Zöldinfó
Tíz uniós ország változtatást kér a szén-dioxid-kibocsátási rendszer szabályain
Az uniós klímavédelem gyengítése ellen foglaltak állást európai civil szervezetek.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Tíz uniós tagállam, köztük Magyarország a napokban az uniós szén-dioxid-kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) gyengítését, valamint az épületekre és a közúti közlekedésre történő kiterjesztésének (ETS2) elhalasztását kérte az Európai Bizottságtól – írja az alternativenergia.hu. A tagállamok arra hivatkoztak, hogy az intézkedések növelik az energiaárakat, így veszélybe kerül az EU versenyképessége és nőnek a lakosság terhei – írta a civil szervezet. Az állásfoglalása szerint ezek az aggodalmak alaptalanok, a bevételek megfelelő újraelosztásával a rendszer nemcsak a versenyképességet növeli, hanem a társadalmi egyenlőtlenségeket és az energiaszegénységet is hatékonyan csökkentheti. A közleményben felidézték: egy közelmúltban megjelent OECD-UNDP jelentés szerint a szén-dioxid árának jelentős emelése növelheti a GDP-t. A bevételek jól megtervezett felhasználása, illetve a zöld beruházások rövid távon többletnövekedést, hosszabb távon pedig még nagyobb előnyöket hoznak. A gyakorlat is ezt igazolja: az Európai Unió eddigi kibocsátáskereskedelmi rendszere 10 százalékkal csökkentette a kibocsátást anélkül, hogy visszaesett volna a munkahelyek száma és a vállalkozások bevétele – írták.
A fosszilis tüzelőanyagokat nagy mennyiségben használó vállalkozások virágzását csak a hatalmas közvetlen és közvetett támogatások teszik lehetővé. A bevételek megfelelő újraelosztása – amelyet az ETS és az ETS2 lehetővé tesz – javítaná a tisztább cégek versenyképességét. A kibocsátáskereskedelmi rendszer megerősítése és kiterjesztése jelentősen csökkentené a fosszilis tüzelőanyagok importját, így mérsékelné az árak ingadozását és javítaná az energiabiztonságot – fejtette ki a Levegő Munkacsoport.
Az EU gazdasága csak akkor lehet versenyképes, ha csökkenti energiafogyasztását, és sokkal többet fektet a tudásgazdaságba. A kibocsátáskereskedelem aláásása csak a legszennyezőbb iparágakat védi, pazarolja a közpénzt, és késlelteti az átmenetet az ellenállóbb gazdaságra – áll a közös állásfoglalásban. Kitértek arra is, hogy az ETS2 elősegítené a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklését: a kormányok újraoszthatják a fosszilis támogatások csökkentéséből származó pénzt; ebből elsősorban energiahatékonysági beruházásokat kell támogatniuk, a háztartásokat pedig pénzbeli kompenzációban részesíteni, így csökkentve az energiaszegénységet is.
Zöldinfó
Szigorodnak a zöld állítások szabályai: véget vethetnek a greenwashingnak
A vállalatok fenntartható és környezetbarát megoldásokra vonatkozó állításainak vizsgálatát sürgetik a szakértők.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A vállalatok fenntartható és környezetbarát megoldásokra vonatkozó állításainak körültekintő vizsgálatát sürgették az EY könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó cég szakértői online tájékoztatójukon. A környezeti-fenntarthatósági kommunikációt szabályozó Empowering Consumers for the Green Transition (EmpCo) európai uniós irányelv türelmi idő nélkül lép hatályba szeptember 27-én – írja az alternativenergia.hu oldalon. Az EmpCo értelmében csak bizonyítható és ellenőrizhető “zöld állításokat” lehet közzétenni, hogy megalapozatlan állítások ne befolyásolják a piac működését – hívta fel a figyelmet Gulyás Anett, a nemzetközi tanácsadó cég klímaváltozási és fenntarthatósági üzletágának szakértője. Kifejtette: a fogyasztók egyre inkább előnyben részesítik a fenntartható, környezetbarát termékeket és megoldásokat, ezért természetes, hogy a hirdetésekben, reklámokban teret nyertek az ilyen tartalmak, ám ezzel együtt megjelentek a megalapozatlan közlések is.
