Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Ezentúl csak hatékony napelemeket éri meg telepíteni

A Houstoni Egyetemen a jövő, hatékony napelemes fejlesztésein dolgoznak.

Létrehozva:

|

A Houstoni Egyetem kutatói egy újfajta rendszert dolgoztak ki, amely képes hasznosítani a napsugárzást – számol be az Interesting Engineering. Az intézmény szerint az eszköz megdöntötte az eddigi fotovoltaikus hatékonysági rekordot, a berendezés pedig akár egész nap használhatja a napenergiát. A napenergia a legnagyobb mennyiségben elérhető megújuló energia, nem véletlen, hogy egyre több helyen alkalmazzák a napelemeket. A technológia folyamatosan fejlődik, a szakértők többek között azon dolgoznak, hogy az eszközök még hatékonyabbá váljanak, ezzel ugyanis csökkenthetik a panelek számára szükséges területek nagyságát, valamint az eszközök költségét.

Napelemes rendszerek elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

A hagyományos napelemes termofotovoltaikus (STPV) szerkezetek olyan módon alakítják ki, hogy fokozzák hatékonyságukat. Az egyik technika egy olyan közbenső réteg alkalmazása, amely a napsugárzást a cellának megfelelően „átszabja”. A réteg elülső része elnyeli a fotonokat, hőenergiává alakítja a sugárzást, felmelegítve a réteget. Az átalakítás korlátja 85,4 százalék, ez azonban még mindig távol áll a 93,3 százalékos Landsberg-határtól, a napenergia hasznosításának abszolút limitjétől.

Bo Zhao, a Houstoni Egyetem munkatársa és kollégái szerint a két határ közti különbségért a közbülső réteg elkerülhetetlen visszasugárzása lehet a felelős. Csapatával arra jutott, hogy egy nem kölcsönös STPV rendszer jelentheti a megoldást. A kutatók bebizonyították, hogy egy ilyen eszköz úgy hozható létre, ha egyedi sugárzási tulajdonságú anyagot használnak a középső réteghez. Ennek köszönhetően a rendszerben több foton jut el a cellához, míg a visszafelé, a nap irányába zajló sugárzás mérséklődik.

Advertisement

A végeredmény egy olyan STPV lett, amely közelebb állt a Landsberg-határhoz, és amely lehetővé tette a hatékonyságot tovább növelő cellák megalkotását. Egy ilyen rendszert hőenergia tárolására alkalmas berendezéssel is kombinálhatnának, így az eszköz egész nap hasznosíthatná a napenergiát. Amennyiben a felfedezés alapján sikerül létrehozni egy, a kereskedelemben is versenyképes technológiát, az komoly előrelépést hozhat az energetika területén.

 

Advertisement

Képünk illusztráció.

Advertisement

Zöldinfó

Települések kerültek víz alá Dagesztánban

Dagesztánban regionális szintű szükségállapotot hirdettek ki az áradások miatt.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az illetékes kormánybizottság hamarosan dönt a szükségállapot szövetségi szintre emeléséről – írja az alternativenergia.hu. A tárcavezető közölte, hogy az árvíz következtében hat ember – köztük három gyerek – életét vesztette, és több mint hatezer helyi lakost kellett evakuálni az elárasztott területekről. A régióban 55 ideiglenes menedékhelyet hoztak létre. “Mostanra a Dagesztáni Köztársaság 10 településén több mint kétezer ház és telek került víz alá” – mondta a Vészhelyzeti Minisztérium vezetője. A dagesztáni vészhelyzetről szóló megbeszélésen részt vett Vlagyimir Putyin elnök, Szergej Melikov, a régió kormányzója, valamint a legsúlyosabb helyzetben lévő települések – köztük Mahacskala, Derbent és Haszavjurt – önkormányzatának vezetői.

Március vége óta heves esők és ezek miatt áradások sújtják az észak-kaukázusi köztársaságot. Melikov kormányzó korábban elmondta, hogy Dagesztánban már több mint 15 ezer károsultja van a természeti csapásnak, és több mint hatezer házat árasztott el a víz. Az előrejelzések szerint további eső várhatók a régióban.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák