Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Zene az erdő szívében – Élmény, természet, közösség

Szeptember 26-28. között Gyulán és környékén rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A rendezvény hagyományosan az Országos Erdészeti Egyesület Erdők Hete programsorozatának nyitórendezvénye a dél-magyarországi régióban  -írja az alternativenergia.hu. Az egészséges életmód jegyében a hagyományoknak megfelelően lesz kenu- és kerékpártúra, valamint természetismereti élményséta. A gyerekeket játszóházba és bábszínházba invitálják, lesz íjász-, solymász- és komposztálási bemutató, kiállítás és szilvalekvárfőzés, emellett helyi termékeket is lehet majd kóstolni és vásárolni. Pénteken a gyulai Almásy-kastély előtt fellép a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar, a Cselló XXL, valamint Petrás Mária és barátai.

Szombaton először a Mályvádi erdőben ad koncertet a Bartók Béla Vegyeskar és az Erkel Ferenc Vegyeskar, továbbá a Körös Rézfúvós Kvintett; majd a Városerdőben a Misztrál együttes és a Sárik Péter Trió lép fel. Vasárnap a határ túloldalán, Nagyvárad közelében, Szentjobb községben folytatódik a programsorozat. Itt a Patachich Triót, Kaganovskiyt és tanítványait, a Török Tilla Triót, a temesvári Bokréta Citeraegyüttest és a Nagyváradi Művészeti Líceum fiatal tehetségeiből álló együttesét hallgathatják meg az érdeklődők. A Muzsikál az erdő a Mátrából indult útjára 2004-ben, 22. alkalommal szervezik meg három térségben: Kecskeméten, a Mátrában és a Körösök vidékén. Az idei év kiemelt üzenete: “Lassuljunk le az erdő természetes ritmusára!” A szervezők célja, hogy a résztvevőket “az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába” mozdítsák.

Advertisement

Zöldinfó

Energetikai önállóság és élhető vidék: komplex fejlesztések indulnak a Szigetközben

Mintegy 3,39 milliárd forintból energetikai korszerűsítési program indul a Szigetköz 34 településén; a cél egyebek mellett az, hogy a térség energetikai átállásának előmozdítása és az, hogy növekedjen a megújuló energiaforrások aránya.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a vidék alkotja Magyarország gerincét, és a Szigetköz az önkormányzatokkal való szoros együttműködésnek is köszönhetően él és virágzik – írja az alternativenergia.hu. Az elmúlt években a magyar falu visszakapta méltó rangját, a kormány pedig azon dolgozik, hogy a sikeres együttműködésekre építve Magyarország 2030-ra Európa egyik legélhetőbb országa legyen – tette hozzá. Felidézte, hogy az elmúlt években a térségben számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyek előre jelezték, milyen irányba érdemes továbbhaladni. Ilyen fejlesztés volt egyebek mellett Kimlén a nemzetiségi általános iskola energetikai korszerűsítése és a Csónakház tetőterében a turistaszálló kialakítása. Ezek a kezdeményezések megmutatták, hogy helyi összefogással kézzelfogható eredményeket lehet elérni – fűzte hozzá. Kiemelte, hogy az Élő Delta program új fejezetet nyit a Szigetköz életében. Elmondta, hogy a programban 34 szigetközi településen valósulnak meg közintézményekben, közösségi helyeken megújuló energiaforrásokra épülő, energiahatékonysági fejlesztések.

Korszerű, környezetbarát eszközöket szereznek be, valamint civil szervezetek tartanak szemléletformáló programokat. A fejlesztések és programok mindegyike a térség energetikai önállóságát növeli, csökkenti a károsanyag-kibocsátást és egy zöldebb, élhetőbb Szigetköz alapjait rakja le – sorolta. Nagy István hangoztatta, hogy a fejlesztés nem pusztán egy pályázat vagy egy beruházás, hanem az a lendület, ami tovább erősíti azt az összefogást, ami mindig a térség legnagyobb ereje volt. Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt emelte ki, hogy a patrióta zöldpolitika helyben kezdődik, amire ez a fejlesztés is jó példa.
Elmondta, hogy a magyar zöld patrióta energiapolitika három pillérre épül, a napenergiára, az atomenergiára és a tárolásra.

Felidézte, hogy míg 2010-ben néhány tíz megawattnyi napelem volt az országban a háztetőkön, ma 300 ezer háztartást szolgál ki a napenergia több mint nyolcezer megawattal. Magyarország világelső a villamos energián belüli napenergia részarányát tekintve – mondta. Atomenergia tekintetében 2010 és 2020 között az Európai Unió akadályozta a projekteket idehaza, de az energiaválság rávilágított arra, hogy tarthatatlan ez a politika – mondta. Kiemelte, hogy a zöld energiát tárolni is kell ahhoz, hogy “megnyerjük a 2030-as éveket”. Ha ez a három rendszer jól épül fel, akkor a 2030-as évekre önellátók lehetünk villamos energiában – mondta, hozzátéve, hogy ez hatalmas teljesítmény lenne egy olyan geográfiai adottságokkal rendelkező ország számára, mint Magyarország.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák