Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Áder János podcastjában egy atomenergia szakértővel beszélgetett megújuló energiaforrásokról

Létrehozva:

|

A fosszilis és megújuló energiaforrásokról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Hárfás Zsolt atomenergetikai szakértővel Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.

Áder János emlékeztetett: a két héttel ezelőtti adásban az energiaellátás kapcsán arról beszéltek, nem lehet csak a megújuló energiaforrásokra alapozni az ellátásbiztonságot, szükség van “alaperőművekre”, a klímacélok teljesítéséhez pedig nélkülözhetetlenek az atomerőművek. A mostani adásban az energiaellátás problémáját a fosszilis és megújuló energia szempontjából vizsgálják. Áder János a műsorban elmondta, egy évvel ezelőtt, június 24-én mérték az addigi időszak rendszerterhelési csúcsát Magyarországon, akkor 6940 megawatt volt a fogyasztás. Ennek 37 százaléka import volt, több mint 40 százaléka a paksi atomerőműből származott, 25 százaléka gázerőművekből, több mint 10 százaléka a mátrai hőerőműből. Azon a napon a 320 megawatt szélerőművi kapacitásból 59 megawatt, az 1600 megawatt naperőművi kapacitásból 158 megawatt jutott el a fogyasztókhoz, tehát a beépített szél- és naperőművi kapacitásnak csak 11 százaléka állt aznap rendelkezésre – ismertette Áder János. Kiemelte: ez is azt mutatja, hogy hiába növeljük a megújuló erőművek kapacitását, csak a beépített kapacitás töredékét tudjuk megszerezni, és azt is nagy ingadozással, vagyis szükség van alaperőművekre az ellátásbiztonság garantálásához.

Hárfás Zsolt ehhez hozzátette: idén január 25-én újabb történelmi csúcs következett be, 7400 megawatt volt a fogyasztás, amiből 2800 megawatt volt import, ami a szakértő szerint súlyos ellátásbiztonsági, nemzetbiztonsági kérdés is. Az új rendszerterhelési csúcs idején – 17 óra 15 perckor – a naperőművek nulla megawattot termeltek, a 325 megawatt szélerőművi kapacitásból pedig kevesebb mint 100 megawatt származott, vagyis a szakértő szerint a nap- és szélerőművekkel nem lehet az ellátásbiztonságot garantálni, időjárás-függésük miatt tartalékkapacitásokra van szükség – mutatott rá.
Szólt arról is, hogy amikor a megújulók sokat termelnek, de a rendszerterhelés alacsony, egyre gyakrabban “kérik meg” a Paksi Atomerőművet, hogy csökkentse termelését, ez azonban “nem egyszerű feladat” az atomerőműnél.

Advertisement

Áder János ehhez kapcsolódva arról beszélt, a termelési és fogyasztási kilengések miatt szükség van a gázerőművekre, amelyekben sokkal könnyebben és kevesebb kockázattal lehet növelni vagy csökkenteni a termelést, és így a hálózatban tartani a nap- és szélerőművek által megtermelt árammennyiséget. Hárfás Zsolt megjegyezte: ahhoz, hogy újabb naperőműveket lehessen a hálózatba integrálni, szükség van nagymértékű hálózatfejlesztésekre is. Áder János ismertette Németország példáját, amely úgy döntött, bezárja az atomerőműveit, de ennek a döntésnek a következményeként csökkent az ellátásbiztonság, nőtt viszont a szénerőművek kapacitása és így a kibocsátása is, ami akadályozza a klímacélok teljesítését.

Hárfás Zsolt szólt arról is, a szénerőmű szén-dioxid-kibocsátása az erőmű teljes életciklusában 820 gramm kilowattóránként, a gázerőműnél ez 490 gramm, vagyis klímavédelmi szempontból előnyösebb a gázerőmű, mint a szénerőmű. Úgy vélte, az időjárásfüggő megújuló energiaforrások mellé a legjobb “szabályozó kapacitás” a gázerőmű. Áder János felhívta a figyelmet arra, nem mindegy, hogy amerikai palagázról, vagy orosz, kazah, vagy nigériai gázmezőről származó gázról van szó. Mint mondta, a palagáz kitermelése költségesebb, metánkibocsátása nagyobb és a kitermelésnél használt vegyszerek hatása nem ismert, vagyis összességében a klíma szempontjából kedvezőtlenebb. Hárfás Zsolt ehhez kapcsolódva megjegyezte, az amerikai palagáz Európába szállítása háromszor-ötször nagyobb “karbonlábnyommal” bír, mint a csővezetéken érkező orosz gázé.

Advertisement

Áder János ismertette az amerikai LNG-szövetség közgyűlésén elhangzottakat, amelyek szerint az amerikai palagázexport már le van kötve, új kapacitások kiépítése hat-nyolc évbe telik és még így sem tudnák, csak a teljes, Európa által vásárolt orosz gázt kiváltani, csak annak egyharmadát. Áder János kérdésére, hogy készült-e tanulmány arról, leválhat-e Európa az orosz gázról, s ha igen, mennyi idő alatt, milyen áron, Hárfás Zsolt azt mondta, nem készült ilyen tanulmány. Hozzátette: jelenleg is drámai villany- és gázárak vannak Európában, a további Oroszország elleni szankciók drámai következményekkel járnának. Megjegyezte: az Európai Unió szankciókról beszél, de nem mutat valós alternatívát, “mert az nem létezik”. Áder János úgy összegezte a két beszélgetést, hogy az energiaellátás tekintetében két lábbal a földön kell állni.

“Ne vágyaink, ideológiák, illúziók határozzák meg a gondolkodásunkat”, hanem a műszaki realitások, a technológia- és klímarealitások, az ár realitásai – fogalmazott. Megjegyezte: Magyarország ezt teszi, amikor az atomerőművi termelés mellett kardoskodik, és azt mondja, szükség van kiegészítő gázerőművekre, miközben jelentősen bővíti naperőművi kapacitásait, bár tudja, hogy a kapacitásnak az időjárás miatt csak egy része jut el megtermelt áramként a fogyasztókhoz.

Advertisement

Zöldinfó

Vízhiány és rekordalacsony Duna: szemléletváltást sürgetnek a magyar vízgazdálkodásban

Új vízgazdálkodást sürget a szakember a változó klímában.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Új, a víz elvezetése helyett annak megtartására épülő, a helyi adottságokat figyelembe vevő vízgazdálkodásra és szemléletváltásra van szükség Magyarországon a klímaváltozás miatt – hangsúlyozta Timár Gábor geofizikus, az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének vezetője a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Biztos hang című podcastjének új adásában – írja az alternativenergia.hu. A szakember rámutatott: az idei nyári hőhullámok és a Duna rekordalacsony vízállása Magyarországon egyértelműen jelzik a klímaváltozás hatásait. Timár Gábor szerint az extrém kisvíz a folyó felső vízgyűjtő területén tapasztalható tartós hőség és csapadékhiány következménye, ugyanakkor a másik véglet sem tűnt el, továbbra is érkezhetnek nagy árhullámok, ahogy azt a 2024-es árvíz is megmutatta. Timár Gábor kifejtette: a dunai hajózást és a Paksi Atomerőmű hűtési rendszerét is egy korábbi, másfajta vízjáráshoz alakították ki. A jövőben az eddig megszokottnál gyakoribb és tartósabb kisvizekkel kell számolni, ezért Paks esetében hosszabb távon indokolt lenne hűtést kevésbé függővé tenni a Duna pillanatnyi vízhozamától.

A geofizikus szerint az Alföldön is szemléletváltásra van szükség. A 19–20. századi vízgazdálkodás célja az árvizek és belvizek gyors elvezetése volt, a melegebbé és szárazabbá váló éghajlaton azonban ez a rendszer éppen azt a vizet vezeti el, amelyre később szükség lenne. A tartós kiszáradás már a légkört is megváltoztatja: a száraz, felmelegedett levegőben a csapadék egy része elpárolog, mielőtt elérné a felszínt. A felszínközeli nedvesség hiánya pedig a zivatarok fennmaradását is nehezíti. 2022-ben még nagyjából a Duna térségében gyengültek el az Alföld felé tartó zivatarok, idén azonban már a Dunántúl középső részén is előfordult, hogy feloszlottak – magyarázta a szakember.

Timár Gábor tévesnek nevezte azt a magyarázatot, amely a csapadékhiányt a jégkármérséklő rendszer működésének tulajdonítja. A szakember szerint sokkal alapvetőbb folyamatról van szó: a kiszáradt táj egyre kevésbé képes vizet visszajuttatni a légkörbe. Timár Gábor úgy vélte, a megoldás ezért nem merülhet ki abban, hogy az aszály idején megpróbálják öntözővízzel pótolni a hiányt. A tájat kell ismét nedvesebbé tenni. Ha a növények gyökérzónájában rendelkezésre áll a víz, párologtatni tudnak, ezzel hűtik és nedvesítik a felszín közeli levegőt. Ezen keresztül meg lehet kísérelni annak a természetes körforgásnak a helyreállítását is, amely kedvezőbb feltételeket teremt a csapadék számára.

Advertisement

A szakértő kiemelte: a megoldást nem az aszály idején alkalmazott öntözés kiterjesztése vagy néhány hatalmas felszíni tározó jelenti, mivel a szükséges vízmennyiség meghaladja ezek kapacitását. A vizet magában a tájban, leginkább a talajvízbe juttatva kell tárolni. A cél tehát az lenne, hogy akkor fogjuk meg a vizet, amikor rendelkezésre áll – hangsúlyozta Timár Gábor.

A szakember szerint a Tiszán érkező nagyobb vízhozamok egy részét ki kellene vezetni a tájba, a meglévő csatornahálózatot pedig nemcsak a belvíz elvezetésére, hanem ellenkező irányban, vízpótlásra is lehetne használni. Az alacsonyan fekvő területeken a vizet hagyni kellene beszivárogni a talajba, ahol hónapokkal később is segíthetné a növényzet vízellátását.

Advertisement

Ez azonban nem jelentheti azt, hogy mindenütt ugyanazt kell csinálni. A szakember egy sokkal kifinomultabb, a helyi adottságokra épülő vízgazdálkodást sürget. Meg kell ismerni, hol érdemes vizet kivezetni, milyen talajokon tud az valóban beszivárogni, hol emeli kedvezően a talajvíz szintjét, és hol okozhatna például szikesedést. Más megoldásra lehet szükség egyik és másik tájegységen, sőt akár egymáshoz közeli területeken is – magyarázta.

A professzor szerint a folyók mentén is többféle helyi beavatkozásra van szükség: a Tiszán egyes helyeken szélesebb teret lehetne adni az árvíznek, a töltéseket távolabb vinni a folyóktól, hosszabb távon pedig akár a korábbi kanyarulatok egy részének helyreállítása is segíthetne lassítani a víz lefolyását és a meder bevágódását. Máshol pedig kisebb műtárgyak, zsilipek és vízkivezetések alkalmazása indokolt. “Nem egyetlen nagy beruházás oldaná meg tehát a problémát, hanem sok, egymáshoz kapcsolódó helyi beavatkozás” – hangsúlyozta a szakember, aki a technikai megoldások mellett a szabályok átírását is sürgette.

Advertisement

Javaslata szerint a mezőgazdasági támogatási rendszert hozzá kellene igazítani ahhoz, hogy a gyenge termőképességű területeken gazdaságilag is megérje vizet visszatartani, amely akár új művelési kategóriaként is megjelenhetne. A változáshoz emellett szükség lenne egy olyan erős tudományos háttérintézményre, amely összegyűjti a különböző vízvisszatartási kísérletek tapasztalatait, modellezi az eredményeket, és segít eldönteni, hogy a következő évben hol és hogyan érdemes beavatkozni.

Timár Gábor zárásként elmondta: a feladat léptéke a 19. századi nagy folyószabályozásokéhoz mérhető, ám most a korábbi vízelvezetéssel ellentétben a víz megtartását kell elsajátítani.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák