Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

A legjobb Balatoni strandokat keresték

Létrehozva:

|

A balatoni strandminősítő megmérettetésre az idén 45 strand üzemeltetője jelentkezett, közülük a legmagasabb pontszámot a vonyarcvashegyi Lido strand kapta, és 28 strand nyerte el a legjobbaknak járó, ötcsillagos Kék Hullám Zászlót – hangzott el a Balatoni Szövetség (BSZ) díjkiosztó ünnepségén csütörtökön Révfülöpön.

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai igazgatója összegezte, hogy a kormány 2017-ben indított strandfejlesztő programjának első négy ütemében országos szinten 139 strand 11,6 milliárd forint támogatásban részesült, ebből 97 volt balatoni, 8,8 milliárd forintnyi forrást elnyerve. A program legutolsó, nyár elején lezárult ötödik ütemében pedig 57 balatoni projekt 1,6 milliárd forint támogatáshoz jutott – mondta, hozzátéve, hogy ennek köszönhetően megújultak és családbarátabbá váltak a fürdőhelyek, egységesebb lett a balatoni strandok arculata. Az utolsó fejlesztési ütem legfontosabb feladata a részleges akadálymentesítés, a strandok infrastruktúrájának fejlesztése, vízi- és pihenőeszközök beszerzése, valamint vízi megállóhelyek és kerékpáros szervízpontok kialakítása volt – tette hozzá. A Kék Hullám Zászló minősítésről Juhász Szabolcs elmondta: a települések számára presztízs, hiteles visszajelzést ad a balatoni strandok szolgáltatási minőségéről.

Fabacsovicsné Kovács Krisztina, az önkormányzatokat tömörítő BSZ titkára ismertette: az idén 19. alkalommal hirdették meg a Kék Hullám Zászló balatoni strandminősítést. A nevezők hagyományosan egytől öt csillagig kaptak értékelést szolgáltatásaik színvonala alapján, és a korábbiaknál többféle különdíjat osztottak ki. A pontozás során vizsgálták egyebek közt a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, az akadálymentesítést, a virágosítást, a gyep és a meder állapotát, a játszótereket, a sportolási lehetőségeket és a gyerekbarát szolgáltatásokat. Nézték a strandi vendéglátóhelyek kínálatát is, fontosnak tartva a helyi termékek jelenlétét – tette hozzá.

Advertisement

A díjkiosztón elhangzottak szerint 28 balatoni strand érdemelte ki a legjobbaknak járó ötcsöllagos Kék Hullám Zászlót, 14 strandra négycsillagos, 1 strandra háromcsillagos és 2 strandra egycsillagos zászlót tűzhetnek ki. A legtöbb pontszámot a vonyarcvashegyi Lido strand kapta. Az indoklás szerint a sikerhez hozzájárult, hogy a strand rendelkezik nagy, ingyenes parkolóval, gyerekbarát szolgáltatásokat nyújt, valamint kulturált vendéglátóhelyek várják a vendégeket. Az idén újra meghirdették a Balaton Családbarát Strandja és a Balaton Legzöldebb Strandja különdíjakat. Az előbbit Alsóörs községi strandja, az utóbbit a gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el. Idén új elismeréseket is kiosztottak. A Balatoni Kör meghirdette a Balaton Gasztro-Strandja díjat, amit Balatongyörök községi strandja nyert el, ahol példamutatóan, egész évben üzemelnek minőségi kínálattal rendelkező vendéglátóhelyek.

Az MTÜ idén először kiosztott különdíját Balatonberény községi strandja kapta kiemelkedő szerepléséért. A Balatoni Turizmus Szövetség különdíját a Balatonakali Mandulavirág Strand nyerte. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park “Zöld levél díjat” adományozott a zöldfelületi szempontok alapján kiemelkedő, “Zöld béka díjat” a környezeti nevelésben kiemelkedő, és “Zöld fészek” díjat az élőhelyvédelmi szempontból kiemelkedő strandoknak. A nemzeti park díjazta fennállásának a három Balaton-parti megye – Veszprém, Zala és Somogy – egy-egy olyan strandját is, amelyik évek óta elkötelezetten érvényesíti az ökológiai szemléletet, zöld szempontokat.

Advertisement

Zöldinfó

Megunt, de nem haszontalan – ezerötszáz használt eszköz talált új életre a hulladékgyűjtő kampányában

A megunt mobiltelefon értékes.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Harmadik alkalommal csatlakozott az Auchan áruházlánc a „Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű országos elektronikai hulladékgyűjtési kampányhoz, amelynek célja nemcsak a használt eszközök környezetbarát újrahasznosítása, hanem a felelős fogyasztói magatartás erősítése is – írja az alternativenergia.hu. Április 22. és május 22. között az ország összes Auchan áruházában kihelyezett gyűjtődobozokba adhatták le a vásárlók és a munkavállalók a feleslegessé vált mobiltelefonjaikat, tableteiket, töltőiket, kábeleiket, fülhallgatóikat, valamint más kisebb elektronikai eszközeiket. A kampány során összesen közel 1500 darab eszköz gyűlt össze, ami azt jelzi, hogy még mindig elég sok e-hulladék hever a háztartásokban, viszont szerencsére egyre többen ismerik fel ezek megfelelő kezelésének környezeti és társadalmi felelősségét.

A „Passzold vissza, Tesó!” kampány a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület összefogásával jött létre. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet az elektronikai eszközökben található, jellemzően Afrikából származó fémek – például a koltán – bányászatának hatásaira. A koltán kitermelése hozzájárul az afrikai esőerdők pusztulásához és a főemlősök – köztük gorillák, csimpánzok és bonobók – élőhelyeinek visszaszorulásához. Az újrahasznosítás révén azonban akár 16 különböző fémet is vissza lehet nyerni a készülékekből, csökkentve ezzel az új bányászati igényeket. Az Auchan áruházak mindenki számára könnyen elérhető gyűjtőpontokat biztosítottak a kampány ideje alatt. A leadott eszközök a szervezők szakmai partnerein keresztül újrahasznosító üzemekbe kerültek, ahol megfelelő feldolgozás után új elektronikai termékek alapanyagává válhatnak.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák