Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

2026-tól még szélesebb körben támogatja a cégek energia-megtakarítási beruházásait

A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban több mint 580 milliárd forinttal támogatja elsősorban a hazai kis- és középvállalkozások versenyhelyzetének javítását.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A február elején megnyíló pályázaton legalább 10 millió, de akár félmilliárd forint kamatmentes hitel segítheti a cégek vidéki telephelyein megvalósuló beruházásokat – írja az alternativenergia.hu. Állami hozzájárulás minimum 30 százalékos energiamegtakarítást eredményező épületenergetikai korszerűsítésekhez, vagy a gyártási technológia, folyamatok energiahatékonyságát javító fejlesztésekhez igényelhető. A megjelent végleges felhívás alapján a teljes keretből hárommilliárd forintot a víziközmű-szolgáltatók berendezéseinek, gépészeti elemeinek megújítására különítenek el – ismertette a tárca. A közleményben felidézték: az Energiaügyi Minisztérium 2025 tavaszán indította útjára a valaha volt legnagyobb ágazati támogatási programot. A Jedlik Ányos Energetikai Programban mostanáig a távfűtési rendszerek zöldítésére, működési hatékonyságának növelésére, energetikai kutatás-fejlesztésre lehetett támogatást kérni.

A vidéki kistelepülések a helyi közvilágítás korszerűsítésére pályázhattak. A jelenleg is nyitott felhívásokban a biogáz-biometán előállítását, és a kórházak, mentőállomások épületeinek energetikai felújítását ösztönzi a minisztérium. Az EM kiemelte: 2026 elejétől vállalkozások még szélesebb köre kaphat támogatást a rezsiterheiket csökkentő beruházásokhoz. A legjobban várt kiírás januártól 50 milliárd forinttal ösztönzi az ipari energiatárolók telepítését megújuló kapacitás létesítésével, bővítésével együtt. Februárban nyílik meg a vállalati energiahatékonysági hitelprogram, a véglegesített részvételi feltételek csütörtöktől olvashatók a pályázati honlapon. A Jedlik Ányos Energetikai Program legújabb eleme mikro-, kis- és középvállalkozások fővároson kívüli telephelyein tervezett beruházásaihoz biztosít összesen 38,7 milliárd forint kamatmentes hitelt.

A teljes keretösszeg legfeljebb 35 százaléka hasznosulhat a legfejlettebb régiókban, a Közép- és Nyugat-Dunántúlon, Pest vármegyében. A forrásmennyiség mintegy kétharmada az ország más részeiben csökkentheti a cégek energiafogyasztását, áram- és gázszámláit. Legfeljebb hárommilliárd forintos elkülönített keret a víziközmű szolgáltatók gépészeti berendezéseinek korszerűsítésével könnyítheti meg az ágazat gazdálkodását. Finanszírozható tevékenység a többi között az épületburok szigetelése, a nyílászárók cseréje, a bel- és kültéri világítási, központi szellőző, hűtési, fűtési vagy melegvíz-rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, a meglévő berendezéseknél alacsonyabb fogyasztású gépek beszerzése, a maradékhő, hulladékhő hasznosítása.

Advertisement

Alapfeltétel, hogy a vállalkozások a támogatás felhasználásával legalább 30 százalékkal csökkentsék primerenergia igényüket. A megtakarítást tisztán épületenergetikai fejlesztés esetében épületenként, tisztán technológiai korszerűsítés esetén az érintett gyártási folyamat, logisztikai egység vonatkozásában, komplex beruházásnál pedig telephelyenként szükséges elérni. Az igényelhető kölcsönösszeg minimum 10 millió és legfeljebb 500 millió forint, de nem haladhatja meg a kérelem bírálatát megelőző lezárt pénzügyi év üzemi eredményének tizenötszörösét. A résztvevőknek az elszámolható költségek legalább 10 százalékát kitevő önerőt kell előteremteniük. A programba 2026. február 2-ától 2027 május végéig lehet jelentkezni az MFB Pont Plusz hálózat fiókjaiban. Az Energiaügyi Minisztérium a családok energiahatékonysági fejlesztéseit is segíti az energetikai otthonfelújítási programmal. A lehetőség most még kedvezőbb feltételekkel vehető igénybe, az elérhető támogatás 10 millió forintra nőtt, felerészben vissza nem térítendő.

A háztartások hosszabb futamidővel és kisebb önerővel kaphatnak forrást a felhasználásuk és így energiaszámláik mérséklését eredményező beavatkozásokra. Az igényelt forrásmennyiség decemberre meghaladta az 50 milliárd forintot, 23,1 milliárd forintot már ki is fizettek több mint 5200 nyertesnek – olvasható a tárca csütörtöki közleményében.

Advertisement

Zöldinfó

Új 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez

Ismét útra kelnek Magyarországon a Google Street View autói.

Létrehozva:

|

Szerző:

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

Március 19-étől ismét útnak indulnak a Google Street View autói Magyarországon, hogy új, 360 fokos panorámaképekkel frissítsék a Google Maps magyarországi adatbázisát – közölte a Google az MTI-vel. Az alternativenergia.hu tájékoztatása szerint az idei adatgyűjtési időszakban az Utcakép járművei több mint 50 településen készítenek felvételeket speciális kamerarendszerrel. A frissítések célja, hogy a térképszolgáltatás minél pontosabban tükrözze a folyamatosan változó környezetet, ezáltal segítve a tájékozódást és az utazástervezést. A közlemény szerint a Google térképszolgáltatásának világszerte több mint kétmilliárd havi aktív felhasználója van, és mintegy 250 millió vállalkozásról és helyről tartalmaz információkat, értékeléseket és véleményeket. A Google Street View több mint 100 országban és területen érhető el, adatbázisa pedig mintegy 280 milliárd képből áll.

Magyarországon a szolgáltatás 2013 óta működik, és azóta több alkalommal frissítették az adatokat, legutóbb 2025-ben. Idén a főváros mellett többek között Debrecenben, Kecskeméten, Pécsen, Veszprémben, Siófokon, Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen is találkozhatnak az autókkal a közlekedők. Az Utcakép adatbázisa részben felhasználók által feltöltött tartalmakból, részben a Google saját gyűjtéséből épül fel. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a felhasználók virtuálisan fedezzék fel a világ különböző pontjait, városokat, turisztikai helyszíneket vagy természeti látnivalókat. A Street View felületén keresztül olyan ikonikus vagy nehezen megközelíthető helyszínek is bejárhatók virtuálisan, mint az Amazonas-medence, az Antarktisz, a Machu Picchu, a Grand Canyon, Velence, az Eiffel-torony, a Burdzs Kalifa vagy a Nemzetközi Űrállomás.

Magyarországon számos magyar város sétálóutcái és különleges, autóval nem megközelíthető helyei is felfedezhetők otthonról, köztük a Balaton partja vagy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark környezete. A Google közleménye szerint a felvételek készítésekor és közzétételekor kiemelt figyelmet fordítanak az adatvédelemre: a rendszer automatikusan elhomályosítja az arcokat és a rendszámokat, és a felhasználók külön kérhetik további részletek – például ingatlanok vagy járművek – elhomályosítását is a “Hiba bejelentése” funkción keresztül – áll a közleményben.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák