Zöldinfó
A klímaváltozás elleni küzdelemre ajánlja fel milliárdos cégét a Patagonia alapítója
A klímaváltozás elleni küzdelemre ajánlja fel több milliárd dollárt érő vállalatát Yvon Chouinard, a túraruházatot és -felszereléseket kínáló Patagonia alapítója.
Olyan megoldást kerestünk, amelyben több pénz fordíthatunk a klímaválság elleni küzdelemre, miközben a cég által képviselt értékeket is megőrizzük – írta a venturai (Kalifornia) központú vállalat honlapján a 83 éves alapító-tulajdonos. Döntése értelmében a Patagonia szavazati jogot biztosító részvényeit egy – a családtagok által felügyelt – vagyonkezelőre ruházzák át. A szavazati jog nélküli részvények pedig egy nonprofit környezetvédelmi szervezethez, a Holdfast Collective-hez kerülnek, így a cég 100 millió dollárra becsült éves nyeresége a globális felmelegedés elleni küzdelmet és a természetvédelmet fogja szolgálni. Yvon Chouinard, aki saját közlése szerint feleségével és két gyermekével egyetértésben adományozza el cégét, reméli, hogy modellje a kapitalizmus egy olyan formájának kialakulását ösztönzi, “amelynek végső eredménye nem néhány dúsgazdag és egy rakás szegény ember”. “Egyetlen részvényesünk most a Föld” – írta közleményében az üzletember. A The New York Times kereken hárommilliárd dollárra (1220 milliárd forint) becsüli az öt kontinensen több száz áruházzal rendelkező cég értékét. A nem egészen 50 éve alapított Patagonia hamar bekapcsolódott a környezetvédelembe, gondosan megválogatta a felhasznált alapanyagokat, és bevételének 1 százalékával már eddig is minden évben környezet-, illetve természetvédő civil szervezeteket támogatott.
Mint az alapító írja, megtehették volna, hogy eladják a céget, és az összes pénzt eladományozzák, de nem lehettek biztosak abban, hogy az új tulajdonos megőrzi a cég által képviselt értékeket és megtartja az összes alkalmazottat. Szerinte a tőzsdei bevezetés “katasztrofális” lett volna, mert a tőzsdén jegyzett cégekre túl nagy nyomás nehezedik a rövid távú nyereség érdekében, az életképesség és a hosszú távú felelősség kárára. A The New York Times szerint más gazdag üzletemberek is támogatnak közérdekű ügyeket, de a Patagonia-féle konstrukció nem jár anyagi előnyökkel Chouinard és családtagjai számára, sőt az üzletembernek várhatóan adót kell fizetnie a nagy értékű adomány után. A Yosemite Nemzeti Park meredek szikláinak megmászásáról is híres üzletember nettó magánvagyonát 1,2 milliárd dollárra becsülik.
mti
Zöldinfó
Adócsökkentéssel mérsékelné az üzemanyagárakat a szerb kormány
Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót annak érdekében, hogy mérsékelje a közel-keleti háború miatt a töltőállomásokon tapasztalható áremelkedést – közölte a szerb energiaügyi minisztérium. “Továbbra is meg fogjuk védeni az állampolgárokat és a gazdaságot” – hangsúlyozta Dubravka Djedovic Handanovic energiaügyi miniszter – ismertette az alternativenergia.hu. A közleményben nem szerepel, hogy az intézkedés meddig marad érvényben. A hazai piac védelme érdekében a szerb kormány hétfőn megtiltotta a kőolaj és a kőolajszármazékok exportját március 19-ig.
A következő hét nap során Szerbiában a benzinkutakon a benzin kiskereskedelmi ára 186 dinár (621 forint) lesz, míg a gázolaj literjéért 208 dinárt (695 forint) kell fizetni. “A dízel reális ára meghaladja a 226 dinárt (755 forint), a benziné pedig valahol 189 dinár (631 forint) körül van, ha a tőzsdei jegyzéseket és árakat nézzük. Ez a kőolaj világpiaci áremelkedésének következménye a közel-keleti konfliktus miatt” – mondta Dubravka Djedović Handanovic.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaPostán érkeznek a rezsistop-nyilatkozatok az áramfogyasztóknak
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaÜzemanyagválság sújtja Kubát: az Air France is felfüggeszti járatait