A környezeti hatásokról hamis képet sugalló “greenwashing” egyszerre fogyasztóvédelmi, versenyjogi és üzleti bizalmi probléma, az új jogszabály hatálya ezért minden értékesítési csatornára kiterjed, egyaránt érvényes gyártókra és kereskedőkre, reklámkampányokra, vállalati marketingre, pr- és sajtókommunikációra. Szabályozza többek között a termékleírásokat, a csomagolásokat, a képi megjelenítéseket, márkaneveket, a tartósság, a javíthatóság, az elavulás kérdéseit, de még a sugallmazott állításokat is. Gulyás Anett elmondása szerint a hirdetésekben nem releváns terméktulajdonságokat sem lehet kiemelni, fenntarthatósági vállalásokról szóló ígéretet pedig csak akkor, ha az ellenőrizhető és bizonyítható.
Karbonsemlegesség például nem alapozható kompenzációra, a karbonkreditek ugyanis nem helyettesítik a kibocsátáscsökkentést – tette hozzá. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzése alapján Magyarországon is megjelent a tartalom nélküli zöld állításokra alapozott márkaépítés – mondta el Horváth Bálint kommunikációs vezető, aki indokoltnak tartja a szigorítást, mert a fogyasztók fontosnak tartják, ám sokszor nem értik pontosan a termékjellemzőket. Hozzátette: a szabályokat nem elsősorban a bírság elkerülése miatt érdemes betartani, hanem azért, mert egy vállalatnak nem lehet érdeke a hitelességét hamis állításokkal gyengíteni, a hangzatos marketingfogásoknak is ki kell állniuk a jogszerűség próbáját.
Horváth Bálint hangsúlyozta, hogy a fokozatosságot szem előtt tartva megkezdik az ellenőrzéseket, és figyelembe veszik az együttműködési hajlandóságot. A változás nem jelenti azt, hogy tömegével kell termékeket megsemmisíteni, de szükség lehet például a csomagolások átragasztására, és érdemes lehet külső tanácsadók segítségét igénybe venni – jelezte. Az ismeretek közvetítésében a GVH is részt vesz, hogy elősegítse a jogkövető magatartást, és támogassa azokat, akik nem csak a látszat szintjén vállalnak fenntarthatósági kötelezettségeket. A hivatal honlapján közzétett zöld marketing útmutató az EmpCo-szabályozásnak megfelelően frissülni fog – közölte.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtófőnöke arról számolt be, hogy vizsgálataik alapján az online kereskedelem fellendülése segítette a zöld állítások térnyerését. Eitmann Norbert elmondta, hogy nem fogják “letarolni a piacot” ellenőrzésekkel, konzultatív hatóságként nem a bírságolásra törekednek, hanem a jogkövető cégek támogatására. Véleménye szerint a vállalkozóknak is ez az érdeke, mert az elégedett vevő újra vásárolni fog, ám a hitelesség gyengülése, a “reputációs veszteség” a bírságnál komolyabb anyagi hatással lehet egy cég működésére.
Preszburger András, az EY Klímaváltozás és Fenntarthatóság Üzletág szakértője úgy véli, hogy az elvárások teljesítéséhez egy vállalaton belül számos szakterület együttműködésére van szükség. A felkészülést segítheti egy átfogó cselekvési terv, kezdve az összes kommunikációs csatornára és értékesítési anyagra kiterjedő átvilágítással, a termékadatok összegyűjtésével, a megfelelőségi vizsgálatok áttekintésével. A későbbiekben megjelenő zöld állításokat világos, egyértelmű jóváhagyási megoldásokon alapuló ellenőrzési rendszeren kell átfuttatni – javasolta a szakértő.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMegszűnik az elektronikai hulladék leadása az önkormányzati gyűjtéseken
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaKétszer annyi szociális tűzifa jöhet, de mi lesz a védett erdőkkel?
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaOlcsóbb tűzifával segítenék a fával fűtő háztartásokat
