Kapcsolatfelvétel

Utazás

Erdélyi turizmus

Létrehozva:

|

Az egykor Magyarországhoz tartozó területet a magyarok évi egymillió alkalommal keresik fel. A klasszikus értelemben vett Erdélyt a Királyhágótól, Kolozsvár előtti területtől számítjuk.

Kiss Róbert Richárd turisztikai újságíró évente többször látogat a régióba, és szerinte sokan úgy gondolják, hogy ha már eljutottak Nagyváradra, akkor gondolatban kipipálhatják, hogy igen, ők bejárták Erdélyt. Kiss Róbert Richárd viszont azt vallja, hogy egy utazás alatt nem lehet bejárni, megtapasztalni Erdélyt, hiszen rengeteg kincset és látnivalót tartogat. Külön érdemes egy Gyergyószentmiklós és környéke túrát tenni úgy, hogy beszélgetünk az ott élőkkel, megtapasztaljuk a hatalmas vendégszeretetüket. Külön érdemes a természetbe látogatva medve lesre menni, egy másik utazás során érdemes Kolozsvárt és környékét bejárni, és megnézni azokat az emlékeket, melyek a magyarsághoz köthetők. További önálló utazási célpont lehet a Szent Anna-tó, Bálványos, a Tordai-hasadék, valamint Temesvár, Segesvár és Arad területei. Ezt a sok helyszínt egyetlen erdélyi utazásba lehetetlen belesűríteni, viszont mindenképp megéri ellátogatni a fent említett térségekbe. Kiss Róbert Richárd szerint az utazóra az gyakorolja a legnagyobb hatást, ha ellátogat Kalotaszegre, Székelyudvarhelyre, és ott valamilyen eseményen részt vesz.

Mivel még nem épült ki Székelyföldre az autópálya, kis utakon juthatunk oda autóbusszal, vagy gépkocsival, viszont ez 8-9 órát vesz igénybe. Azzal viszont nem árt tisztában lenni, és felkészülni, hogy Románia területén teljesen más a vezetési kultúra. Kiss Róbert Richárd jellemzése szerint úgy vezetnek, hogy abban bíznak, ha előznek egy 3 méter széles úton, akkor a szemben lévő autó lehúzódik, tehát sokkal agresszívebben előznek, és több baleset is történik. A turisztikai újságíró szerint mindenképp olyan emberrel látogassunk Erdélybe, akinek jó a helyismerete, mert a látnivalók sok esetben nincsenek feltüntetve, vagy a GPS nem kalauzol el minket a legszebb helyekre. Tehát a látogatók a szó szoros értelmében fedezik fel a területet.

 

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Utazás

Új autóbuszokat állított forgalomba a Volánbusz Tolnában

Négy új, Volvo B6SC-8900 típusú autóbuszt állított forgalomba a Volánbusz április végén Tolna vármegyében, az új járművek nettó beszerzési értéke mintegy 255 millió forint volt; az új buszokkal a vármegyei flotta átlagéletkora 11,46 évre csökkent – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Létrehozva:

|

Szerző:

A Volánbusz 2018 óta Tolna vármegye csaknem 230 darabos autóbusz-állományának már több mint negyedét lecserélte. Eddig 59 új autóbusz érkezett a flottába, amely most tovább frissült a négy, legkorszerűbb, Euro 6e környezetvédelmi besorolású dízel motorral hajtott járművel – írták. A nagy befogadóképességű, hosszított szóló kivitelű Volvo buszok Szekszárd és Tamási vonzáskörzete mellett a szomszédos vármegyékbe: Szekszárdról többek között Siófokra, Balatonföldvárra, Harkányba és Pécsre is közlekednek. A 8 érintett autóbuszvonalon a közlekedési társaság évente mintegy 123 ezer utazást bonyolít. Beszámoltak arról, hogy a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programjában az elmúlt öt évben az eddig lezárt beszerzéseknek köszönhetően 2205 új és újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, és a vállalat további 295 járműre rendelkezik aláírt beszerzési megállapodással. Tolna vármegyébe legutóbb 20 Credobus Econell 12 és 6 Credobus Inovell 12 típusú autóbusz érkezett, a legújabb járművekkel együtt 63 új jármű fiatalította a flottát.

A Volánbusz 2022-ben csaknem 540 millió utazást bonyolított le országszerte. Tolna vármegyében 344 autóbusz-vezetővel 24 helyi és 112 helyközi vonalon szállítja az utasokat. Azt írták, hogy a Volánbusz flottájába a 2022-ben zárult közbeszerzési eljárás eredményeként 50 Volvo B6SC-8900 típusú autóbusz érkezett. Tolna mellett Baranya, Somogy, Vas, Veszprém, Zala, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok es Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye helyközi autóbuszvonalain is találkozhatnak majd velük az utasok. Az alacsony belépésű, akadálymentes buszok légkondicionáltak, rendelkeznek elektronikus utastájékoztató rendszerrel, USB-töltőpontokkal és fedélzeti kamerarendszerrel is.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!