Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Zöld vészjelzés: az erdők sorsa a vízen múlik – fókuszban a klímavédelem

Kezdődik az Erdők Hete országos rendezvénysorozat.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az idei Erdők Hete programjainak célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára –írja az alternativenergia.hu. Az “Erdő és víz – a klímaváltozás árnyékában” című szakmai eseményen, amely egyben az idén 29. alkalommal megrendezésre kerülő Erdők Hete nyitórendezvénye is, Zambó Péter kiemelte: az erdészeti vízgazdálkodás aktuális kérdései rámutatnak arra a szoros, mégis összetett viszonyrendszerre, amely az erdők, a víz és a klímaváltozás között fennállnak. Ez ma már nem elméleti kérdés, hanem napi gyakorlati kihívás – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy az erdők vízháztartásának megőrzése, javítása tudatos emberi beavatkozást igényel, szakmai alapokon, hosszú távra tervezve. Ez a feladat számos ágazat összefogását igényli, amelyben az erdészek szerepe megkerülhetetlen. Az ő felelősségük, hogy a jövő erdeit úgy alakítsák, hogy azok ne csak túléljenek, hanem aktívan segítsenek alkalmazkodni a változó klímaviszonyokhoz – a vízzel való bánásmódon keresztül is. Zambó Péter köszöntőjében elmondta, hogy a klímavédelemben az erdő az egyik legfontosabb biológiai infrastruktúra, az ország 2,3 millió hektár fával borított területe pedig a nemzeti zöldvagyon alapja. Ennek jövője, megóvása érdekében alakult meg az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum, amely széles együttműködésben tárja fel a meglévő problémákat, és alkot a gyakorlatban is alkalmazható cselekvési terveket. A fórum 8 munkacsoportjának tevékenységei közül az egyik kiemelt téma a vízgazdálkodás kérdése – húzta alá.

A 29. Erdők Hete országos rendezvénysorozat alkalmából jövő héten több mint 100 programmal készülnek a magyar erdészetek, köztük kiemelten az állami erdészeti társaságok. Az érdeklődők országszerte különböző terepi programokon vehetnek részt, így például vezetett túrákon és kirándulásokon kaphatnak betekintést az erdők szolgáltatásaiba – olvasható a közleményben.

Advertisement

Zöldinfó

Nemzetközi összefogás a nagyragadozók védelméért a Kárpátokban

Március végén lezárult a Kárpát-régió nagyragadozóival foglalkozó projekt.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Március végén lezárult az összesen hat ország 11 szervezete részvételével zajló Interreg LECA (A Kárpát-régióban élő nagyragadozók védelme és a velük való együttélés támogatása) elnevezésű projekt, melyben Magyarországról teljes jogú partnerként a WWF Magyarország és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, valamint több partnerszervezet vett részt. A 2023. április és 2026. március között futó nemzetközi projekt célja a nagyragadozók védelmének megerősítése a Kárpát-régióban – írja az alternativenergia.hu. A projekt keretében észak-magyarországi gazdáknak juttattak ragadozóbiztos villanypásztorrendszert, amelyek összesen több mint 800 haszonállat védelméhez járulnak hozzá. A projektnek köszönhetően egy gazda egészíthette ki nyája védelmét 2 kuvasszal. Összesen 100 db vadkamerával, mintegy kétmillió órán át figyelték meg az Északi-középhegység területén előforduló nagyragadozókat. Az elkészült felvételek értékes információkat szolgáltatnak a hazai nagyragadozókról és prédafajaikról.

A Kárpátok vonulatának hegységeiben mindhárom ikonikus európai nagyragadozófaj – a szürke farkas, az eurázsiai hiúz és a barna medve – őshonos. Ezek a nagyragadozók hatalmas területeken mozognak, amelyek országhatárokon is átívelnek. Míg a vadon élő állatok nem veszik figyelembe az országhatárokat, a természetvédelmi intézkedések gyakran igen. Ezért a nagyragadozók hosszú távú fennmaradásának biztosítása a Kárpátokban az egész térségre kiterjedő együttműködést igényel. Bár jogi védelem alatt állnak, ezek a fajok továbbra is számos fenyegetéssel néznek szembe, beleértve az orvvadászatot, az élőhelyek feldarabolódását, a közúti elütéseket, az intenzív földhasználatot és az ember–vadvilág konfliktusok növekedését. A megfigyelési módszerek országonként is eltérnek, ami megnehezíti az adatok összehasonlítását és a hatékony, regionális szintű együttműködést, az állományok közös kezelését.

