Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Újra a Tesla az első: visszaesett a BYD lendülete

A Tesla visszaszerezte vezető szerepét a globális elektromos járműeladásban az első negyedévben.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Tesla 6 százalékkal növelte járműeladásait az első negyedévben az egy évvel korábbihoz mérve és több mint egy év után visszaszerezte vezető helyét az elektromos járművek legnagyobb szállítójaként a Counterpoint Research piackutató cég honlapjára föltett összegzés szerint. A globális piac 13 százaléka esett a Teslára az idei első három hónapban, meghaladta a kínai BYD Auto 11 százalékos és az ugyancsak kínai Geely 10 százalékos részesedését – írja az alternativenergia.hu. A BYD 2024 utolsó negyedéve óta folyamatosan előzte a Teslát, így a tavalyi negyedik negyedévben a BYD piaci részesedése még 15 százalék, a Tesláé 10 százalék volt. Az idei első negyedévben a BYD eladásai 25 százalékkal, a Geely eladásai 4 százalékkal csökkentek.

A Counterpoint szerint az akkumulátoros járművek (BEV) teljes eladása 5 százalékkal nőtt az első negyedévben éves összevetésben, miközben a tölthető, plug-in hibrid (PHEV) autók eladása 5 százalékkal zsugorodott. A piackutató szerint az idei első negyedévben a legkelendőbb modellek Tesla Model Y, a Geely Galaxy Xingyuan és a Tesla Model 3 voltak.

Advertisement

Zöld Közlekedés

2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban

Fizetőssé válnak a belga autópályák jövőre.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Fizetőssé válnak a belga utak és autópályák, 2027 májusától minden autósnak matricát kell vásárolnia, amelynek ára a jármű környezetvédelmi besorolásától és az úthasználat választott időtartamtól függően változik – tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap. Az alternativenergia.hu információi szerint Belgium regionális kormányainak megállapodása értelmében 2027. május 1-jétől digitális matrica lesz kötelező minden 3,5 tonna alatti jármű közúti használata esetén is, függetlenül attól, hogy Belgiumban vagy külföldön vannak-e forgalomba helyezve. Az autósok választhatnak egynapos, tíznapos, kéthónapos vagy egyéves matrica közül. Az ár a jármű CO2-kibocsátásától függ. Egy elektromos jármű éves matricája 90 euróba fog kerülni. Az Euro-4-es autók matricája 100 euróba, míg minden 2005 előtt forgalomba helyezett jármű tulajdonosának 125 eurót kell majd fizetnie. A matrica bevezetésének célja, hogy a külföldi autósok hozzájáruljanak a nemzeti úthálózat karbantartási költségeihez A belga autósok számára a meglévő adók csökkentésének köszönhetően a matrica bevezetése nem jár majd pluszköltséggel – írták.

Az új adó várhatóan több százmillió eurót fog generálni – tették hozzá. Ben Weyts flamand pénzügyminiszter és François Desquesnes vallon mobilitási miniszter péntek délután sajtótájékoztatón elmondta, a belga útdíjhasználati matrica csak személygépkocsikra lesz érvényes. A motorkerékpárok, a traktorok, a buszok, valamint a mentőszolgálatok által használt járművek mellett a rendőrség és a védelmi erők járművei is mentesülnek a matrica használta alól. A teherautók esetében más rendszer, kilométeradó van érvényben – emlékeztettek. Az üzleti célokra használt furgonok tulajdonosai teljes mértékben levonhatják az összeget költségként.

Kéthónapos türelmi időszak után, 2027. július 1-jétől a matrica nélkül közlekedő autók tulajdonosainak egy kezdeti 70 eurós bírsággal kell számolniuk, ami a befizetés elmaradása esetén emelkedik. A második szabálysértés 140 eurós, a harmadik pedig 210 eurós bírsággal jár majd. Az ellenőrzéseket az utak mellett elhelyezett, a rendszámtáblákat felismerni képes kamerákkal és mobil ellenőrző rendszerekkel végzik – tájékoztattak.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák