Zöldinfó
Kutatók éjszakája – Előadások és környezettudatossági játékok is lesznek a Corvinuson
A fogyasztói magatartást és a klímatudatosságot is elemző programok mellett több tucat tudományt és kutatói karriert népszerűsítő előadással, interaktív műhelyfoglalkozásokkal várja a közönséget szeptember 30-án a Budapesti Corvinus Egyetem, a Kutatók éjszakája rendezvény keretében.
A Fővám téri főépületében kísérleti játékokon keresztül ismerheti meg a közönség például, hogy hogyan mérik a közgazdászok a személyiségjegyeket, kiben vannak meg a pénzügyi sikerhez szükséges jellemzők, milyen új fogyasztói magatartás húzódik a Lime rollerek és a Netflix sikere mögött, és hogyan befolyásolja a matematikai képzettség a döntéshozatalt – közölte az egyetem. Az érdeklődők tudományos segítséggel tesztelhetik saját környezetbarát magatartásukat, vagyis, hogy mennyire készek saját jólétük árát másokkal megfizettetni. Az üzleti fenntarthatósági játékon kiderül, hogyan lehetne meghaladni a növekedéscentrikus gazdasági szemléletet, de az is eldől, hogy a 21. századi társadalmi-gazdasági változások összevethetők-e a 19. századi ipari forradalommal. Az oktatók néhány uralkodó példáján keresztül bemutatják, hogy jó vezetők-e a királyok és királynők, mit tanítanak karmesterek a menedzsmentről, mennyire szembesülnek hátrányos megkülönböztetéssel az idősek a magyar munkaerőpiacon, mire való a családi alkotmány, miért érdemes válságban váltót használni és gyakorlati bemutatót kaphatnak egy mini gyár hatékonyságáról is.
Az előadások betekintést engednek abba, hogyan lehet a legót problémamegoldásra és kreatív ötletek kitalálására használni, milyen szerepe lehet a mesterséges intelligenciának a turizmusban és az online tanulásban, miképpen befolyásolják az embereket a háborús metaforák, milyen következtetésekre lehet jutni a magyar koronavírus-statisztikákból, és konzerválta-e a nemi szakadékot a digitális technológiák használata a covid alatt. Kiderül még, hogy van-e racionalitás a szélsőséges politikai vélemények mögött, mi lehet az oka Latin-Amerika válságának a közelgő brazíliai választások fényében, és melyek a hasonlóságok, különbségek a közép-európai kapitalizmusok között. A Corvinus teljes angol és magyar nyelvű előadásairól, részletes programkínálatáról az egyetem honlapján, valamint a Kutatók éjszakája oldalán lehet tájékozódni.
mti
Zöldinfó
Új 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
Ismét útra kelnek Magyarországon a Google Street View autói.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Március 19-étől ismét útnak indulnak a Google Street View autói Magyarországon, hogy új, 360 fokos panorámaképekkel frissítsék a Google Maps magyarországi adatbázisát – közölte a Google az MTI-vel. Az alternativenergia.hu tájékoztatása szerint az idei adatgyűjtési időszakban az Utcakép járművei több mint 50 településen készítenek felvételeket speciális kamerarendszerrel. A frissítések célja, hogy a térképszolgáltatás minél pontosabban tükrözze a folyamatosan változó környezetet, ezáltal segítve a tájékozódást és az utazástervezést. A közlemény szerint a Google térképszolgáltatásának világszerte több mint kétmilliárd havi aktív felhasználója van, és mintegy 250 millió vállalkozásról és helyről tartalmaz információkat, értékeléseket és véleményeket. A Google Street View több mint 100 országban és területen érhető el, adatbázisa pedig mintegy 280 milliárd képből áll.
Magyarországon a szolgáltatás 2013 óta működik, és azóta több alkalommal frissítették az adatokat, legutóbb 2025-ben. Idén a főváros mellett többek között Debrecenben, Kecskeméten, Pécsen, Veszprémben, Siófokon, Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen is találkozhatnak az autókkal a közlekedők. Az Utcakép adatbázisa részben felhasználók által feltöltött tartalmakból, részben a Google saját gyűjtéséből épül fel. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a felhasználók virtuálisan fedezzék fel a világ különböző pontjait, városokat, turisztikai helyszíneket vagy természeti látnivalókat. A Street View felületén keresztül olyan ikonikus vagy nehezen megközelíthető helyszínek is bejárhatók virtuálisan, mint az Amazonas-medence, az Antarktisz, a Machu Picchu, a Grand Canyon, Velence, az Eiffel-torony, a Burdzs Kalifa vagy a Nemzetközi Űrállomás.
Magyarországon számos magyar város sétálóutcái és különleges, autóval nem megközelíthető helyei is felfedezhetők otthonról, köztük a Balaton partja vagy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark környezete. A Google közleménye szerint a felvételek készítésekor és közzétételekor kiemelt figyelmet fordítanak az adatvédelemre: a rendszer automatikusan elhomályosítja az arcokat és a rendszámokat, és a felhasználók külön kérhetik további részletek – például ingatlanok vagy járművek – elhomályosítását is a “Hiba bejelentése” funkción keresztül – áll a közleményben.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaPostán érkeznek a rezsistop-nyilatkozatok az áramfogyasztóknak
-
Zöldinfó4 óra telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaÜzemanyagválság sújtja Kubát: az Air France is felfüggeszti járatait
