Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Zöld fordulat lépésről lépésre – így formálja a jövőt a MOHU

Túl van az első éven az italos palackok visszaváltási rendszere, és az eddigi tapasztalatok pozitívak: a magyarok többsége gyorsan alkalmazkodott az új szokáshoz.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az italos palackok új visszaváltási rendszerének első évi tapasztalatairól is beszélgetett Áder János volt államfő Pethő Zsolttal, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatójával Kék bolygó című podcastjának közzétett legújabb, a YouTube videómegosztó portálon is elérhető adásában – írja az alternativenergia.hu. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke felidézte: az italos üvegek, PET-palackok és alumínium dobozok visszaváltási rendszerét egy éve vezették be. Emlékeztetett rá, hogy az EU kötelezi a tagországokat – így Magyarországot is – a hulladékok minél nagyobb arányú feldolgozására, újrahasznosítására. Így például tíz éven belül a kommunális hulladék 65 százalékát már újra kell hasznosítani – hívta fel a figyelmet. Pethő Zsolt elmondta: várakozásokon felüli volt az emberek részéről az új rendszer fogadtatása, hiszen az említett csomagolóanyagok esetében napi 6-7 millió, ünnepek után napi több mint 10 millió darabot váltanak vissza. Az eddigi tapasztalatok szerint ötből négy csomagolóanyagot visznek vissza. A PET-palackok esetében pedig kilencven százalékon felüli a visszagyűjtési arány – fűzte hozzá.

A kezdeti fennakadások mára nagyrészt elmúltak, s a rendelkezésre álló mintegy 3000 palackvisszaváltó automata 95 százalék feletti arányban működik, miközben 1700 kézi visszaváltási pont is rendelkezésére áll. A vezérigazgató megjegyezte, hogy Németországban és a skandináv államokban már elérték a hulladékhasznosításra kitűzött uniós újrahasznosítási arányt, amit szerinte Magyarország is teljesíteni tud, bár ehhez még sok fejlesztésre, és az emberek tudatosságára is szükség van. Pethő Zsoltot a használt sütőolaj visszagyűjtésével kapcsolatos eddigi tapasztalatokról, tervekről is kérdezte Áder János, felidézve, hogy Kaposváron már bevezették a házhoz menő olajgyűjtési rendszert. A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a sütőolajnak még mindig nagyon komoly része kerül a csatornákba, pedig komoly szennyezést okozhat a szennyvízelvezető rendszerben és a talajban, ráadásul abból jó minőségű biodízel üzemanyagot lehet előállítani. A vezérigazgató arra biztatott mindenkit, hogy gyűjtse külön edényben a használt olajat, s azt adja le. A MOHU oldalán bárki megkeresheti, hogy lakhelyéhez közel hol van legkönnyebben elérhető leadási pont, például Mol-töltőállomás – fűzte hozzá.

A többutas, többször használható palackokkal kapcsolatban közölte: amennyiben a gyártók és forgalmazók részéről erre igény mutatkozik, vagy jogszabály kényszeríti őket többutas csomagolóanyagok használatára, a MOHU meg tudja oldani ezek visszagyűjtését is. Áder János ismertette, hogy a hulladékok nagyobb arányú újrahasznosítása érdekében a MOHU összesen 80 hulladékudvart hoz létre a következő években. Egy ilyen már készen van, idén pedig további hat létesül, ezekben 30-40 különböző hulladéktípust tudnak majd fogadni – jegyezte meg Pethő Zsolt. A hulladéklerakási arány drasztikus csökkentését szolgáló beruházások a következő tíz évben mintegy 200-250 milliárd forintos beruházást jelentenek a MOHU számára, továbbá egy hasonló költséggel megépíthető új égetőművet is építenek a nem feldolgozható hulladékok kezelésére – tette hozzá.

Advertisement

A vezérigazgató arról is szólt, hogy az ételmaradékok visszagyűjtése jelenleg 13 településen zajlik tesztjelleggel, a tapasztalatok fényében döntenek a rendszer bővítéséről. Áder János felhívta a figyelmet, hogy a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány elem- és elektronikushulladék-visszagyűjtési, és figyelemfelhívó kampányt indított korábban a MOHU-val közösen, annak keretében pedig 83 tonna hulladékot gyűjtöttek össze és 16 kisfilm is készült a Youtube-ra, azok közül a legkevésbé nézetteket is több mint 700 ezren látták. Pethő Zsolt ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy a fiatalok egy jelentős része nyitott a fenntarthatóság, az újrahasznosítás iránt, s szívükön viselik a bolygó sorsát, ami azt jelenti, érdemes őket kisebb-nagyobb programokkal megcélozni. A következő esztendő feladatai kapcsán a vezérigazgató ismertette: a visszaváltási rendszerben el szeretnék érni a 90 százalékos arányt, folytatódni fog a hulladékudvarok építése reményei szerint tíz ilyen átadásával, elindulhat egy százhalombattai égetőmű építése, továbbá a szelektív gyűjtőedények számát is félmillióval kívánják növelni országszerte.

Advertisement

Zöldinfó

Kiemelt fajvédelmi program indul a kácsi patakcsiga és a fekete bödöncsiga megőrzésére

Megkezdődött Magyarország legértékesebb vízicsiga-élőhelyének fejlesztése.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Mintegy 610 millió forint európai uniós forrásból indul el az a fejlesztés, amely jelentősen javítja a világon kizárólag Kácson előforduló kácsi patakcsiga természetes élőhelyének állapotát – írja az alternativenergia.hu. Tállai András, az agrártárca parlamenti államtitkára, aki egyben a térség országgyűlési képviselője felidézte Kács gazdag múltját, amely már a honfoglalás idején – a krónikák szerint Örs vezér révén – is szerepet kapott, és fontos része hazánk korai történetének. A bencés szerzetesek az 1200-as években monostort építettek a településen, valamint ők hozták létre a kácsi fürdőt, Magyarország legrégebbi fürdőjét, amely 1931-ben ünnepelte fennállásának 500 éves jubileumát – írták.

Jelentős előrelépésnek nevezte, hogy a volt fürdő területe a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tulajdonába kerülhetett, ahol felfedezték az ország legértékesebb vízicsiga-élőhelyét. Ez a most induló fejlesztés nemcsak a ritka fajok megőrzését szolgálja, hanem Kács település fellendülését is elősegíti – tették hozzá. “A fokozottan védett fekete bödöncsiga kácsi élőhelyének védelme, hosszú távú megőrzésének megalapozása” elnevezésű KEHOP Plusz átfogó célja a források és a patak medrében felhalmozódott iszapborítás csökkentése és iszapbemosódás bekövetkeztének megakadályozása – emelte ki Rácz András.

Kifejtette, hogy Kács hidrológiai, hidrogeológiai szempontból is kiemelkedő jelentőségű területe ad otthont a hideg- és langyos forrásokból táplálkozó Kácsi-patak egyedülálló csigafaunájának. A patak langyos vizű ágában él az egyedülálló kácsi patakcsiga mellett a fokozottan védett fekete bödöncsiga, amely ősei már a pleisztocén idején jelen voltak a mai Kárpát-medence területén. A faj a mainál melegebb klíma utáni jégkorszakokat a bővízű, állandóan langyos forrásokban élte túl. A településen kívül csupán két osztrák és egy szlovén előfordulása van a világon, élőhelyének megőrzése ezért kiemelt feladat, csakúgy, mint a védett, bennszülött tornai patakcsiga és a fekete bödöncsiga egy jellegzetes kísérőfaja, a szintén védett folyamcsiga is – áll a közleményben.

Advertisement

A 2028. december 31-ig tartó programnak köszönhetően a területen a hordalékfogó műtárgyat és a hordalékfogó rácsot is felújítják, mely segít megelőzni a meder feliszapolódásához vezető korábbi havária helyzeteket. A csatorna aljának tisztításával helyreáll az élőhely egy részének iszapmentes állapota. A volt kácsi fürdő épülete egy langyos vizű forrás, a Tükör-forrás fölé épült. A felújítás során megvalósul a létesítmény alatt futó alagút falának stabilizálása és az iszap eltávolítása is. Az ingatlan területén található kisebb romos, balesetveszélyes épület bontására, valamint a terület bemutathatóságának megalapozására, továbbá a Tükör-forrást magába foglaló épület ajtóinak zárhatóvá tételére, az épület lekerítésére is sor kerül. A felújítás során felszámolják az inváziós strucctoll-süllőhínár-állományt is – tudatta az AM. A természetvédelmi fejlesztéseket csak a helyiek egyetértésével lehet sikeresen megvalósítani, ezért elengedhetetlen a helyi közösségek bevonása – zárta beszédét Rácz András a közlemény szerint.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák