kutatás végső tanulsága egyértelmű: minél előbb csökkentjük a globális üvegházgáz-kibocsátást, annál kisebb veszteséggel számolhatunk – nemcsak a napelemek, hanem az egész energiagazdálkodás szempontjából is.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák