Zöld Energia
Áttörést értek el amerikai kutatók a fúziós energia területén
Történelmi tudományos sikerként és a tiszta energiák terén áttörésként értékelte az Egyesült Államok energiaügyi minisztere kedden azt, hogy amerikai tudósoknak sikerült úgynevezett nettó energianyereséget elérni fúziós reakció által.
Jennifer Granholm Washingtonban tartott sajtótájékoztatót azt követően, hogy a kaliforniai Lawrence Livermore National Laboratory kutatói bejelentették, első alkalommal sikerült az úgynevezett fúziós gyújtás által nettó energianyereséget elérni, azaz több energiát termelni, mint amennyit felhasználtak a reakció megindításához. Ezzel több évtizedes tudományos célt sikerült elérni, amely gyakorlatilag arra a kérdésre kereste a választ, hogy miként nyeri az energiát a Nap és az egyéb csillagok.
A miniszter közlése szerint a mérföldkőnek számító felfedezés megnyitja az utat a tiszta energiák előtt, valamint nemzetbiztonsági szempontból is fontos. Elismerését fejezte ki azoknak a kutatóknak, akik évtizedeket töltöttek azzal, hogy sikerüljön elérni az áttörést, és valósággá tegyék a fúziós gyújtást, ami további felfedezésekhez is hozzájárul. A fúziós energiával foglakozó szakemberek azt remélik, hogy a technológia képes lesz korlátlan energia előállításra, szén-dioxid-kibocsátás nélkül, ami teljes mértékben kiválthatja a fosszilis és egyéb hagyományos energiaforrásokat. Ennek széles körű elterjedése, mindennapos felhasználása még évtizedeket vesz igénybe, a mostani lépés azonban jelentős az oda vezető úton.
Zöld Energia
Megugrott az akkumulátoros tárolók kapacitása, folytatódik a fejlesztés
Czepek Gábor vezeti a hazai villamosenergia-tárolás fejlesztését.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Czepek Gábor kormánybiztosként felel a villamosenergia-tárolási kapacitás bővítéséért – tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium az MTI-t. Czepek Gábor a kinevezésről szóló kormányhatározat szerint a jelenlegi helyzet és lehetőségek áttekintése, a nemzetközi technológiák feltérképezése alapján kialakítja a villamosenergia-tárolási képesség fejlesztését elősegítő kormányzati program tervezetét, továbbá kiemelten foglalkozik a lakossági áramtárolás kérdéseivel, kapcsolatot tart az iparági szereplőkkel – írja az alternativenergia.hu. A kormánybiztos elkészíti a feladatköréhez kapcsolódó kormány-előterjesztéseket – tették hozzá.
Felhívták a figyelmet: Magyarország 2030-ra el kívánja érni, hogy a hazai villamosenergia-igényeket akár teljes egészében belföldön megtermelt árammal legyen képes kiszolgálni. Ennek egyik alapfeltétele a kimagasló napelemes kapacitások jóvoltából már adott, de bővíteni kell hozzá a tárolói képességeket is. A magyar villamosenergia-rendszer kulcskérdése tehát a tárolás, amelyet a kormány súlyának megfelelően kiemelten kezel. Czepek Gábort ezért nevezték ki a villamosenergia-tárolási kapacitás bővítéséért felelős kormánybiztossá. Az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára új megbízatásának részeként elkészíti és a kormány elé viszi a kapcsolódó program tervezetét – ismertették. Emlékeztettek arra, hogy Magyarországon idén őszre már több mint 9 gigawatt megújuló beépített teljesítmény állt rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy Magyarország a naperőművek 25 százalékos arányával az áramtermelésben világelső. Ugyanakkora a tiszta energiaforrások még hatékonyabb kiaknázásához fokozni kell az energiatárolási képességeket. A munka megkezdődött: idén már négyszeresére nőtt a hazai akkumulátoros tárolók összes kapacitása – fűzték hozzá.
Az időjárásfüggő zöldenergia a kereslethez jobban igazodó módon hasznosítható, ha a megtermelt áram legalább néhány órára félretehető. A kiegyensúlyozottabb felhasználás erősíti a hazai ellátás biztonságát és Magyarország energiaszuverenitását – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÉletveszély és milliós károk: barnamedvék uralják a közép-erdélyi térséget
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaÍgy verik át az MVM ügyfeleit hamis számlákkal és fenyegető levelekkel
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaAranysakálok jelzik a környezet mikotoxinszennyezését a dél-magyarországi térségben
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaMagyarország világelső lett a napelemes áramtermelés arányában
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaEgyszerű ügyintézéssel kínál korszerű klímát az MVM
