Zöldinfó
Dunaferr: kokszhiány miatt leálltak a nagyolvasztók, ami a teljes gyár leállásához vezethet
Az egyik nagyolvasztó hetekkel ezelőtti leállítása után, múlt pénteken a Dunaferr arra kényszerült, hogy leállítsa a másik nagyolvasztóját is, mert a termeléshez szükséges koksz beszállítását évtizedek óta végző partner, a Donau Brennstoffkontor GmbH (DBK) váratlanul megtagadta a szállítást – közölte a társaság a honlapján.
A közlemény szerint a koksz, mint nélkülözhetetlen alapanyag hiánya miatt bekövetkezett kényszerű leállás azt jelenti, hogy jelenleg nincs lehetőség nyersvas- és acélgyártásra a cégnél. Az írták, a cégcsoport túlélésére az egyetlen esély, hogy a termelést fenn tudja tartani és rövid távon újra tudja indítani a nagyolvasztóit, ehhez pedig a megfelelő mennyiségű és minőségű koksz beszállítására van szükség egy héten belül. Hozzátették, hogy a hosszabb leállás – elsősorban az újraindulás műszaki kockázatai és költségei miatt – ellehetetlenítené a Dunaferr működését.
A cég szerint közép- és hosszabb távon az állami beavatkozás jelentheti az egyetlen megoldást az egyik legnagyobb, 4500 munkavállalót foglalkoztató magyar iparvállalat túlélésére “az iparági krízishelyzetben”. Emlékeztettek arra, hogy a kormányzat elkezdte a nagy iparvállalatok számára is segítséget jelentő támogatás kereteinek kidolgozását, a gyármentő program elsősorban az energiaár csökkentő intézkedések és bértámogatások, valamint adókedvezmények, vagy a konkurensek által külföldről behozott termékekre kivetett magasabb “védővámok” útján segíthetné a Dunaferrt. Hangsúlyozták, hogy a tulajdonosi viszonyok rendezetlensége ellenére a cégcsoport számos partneri megállapodás révén biztosította működését és finanszírozását az elmúlt két évben, azonban az ukrán-orosz háború, az Európát sújtó energiaválság, valamint a logisztikai nehézségek mára olyan helyzetbe sodorták, amellyel a társaságcsoport egyedül képtelen megbirkózni. A nyilvánosan elérhető legfrissebb, 2021-ben közzétett 2019-es beszámoló szerint az ISD Dunaferr Zrt. a 2019-es üzleti évben 289 milliárd forint nettó árbevétel mellett 54 milliárd forintos veszteséget realizált.
mti
Zöldinfó
Az üzemanyag-ellátás továbbra is zavartalan
Magyarország üzemanyag-ellátása a rendkívüli időjárás ellenére biztosított.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A rendkívüli időjárás átmenetileg lassítja a Mol egyes vasúti teherszállítmányait, Magyarország üzemanyag-ellátása ugyanakkor biztosított – közölte az alternativenergia.hu. Szállítási nehézségekkel a pozsonyi és magyarországi telephelyek közötti alapanyag- és terméktranszferek küzdhetnek, de a társaság ellenőrzése alatt tartja a helyzetet. A havi szinten százezer tonnát meghaladó áruforgalmat napi átlagban 4-6 vasúti szerelvény bonyolítja. A magyar-szlovák határ két oldalán folyamatos a hó okozta akadályok elhárítása, dolgoznak a vasúti forgalom normalizálásán – írták.
A közlemény szerint a helyzet kezelésében részt vesz a Belügyminisztérium által vezetett operatív törzs, a MÁV-val pedig szoros és gyors az együttműködés. A belföldi ellátási láncot a dunai és a tiszai finomító, valamint a szajoli, komáromi és pécsi logisztikai egységek működtetik, a lakosság és a gazdaság kiszolgálása zavartalan – írták.
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaSzintet lép a napelemes rendszer: állami támogatással jön az energiatárolás
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaÚjabb figyelmeztető jel: 2025 lett a brit meteorológia legforróbb éve
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaHó és szél okoz káoszt Erdélyben: közlekedési fennakadások és tömeges áramszünetek
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaA kihűlés életveszélyes lehet: különösen védeni kell a kutyákat a téli hidegben
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaA fagy miatt védelmet kapnak az eladósodott háztartások is
