Zöldinfó
Több mint 30 tematikus program várja a látogatókat 2026-ban a botanikus kertekben
Kezdődik a szezon a magyarországi arborétumokban és botanikus kertekben.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Zsigmond Vince elmondta, hogy az arborétumok és botanikus kertek nagy értéke az állandóságuk: olyan vonzó értékeket hordoznak, amelyek érdeklik az embereket, az ottani tevékenységek közügyet szolgálnak. Emlékeztetett, hogy az ilyen intézmények feladata élő növénygyűjtemények fenntartása, “élő múzeumok” – ismertette az alternativenergia.hu. Mint mondta, a múzeumokkal ellentétben viszont az élő, növényi gyűjteményekről gondoskodni kell, összetételük dinamikusan változik, “hiszen ami él, az el is pusztul”. Emellett az évszakok változása miatt a kertek az év során más és más arcukat mutatják, akár több időpontban is érdemes felkeresni azokat – tette hozzá. Arra is kitért, hogy az arborétumoknak és botanikus kerteknek kutatási, oktatási, természetvédelmi, ismeretterjesztő, valamint a környezeti neveléshez kapcsolódó funkciója is van, tág kulturális és tudományos kapcsolódási lehetőségekkel. Ezeken a természetvédelmi területeken a védett fajok nemcsak megőrizhetőek, de folyamatosan megfigyelhetőek is, és visszatelepítésre is alkalmasak – részletezte.
Arról is beszélt, hogy a hazai gyűjteményes kertek látogatószáma 2025-ben is meghaladta a kétmilliót, ami nagy lehetőség a szemléletformálásra, arra, hogy az élővilág rendszereiről különféle összefüggéseket világítsanak meg, beszéljenek az egyes fajokat és életközösségeket fenyegető kockázatokról. Az arborétumokban és botanikus kertekben az év fajainak többségével is lehet találkozni: az idei év fája, a kecskefűz tíz, az év gyógynövénye, a kerti kakukkfű 13 tagkertben is látható. Az év kétéltűje, a fürgegyík tíz gyűjteményes kertben is megfigyelhető, az év vadvirága, a védett homoki árvalányhaj pedig kettőben.
2026-ban több mint 30 jeles napon kínálnak programokat országszerte az arborétumokban és botanikus kertekben, a legtöbb helyszínen a Föld napján és a madarak és fák napján várják majd a látogatókat. Számos tagkert rendez egyedi tematikus eseményeket, vezetett sétákat is, például liliomfa, cseresznye, nőszirom és havasszépe virágzáskor, levendula- és rózsanyíláskor, vagy őszi lombszíneződés idején. Több intézmény kert-, képző-, és zeneművészeti programot is kínál, lesznek önkénteseket bevonó események, és egyre népszerűbb az idős fákat ünneplő Bölcs Fák program is.
Zöld Energia
Újabb terhet kapna a napenergia-ipar: 2027-től jöhet az új adó
Kasztília és León 2027-től új, területalapú környezetterhelési adót vetne ki a nagyobb földi naperőművekre, amit a spanyol napenergia-ipar indokolatlannak és túlzott tehernek tart.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Spanyolország egyik autonóm közössége, Kasztília és León azt tervezi, hogy 2027-től környezetterhelési adót vet ki a földre telepített, nagyobb napelemes rendszerekre, írja az alternativenergia.hu hírportál. A javaslat egy olyan törvénytervezet része, amely a jelenleg szélerőművekre, vízerőművi tározókra és nagyfeszültségű villamos vezetékekre alkalmazott adó hatályát bővítené. A tervezett intézkedés a napenergia-ipar ellenállását váltotta ki: a spanyol napelemes szövetség, az UNEF szerint az új közteher indokolatlan, és tovább növelné a már most is jelentős adóterheket. A regionális kormányzat azzal indokolja a módosítást, hogy a nagyméretű naperőművek hatással lehetnek a tájképre, a növény- és állatvilágra, valamint a földhasználatra. A tervezet az Európai Unióban is alkalmazott „szennyező fizet” elvére hivatkozik. A kormányzat emellett arra is rámutatott, hogy Kasztília és León nettó megújulóenergia-exportőr, vagyis a térségben megtermelt villamos energia egy része más területek fogyasztását szolgálja, miközben a termelés környezeti hatásai helyben jelentkeznek. Az adó mértékét a napelemes létesítmények által elfoglalt földterület nagysága alapján határoznák meg. A fizetési kötelezettség a rendszer leállítása után is fennmaradna egészen addig, amíg a berendezéseket teljesen el nem bontják, és a területet vissza nem állítják eredeti állapotába.
A tervezet bizonyos mentességeket is tartalmaz. A tetőre telepített napelemes rendszerek, valamint az öt hektárnál kisebb területet elfoglaló földi telepítésű rendszerek mentesülnének az új adó alól. Az ennél nagyobb, saját fogyasztást szolgáló földi rendszerek csak meghatározott feltételekkel kaphatnának mentességet: a csúcsidőszaki, P1 tarifasávban lekötött teljesítménynek el kellene érnie a beépített termelőkapacitás legalább 50 százalékát. Ha ez nem teljesül, a hatóságok úgy ítélhetik meg, hogy a létesítmény elsődleges célja a hálózati értékesítés, így az adó hatálya alá kerülhet.
Az UNEF főigazgatója, José Donoso szerint az intézkedés valójában bevételszerzést szolgál, és nem rendelkezik megfelelő környezetvédelmi indoklással. A szövetség emlékeztetett arra, hogy a napelemes beruházásokra már most is többféle országos és helyi adó vonatkozik, köztük a gazdasági tevékenységek adója, a villamosenergia-termelés adója, az építési és beruházási adó, valamint az ingatlanadó. Az UNEF becslése szerint a naperőműveknek otthont adó települések évente megawattként mintegy 10 ezer euró adóbevételhez jutnak.
A szervezet azt is kifogásolja, hogy a bevételt nem feltétlenül az érintett települések környezeti és területhasználati problémáinak kezelésére fordítanák, hanem a regionális költségvetés általános bevételei közé kerülne. Emellett igazságtalannak tartják a területalapú számítást, mivel két azonos méretű naperőmű eltérő mennyiségű villamos energiát termelhet a napsugárzás, a berendezések hatékonysága és a műszaki kialakítás függvényében.
Ha a javaslatot elfogadják, Kasztília és León lenne Spanyolország harmadik autonóm közössége, amely különadót vezet be a fotovoltaikus létesítményekre Aragónia és La Rioja után. Az UNEF szerint a most tervezett adó a másik két régióban alkalmazott terheknél is magasabb lehet.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó19 óra telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKatasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítják az áradásokkal érintett spanyol településeket
-
Zöldinfó23 óra telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaVisszaszorul a benzin és a dízel, előretörnek az elektromos autók Európában