Ez a kihívás állt a LECA nemzetközi projekt középpontjában. Az elmúlt három év során a projektben részt vevő szervezetek – hat országból minisztériumok, egyetemek, természetvédelmi hatóságok és civil szervezetek – azon dolgoztak, hogy erősítsék az együttműködést, és gyakorlati megoldásokat dolgozzanak ki a nagyragadozók megfigyelésére, az ember–vadvilág konfliktusok megelőzésére és a védett fajok elleni bűncselekmények visszaszorítására. Hazánkból a WWF Magyarország (a Szlovák- és az Aggteleki-karszt projektterület vezető partnereként) és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság teljes jogú partnerként, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, az Agrárminisztérium és a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) pedig társult partnerként vett részt a projektben. A WWF vadkameráinak üzemeltetését a terepen az Egererdő Zrt., az Istenmezejei Vadásztársaság és Szabó Ádám természetvédelmi szakember, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa végezték.

Advertisement

„A nagyragadozók nem ismernek határokat, hatékony védelmük érdekében az érintett államok és a különféle szereplők közötti együttműködésre és tudásmegosztásra van szükség” – emelte ki Sütő Dávid, a WWF Magyarország Nagyragadozók programjának vezetője. A projekt során a kutatók és a bevont érintettek modern megfigyelési módszerek kombinációját alkalmazták, beleértve a kameracsapdázást, a genetikai elemzést és a GPS-telemetriát. A projekt teljes, együttesen 6 országot érintő területén összesen több mint 560 kameracsapdát helyeztek ki a projekt által lefedett 37 000 km²-nyi területen. A kutatók 108 állatot azonosítottak egyedileg, közülük 27-re telemetriás nyakörvet helyeztek fel, ami értékes adatokat szolgáltatott a mozgásukról, territóriumaikról és viselkedésükről. „Az aktív monitoring periódus során – 2023. március és 2025. március között – összesen 587 alkalommal rögzített a 100 darab hazai kamera valamilyen nagyragadozót, döntő többségben farkast. Medvéről 23 felvétel készült, viszont hiúzt sajnos egyetlen alkalommal sem észleltünk a vizsgált magyar területeken, még a jelenlétére utaló nyomokat sem” – tette hozzá Sütő Dávid.

A projekt során gyűjtött adatok alapján elmondható, hogy idehaza a haszonállatokban okozott károk a rendelkezésre álló adatok alapján továbbra is ritkák. Az érintett gazdálkodók azonban a megelőző eszközökkel szemben gyakran bizalmatlanok és nem rendelkeznek a kiépítésükhöz szükséges forrásokkal sem. Ennek ellenére az ember-nagyragadozó konfliktusok idehaza is jelen vannak, melyet egyrészt az illegális elejtések jeleznek, másrészt az, hogy az északi országrészben jelenleg is számos olyan terület akad, amely ugyan alkalmas lenne a nagyragadozók számára, mégis betöltetlen, így ott kedvező ökológiai hatásaikat sem tudják kifejteni. Az ember általi hatások közvetlenül befolyásolják a hazai, fokozottan védett nagyragadozók életét. A projekt ideje alatt hat farkas ember által elpusztított teteme került elő, további két állat elpusztulásának körülményeit jelenleg is vizsgálják a szakemberek. Az állatorvosi vizsgálatok igazolták, hogy egy példány egyértelműen közúti elütés áldozata lett a 21. sz. főúton.

Advertisement

A LECA projekt Kárpátok-szerte arra is összpontosított, hogyan segíthető elő az emberek és a nagyragadozók együttélése. A projekt több mintaterületén – köztük Magyarországon is – villanypásztorrendszereket helyeztek ki gazdálkodókhoz, medvebiztos kukákat és egyéb megelőző eszközöket teszteltek, amelyekkel csökkenthető a konfliktusok kialakulása a nagyragadozókkal. Ezeket a gyakorlati intézkedéseket határokon átnyúló területeken valósították meg, a Kiszucai-Beszkidek, a Lengyel- és Szlovák-Tátra, a Keleti-Kárpátok, valamint a Bükk és a Mátra, illetve a Szlovák- és az Aggteleki-karszt térségében. A projektben összesen több mint 22, országhatárokon átnyúló találkozót szerveztek, több mint 300 fő – helyi hatóságok, állattartók, vadgazdálkodók, természetvédelmi szervezetek és nemzeti parki munkatársak – részvételével.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák