Zöld Energia
Teljesen megújuló forrásból fedezi áramigényét Portugália
Az európai uniós tagállam márciusban több áramot termelt megújuló forrásokból, mint amennyire szüksége volt.
Portugália rendszeresen képes 100 százalékban megújuló forrásokból fedezni az energiaszükségletét. A REN nevű nemzeti hálózatüzemeltető adatai alapján márciusban összesen 4812 gigawattóra megújuló energiát termelt az ország. A fogyasztás ezzel szemben 4647 gigawattóra volt. Portugáliában először 2016 májusában haladta meg a megújuló forrásból származó energia mennyisége az elfogyasztottét. Abban az időszakban különösen a szélenergia felhasználása volt erős, a teljes megtermelt árammennyiség 22 százaléka származott szélturbinákból. Mostanra viszont a naperőművek kerültek előtérbe. Az idén nyáron Ourique városában készül el az ország legnagyobb naperőműve, amelyben 142 000 napelemet szerelnek fel és azok összteljesítménye 46 megawatt lesz. Az új létesítmény lesz az első lépés afelé, hogy a megújuló források között nőjön a napenergia aránya. Ez logikus lépés, hiszen minden adott ahhoz, hogy az állam hosszú távon biztos áramexportőrré váljon. Az Ibériai-félszigeten a víz-, a nap- és a szélenergia egyaránt rendelkezésre áll, így stabil export építhető rá. A Portugál Megújuló Energia Szövetség (APREN) és a Zero nevű szervezet nemrég nyilvánosságra hozta azt, hogy az elmúlt időszakban mennyi szén-dioxid kibocsátását sikerült megtakarítani. Márciusban ez a mennyiség 1,8 millió tonna volt, míg a megtakarított összeg több mint 20 millió eurót tett ki.
forrás: alternativenergia.hu
Zöld Energia
Kevesebb meglepetés, nagyobb biztonság: ezért vonzó a hőszivattyú
A modern hőszivattyús rendszerek egyik legnagyobb vonzereje, hogy csökkenthetik a fűtéssel kapcsolatos váratlan kiadások és kellemetlen meglepetések kockázatát.
Szeretne boldog hőszivattyú tulajdonos lenni?
Fedezze fel a készleten lévő monoblokkos IQ QUANTUM gépeket (x)
Az elmúlt években sok háztartás számára vált nyilvánvalóvá, mennyire kiszolgáltatott helyzetet jelenthet az energiaárak folyamatos változása. A fűtési szezon közeledte eleve sokaknak hosszú ideig tartó tervezgetéssel, számolgatásokkal jár, majd egyetlen hidegebb téli periódus vagy piaci áremelkedés felboríthatja a családi költségvetést. Nem véletlen, hogy egyre többen keresnek olyan megoldást, amely kiszámíthatóbbá teszi az otthon fenntartását. A modern hőszivattyúk iránti kereslet hátterében részben ez a biztonsághoz fűződő igény áll. A technológia egyik legfontosabb előnye, hogy más logika szerint működik, mint a hagyományos fosszilis energiahordozókra épülő rendszerek. A hőszivattyú elsősorban a környezetből nyert energiát hasznosítja, működéséhez pedig villamos energiára van szükség. Ennek köszönhetően ezek a berendezések kevésbé függnek a gázárak alakulásától vagy a nemzetközi energiapiac hektikus változásaitól. Bár az áram ára természetesen szintén változhat, a rendszer mégis jobban tervezhető, különösen akkor, ha az otthon más korszerű megoldásokkal – például napelemekkel vagy kedvezményes tarifákkal – is kiegészül.
Sok család számára egyébként nem is feltétlenül az a legfontosabb, hogy egy adott hónapban néhány ezer forinttal kevesebbet fizessen, hanem hogy ne érjék kellemetlen meglepetések. Egy modern fűtési rendszer esetében az intelligens vezérlés, a kimagasló hatásfok és az állandóbb fogyasztás pontosabban becsülhető működést eredményez.
A fenntartási költségek kérdése szintén fontos szempont. A hagyományos rendszereknél sokan számolnak időszakos javításokkal, kéményproblémákkal vagy egyre dráguló alkatrészekkel.
Persze a hőszivattyú is igényel karbantartást, ám a működés összességében egyszerűbb és kiszámíthatóbb, a szerelő a kinti egységhez könnyen hozzáfér, a munkaidő és így a költségek pedig nagyban csökkennek. Ez különösen akkor válik fontossá, amikor egy háztartás hosszú távra tervez, és nemcsak az aktuális számlát, hanem az évek alatt jelentkező teljes fenntartási költséget nézi.
Szeretne boldog hőszivattyú tulajdonos lenni?
Fedezze fel a készleten lévő monoblokkos IQ QUANTUM gépeket
Partner hír (x)
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaBeton alá kerülnek a legjobb termőtalajok
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaNégy elektromos modellel készül a Suzuki 2030-ig, köztük az új e-Vitarával

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés