Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Jöhet az energizáló töltő

Létrehozva:

|

A vezeték nélküli töltés nem újdonság, a mai telefonok közül is több képes már rá. A jelenleg használt sztenderd, a Qi ugyanakkor maximum pár centiméteres távolságot lesz tehetővé a töltőállomás és az eszközünk között, a hamarosan érkező Qi 1.2 maximális hatótávja pedig 4,5 centi lesz.

Az MIT tudósai által bemutatott MagMIMO nevű technológia már most is 30 centiméteres távtöltésre képes. Ez egyelőre azt jelenti, hogy a most kapható megoldásokkal ellentétben nem kell olyan pontosan elhelyezni a telefont, de a technológia tökéletesítésétől azt várják, hogy elő se kelljen venni a zsebünkből. Hatótávolságon belül bárhol működni fog, akár a wifi.

A párhuzam már csak azért is találó, mert a kutatók éppen a vezeték nélküli internettől vették az ötletet. A fejlettebb mai routerek ugyanis képesek érzékelni, ha egy eszköz csatlakozni próbál hozzájuk. Ilyenkor fel tudják erősíteni a jelet, és célzottan az azt kereső eszköz felé irányítani. Ezt a beamformingnak nevezett technológiát veszi kölcsön a MagMIMO is, csak az elektromágneses hullám helyett a mágneses mezőt irányítja a megfelelő helyre. Vagyis nem a telefon megy a töltőhöz, hanem az energia lövell egyenesen bele a telefonunkba.

A rendszer jelenlegi állapota még elég kezdetleges. A kísérletekben egy Iphone 4S-t használtak, erre kívülre erősítették rá a jelek fogadásához és árammá alakításához szükséges tekercset. A teljesen lemerült Iphone öt óra alatt teljesen feltöltődött, ami jóval lassabb, mint más megoldások. Ugyanakkor a tudósok célja egy egész szoba lefedése, ebben az esetben pedig nem is probléma, ha lassabban töltődik a telefon, hiszen már eleve nem fog veszélyes mértékben lemerülni, ha folyamatosan kapja az utánpótlást. Erre a megoldásra pedig még az energiaküldés hazai szakértője is elismeréssel tekinthet.

Advertisement

forrás: index.hu

 

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

A szőlőkabóca elleni védekezés a kulcs a súlyos betegség megállításában

Tavaszi lépések a szőlő aranyszínű sárgaság betegség ellen.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Napjaink egyik legsúlyosabb szőlőbetegsége, a szőlő aranyszínű sárgaság, komoly gazdasági károkat okozhat – ismertette az alternativenergia.hu. A betegség elleni védekezés legfontosabb eszköze a terjesztéséért felelős amerikai szőlőkabóca elleni hatékony fellépés. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a termelők és a hobbikertek tulajdonosainak figyelmét a tavaszi munkálatok fontosságára: a metszés, majd a nyesedék megsemmisítése és a lemosó permetezés fontos szerepet játszhatnak az ültetvények védelmében. A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget hazánkban már 18 vármegyében és 21 borvidéken igazolta a Nébih laboratóriuma. A fitoplazma-fertőzés jelenleg Zala és Veszprém vármegyében a legsúlyosabb. A betegség megelőzésének alapja a hatóság által ellenőrzött, minőségtanúsított szaporítóanyag vásárlása és ültetése. A prevenció, valamint a fertőzés visszaszorításának legfontosabb eszköze pedig a kórokozót terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni hatékony védekezés. A Nébih ezúttal a tavasszal szükséges teendőket foglalja össze a hatékony védekezéshez.

Ne maradjon el a tél végi metszés. Ilyenkor el kell távolítani a kórokozókkal és kártevőkkel fertőzött növényi részeket, például a vesszőkön vagy a támrendszeren maradt penészes fürtöket, a sérült, fagykárosodott, valamint a baktériumos vagy gombás fertőzés következtében elszáradt vesszőket és ágakat. A szőlőtőke tövénél és a törzsön megjelenő fölösleges alany vagy nemesfajta-vesszőket szintén maradéktalanul ki kell szedni. Metszeni általában akkor célszerű, amikor a nappali hőmérséklet nem süllyed 0°C alá, amire a kora tavaszi hónapokban már számtalan alkalom adódik. A tavasz eleji metszésnél kiemelten fontos a keletkező nyesedék összegyűjtése és megsemmisítése, mivel a kabócák tojás alakban a szőlő kétéves részein, a kéreg alatt telelnek át, és a nyesedéken keresztül tovább terjedhetnek az ültetvényben. A lemetszett fás részeket a vonatkozó tűzrendészeti előírások betartásával célszerű elégetni vagy finom aprítást követően a talajba dolgozni. A tél végi lemosó permetezés a fás részeken telelő kabócatojások (más károsítókkal együtt) gyérítésében is szerepet játszik.

Az amerikai szőlőkabóca lárváinak kelése az időjárástól és az ültetvény fekvésétől függően május közepétől július elejéig tart, ezért május elejétől fontos a szőlő alsó leveleinek fonáki részén a kelő lárvák megfigyelése. A tenyészidőszak elején, a zöldmunkák során célszerű eltávolítani a tőke alsó részén és a törzsből kinövő fölösleges hajtásokat, lehetőleg még a növényvédelmi kezelések előtt. Ezt a műveletet az ültetvényben rendszeresen ismételni kell.

Advertisement

A Nébih felhívja a figyelmet növényvédelmi előírások betartására. Továbbá kéri, hogy a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak, tekintettel arra, hogy az aranyszínű sárgaság fitoplazma bejelentési kötelezettség alá tartozó, zárlati károsító. A betegséggel és az ellene való védekezéssel kapcsolatban minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák