Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Főszezonja van a gyógynövények gyűjtésének Erdélyben

Létrehozva:

|

A gyógynövénygyűjtés főszezonjában megélénkült az idegenforgalom Erdélyben, a 700 méter magasan húzódó felcsíki falvak határában, ahol szerencsés esetben a neves biológus, Macalik Ernő igazítja útba a természetbúvárokat.

A Karcfalván élő 70 éves szakember évtizedek óta gyűjti, termeszti a gyógynövényeket és a maga összeállította 32 féle teakeverékéért még Ausztráliából, Spanyolországból is érkeznek ide vendégek. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett “füvesembert” helyben mindenki ismeri.

Macalik Ernő az MTI-nek elmondta, hogy a tarka réteken a gyógyteákhoz az alapanyag felkutatása, kiválasztása összetett feladat, a környéken termő 100-120 féle gyógynövény puszta felismerése ehhez még kevés.  Mint magyarázta, a növényekben rejlő hatóanyagok dinamikája napszakonként és évszakonként is eltérő. Az évelők gyökere tavasszal, ősszel raktározza el a legtöbb értéket, ilyen például a májvédő hatású gyermekláncfű-gyökér vagy a láz csillapítására javallott lehántott fűzfakéreg. A mentát, csalánt viszont nyáron, a virágzás előtt érdemes begyűjteni, mert a leghasznosabb hatóanyagai ekkor a levelekben “lakoznak”. A csipkebogyó begyűjtése pedig ősszel esedékes.

Macalik Ernő szerint fontos tudnivaló, hogy a magas vérnyomás ellen használt fagyöngy csak gyümölcsfáról, főként vackorról gyűjtendő, az akácfa mint gazdanövény ugyanis káros. Azt sem árt tudni, hogy a gyűjtésnél a kora reggeli órák kerülendők, mert a harmatos növény a zsákban hamar bepállik, tönkremegy. A teakészítés külön tudomány, alapjait annak idején a kolozsvári Bolyai Egyetemen tanulta meg Macalik Ernő. Portája kertjében üvegházat épített, ahol fiókszerű keretekben szétterítve szárítja a begyűjtött vagy maga termesztette 80 féle alapanyagot. A megszárított, apróra őrölt szárak, levelek kellő arányban összekeverve egymás hatásfokát erősítik. A megfelelő arányok megtalálását hosszas kísérletezés, a szakirodalom tanulmányozása előzte meg.

Advertisement

Macalik Ernő tudására Magyarországon is számítanak: szakmai irányításával rendezik be a Széchenyi Tudományos Társaság kezdeményezésére Balatonőszödön megvalósuló, a Kárpát-medence gyógynövénykincseit bemutató leendő mintakertet. A jövő évre tervezett nyitást követően itt kaphatnak majd szakmai eligazítást azok, akik házuk körül vagy erkélyükön szeretnének gyógynövényeket termeszteni “azért, hogy a természet patikája ismét az otthonunk részévé váljon” – jegyezte meg a “füvesember.”

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Szőlőültetvények ezrei újultak meg, tovább erősödik a hazai borágazat

Támogatásokkal és intézkedésekkel segíti az agrártárca a szőlő- és borágazatot.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az alternativenergia.hu közleménye idézte Hubai Imrét, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkárát, aki a 8. BorÉRT konferencián, Budapesten elmondta, a magyar bor páratlan nemzeti kincs, amely gazdasági, kulturális és közösségi értéket is képvisel. A mögötte álló szőlő- és borágazat stratégiai jelentőségű, ezért a kormány fennmaradását és versenyképességének erősítését forrásokkal és célzott intézkedésekkel is támogatja. Hubai Imre kiemelte, hogy az ágazat megújításának egyik alapköve a hegyközségi rendszer átalakítása volt, amelynek köszönhetően megerősödött a szakmai érdekképviselet és egyszerűbbé vált az ügyintézés. A hegybírói rendszer központi irányítása stabil alapot teremtett az egyablakos adminisztráció kiépítéséhez. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a termelők kiszámíthatóbb és átláthatóbb működési környezetben gazdálkodhassanak.

A kormány az elmúlt években jelentősen csökkentette a borászatokat terhelő adminisztrációt és költségeket. Az új jövedéki és borjogi szabályozások egyszerűsítették a nyilvántartásokat, bevezették a kisüzemi bortermelői státuszt, valamint megkönnyítették a helyben történő értékesítést. Emellett a hulladékgazdálkodási szabályok bevezetésekor a bortermelők jelentős pénzügyi és adminisztratív kedvezményekben részesültek – ismertette az államtitkár. Hubai Imre közölte, hogy a kormány hosszú távra szólóan, a változó körülményekhez alkalmazkodva támogatásokat biztosít a szőlőültetvények korszerűsítéséhez, a borászati beruházásokhoz, valamint az innovációs és marketingcélok megvalósításához. A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében csaknem 112 millió eurós keretösszeg áll rendelkezésre ezekre a célokra 2027-ig.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a szőlőültetvények szerkezetátalakítására és a borászati beruházásokra irányuló támogatások az elmúlt másfél évtizedben kézzelfogható eredményeket hoztak: 2010 óta mintegy 35 ezer hektár szőlőültetvény újult meg, mintegy 88 milliárd forint támogatással, míg a borászati beruházásokra több mint 21 milliárd forint jutott. A szőlőültetvények szerkezetátalakítási beruházási támogatásaira tavaly év végén lehetett pályázni, a kérelmek elbírálása folyamatban van. Az agrártárca kiemelt figyelmet fordít a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni fellépésre is. A kormányzat egy hét elemből álló országos akciótervet fogadott el 2025 őszén, amely eleme volt a felderítés, a laboratóriumi kapacitások növelése, valamint egy országos növényvédő szeres védekezési program és az elérhető növényvédő szerek körének bővítése is. A tavaly őszi tapasztalatokra építve az idei évre vonatkozó intézkedések előkészítése is megkezdődött már – jegyezte meg Hubai Imre az AM közleményében.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák