Zöld Közlekedés
13,5 milliárddal támogatja idén Románia hibrid autók vásárlását

Az ország vezetése növeli a környezetkímélő gépkocsik vásárlásának támogatását a 2015-ös roncsautóprogramban, amely április 1-jén rajtolt. Tíz napon át jelentkezhetnek azok a gépkocsigyártók és -forgalmazók, amelyek részt akarnak venni a programban.
A bukaresti környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint az előző évekhez képest megnövelik a környezetkímélő autókért járó úgynevezett zöldbónuszt. Eddig 500 lejes (1 lej=67,75 forint) vagy 1500 lejes bónusz járt azoknak, akik környezetkímélő autót vásároltak a nyolcévesnél öregebb járművük helyett. Ezentúl 750 lej, 1500 lej vagy 2500 lej kiegészítést is kaphatnak annak függvényében, hogy milyen típusú hibrid meghajtású járművet vásárolnak.
A zöldbónusz összértéke elérheti maximum a 3250 lejt is, hiszen a legkisebb bónuszt halmozni lehet még eggyel, például a 2500 lejessel.
Az idei roncsautóprogram összköltségvetése 200 millió lej. A nyolcévesnél öregebb autójukat lecserélni akaró magán- és jogi személyek számára 25 ezer darab, 6500 lejt érő értékjegy áll rendelkezésre, amiből 20 ezer magánszemélyek számára.
Egy ilyen értékjegyet kap a program minden résztvevője, aki leadja a roncstelepre a nyolc évnél régebbi járművét. Az értékjegy továbbadható, de fel is használható új gépkocsi vásárlásához, és ez a 6500 lej egészül ki zöldbónusszal azok esetében, akik környezetkímélő jármű beszerzése mellett döntenek.
Gratiela Gavrilescu román környezetvédelmi miniszter szerint a környezetbarát gépkocsik támogatásának növelése újabb lépést jelent abba az irányba, hogy 2016-ban már csak az ilyen járművek vásárlását támogassák a roncsautóprogram keretében.
2005 óta a román állam 1,7 milliárd lejjel támogatta az elöregedett autók forgalomból való kivonását, és eddig mintegy félmillió használt jármű került roncstelepre.

Zöld Közlekedés
Tesla vezet, de jönnek a kínai márkák is a hazai használtautó-piacra
Az elektromos márkák egy-két év múlva jelennek meg nagyobb tömegben a használtautó-piacon.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A magyarországi használtautó-piacon a 2026-2027-es időszakban, a flottaautók kifutásával, második hullámként jelenhet meg nagyobb tömegben a használt elektromos autók kínálata – erre számít az egyik legjelentősebb piaci szereplő, az országos kereskedelmi hálózattal rendelkező Das WeltAuto. Az alternativenergia.hu kifejti: az elektromos autók aránya a teljes használtpiacon még mindig elenyésző, a szegmens azonban látványosan élénkül. A használtautó-piac stabilan növekszik, miközben új korszak kezdődik: az elektromos és kínai márkák megjelenése átrajzolja a jövő kínálatát – hívja fel a figyelmet Tóth Péter, a Das WeltAuto értékesítési igazgatója. A közleményben idézik a Datahouse statisztikáját, amely szerint a Tesla továbbra is a legjelentősebb elektromos márka a magyarországi használtautó-piacon, 2655 tranzakcióval és 0,38 százalékos részesedéssel. A kínai újhullámos márkák (MG, BYD, Omoda, DFSK, Jaecoo, Lynk & Co, Aiways, NIO stb.) összesen 1155 jármű eladásával még csak 0,17 százalékos szeletet fednek le a piacból, de megjelenésük már jól látható. A kínai márkák mezőnyét az MG közel 800 autóval vezeti, ugyanakkor a BYD gyorsan növeli ismertségét – teszik hozzá.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a teljes magyarországi használtautó-piac 2025 első kilenc hónapjában lendületben maradt: közel 700 ezer tulajdonosváltás történt január és szeptember között, 2,8 százalékkal haladva meg az előző év azonos időszakának adatát. Szeptemberben ismét 80 ezer fölé emelkedett a havi tulajdonosváltás. A magyar használtautó-piacot változatlanul három márka – az Opel, a Volkswagen és a Suzuki – uralja. A piacszegmensre bontott szerkezet stabil: a kompakt (C-szegmens) és kisautó (B-szegmens) továbbra is a legnépszerűbb, eközben az SUV-láz a használt járművek esetében jóval visszafogottabb, mint az új autóknál. A tranzakciók közel ötöde (19,2 százalék) Budapesten zajlik, a főváros és agglomerációja az országos forgalom több mint harmadát (35,8 százalék) adja. Tóth Péter közölte, a Das WeltAuto hálózatában azt tapasztalják, hogy az ellenőrzött előéletű autók gyorsabban találnak gazdára, még a bizonytalanabb piaci környezetben is. A vásárlók ma sokkal tudatosabbak: a bizalom és az átlátható szerviztörténet felértékelődött – mutatott rá.
A Das WeltAuto a Volkswagen konszern márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használtautó-üzletága. A 30 márkakereskedésből álló országos értékesítői hálózatban a vevők állapotfelmérésen átesett, gondosan szervizelt autók közül választhatnak, a legjobb minőségű járművek esetében a cég garanciát is vállal.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Életveszély és milliós károk: barnamedvék uralják a közép-erdélyi térséget
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás óta
Így verik át az MVM ügyfeleit hamis számlákkal és fenyegető levelekkel
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Aranysakálok jelzik a környezet mikotoxinszennyezését a dél-magyarországi térségben
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás óta
Egyszerű ügyintézéssel kínál korszerű klímát az MVM
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
A hálózattól az otthonig: a Swatten új szintre emeli az energiatárolást
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés