

Zöldinfó
Az iskolák egyre több figyelmet fordítanak a környezettudatosságra
A 2025-26-os tanévtől már 1645 ökoiskola lesz az országban.
Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Százhetvenegy iskola kap ma ökoiskola címet, ezek az intézmények oktató-nevelő munkájukban kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra és a környezettudatosságra – mondta Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatornán – adta hírül az alternativenergia.hu. A pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős politikus kiemelte, a címre pályázatot nyújtottak be az iskolák és most 105 “örökös ökoiskola” címet is átadnak azoknak, akik harmadszor pályáztak eredményesen. Így a 2025-26-os tanévtől már 1645 ökoiskola lesz az országban – tette hozzá.
Balatoni Katalin elmondta, egyes felmérések szerint egy 13 éves fiatal fogyasztási szokásait tekintve szinte teljes értékű felnőtt fogyasztónak számít, ezért is fontos, hogy már az óvodától az iskolán át a nevelési program részét képezze a környezettudatosság. Közölte, a fogyasztói társadalomban a lehető legkorábban kell megismertetni a gyermekeket a természettel való kapcsolódás örömével. Balatoni Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy az oktatásban ezek a témák megjelenjenek. Egy Zöldföld nevű tankönyvsorozatot dolgoztak ki több évfolyam részére, a tanév rendjében is helyet kapott a fenntarthatósági témahét, valamint az egész tanévben tudnak olyan anyagokat biztosítani a pedagógusoknak, amelyekkel változatossá, színessé tudják tenni ezt a területet a gyerekek számára – ismertette a miniszterelnöki biztos.

Zöldinfó
Lárvák forradalma: rovarfehérjével zöldülhet a takarmányipar
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a műsorban az Agroloop Hungary Kft. rovarfehérje előállító cég üzemcsarnokában beszélgetett Percze Rajmond társalapító-ügyvezetővel arról, hogy miként lehetne rovarfehérjék használatával a hazai és az európai élelmiszerellátási láncot takarmányoldalon fenntarthatóbbá tenni – írja az alternativenergia.hu. A cégvezető közölte, hogy ők a fekete katonalégy lárvákat haszonállatként tartják, ebből kifolyólag csak takarmányipari minősítésű anyaggal etethetik, holott az iparágnak az a célja, hogy minél alacsonyabb minőségű alapanyagokkal dolgozzon, mert a rovarok képesek gyakorlatilag minden szerves anyagot megenni és feldolgozni. Úgy vélte, az iparágnak a következő nagy lépés az lenne, ha élelmiszermaradékkal etetnék a lárvákat. Áder János erre reagálva elmondta: Magyarországon az élelmiszer 30 százalékát kidobják, az Európai Unióban még rosszabb az arány, vagyis alapanyag lenne bőven.
Rámutatott, hogy a következő cél, hogy ne csak malomipari vagy söripari mellékterméket, hanem a kidobott élelmiszert is alapanyagként hasznosítsák, így abból hulladéklerakóba kerülve nem üvegházhatású gáz, metán képződne. A volt köztársasági elnök kiemelte, hogy erre ma a jogszabályok nem adnak lehetőséget, ezért azokat előbb vagy utóbb meg kell teremteni, ehhez egyfajta lobbizásra is szükség lesz majd az Európai Uniónál. Percze Rajmond elmondta, hogy a fekete katonalégy egy alapvetően trópusi égövben őshonos rovar, amely az életének az első negyedében, 12-14 nap alatt beviszi a testébe az összes kalóriát, amire szüksége van az életének a további részére, ami nagyjából 45 nap. Ez adja azt a gazdasági racionalitást, hogy haszonállatként tartani, alacsony minőségű, de takarmány minősítésű anyagokkal etetni, majd feldolgozva gazdag fehérjeforrásként lehet állatokkal megetetni. Az ügyvezető jelezte, hogy az üzemben kétmilliárd egyedet tartanak 12 napig, s naponta 120 tonna alapanyaggal etetik.
A külföldről vásárolt lárvákból 12 nap után nagyjából 30 tonna élőlárva lesz, amiből naponta körülbelül 10 tonna takarmányipari alapanyagot tudnak előállítani: nyolc tonna fehérjelisztet, két tonna zsírt, a lárvák maradékából és ürülékéből pedig napi 30 tonna kiváló minőségű talajjavítót állítanak elő. Áder János megjegyezte, hogy az Agroloopnak ezzel a technológiával “nem egy legyet, nem is két legyet, hanem öt legyet sikerül ütni egy csapásra”. Először is hasznosítanak olyan élelmiszeripari melléktermékeket, amelyek feldolgozása sok esetben nincs környezetbarát módon megoldva, másodszor a rovarok segítségével prémium minőségű állati takarmányadalék készül, harmadszor talajjavító lesz a rovar üledékéből, negyedszer sokkal kevesebb energia és kevesebb víz felhasználásával történik a gyártási folyamat, mint a hagyományos takarmányok előállításakor, és ötödször nagyobb mennyiségben ki tudják majd később váltani a szóját, amit Magyarország jórészt importál – sorolta.
Percze Rajmond az utolsó ponthoz kiegészítésként megemlítette, hogy a rovariparág még nagyon fiatal, funkcionális takarmányi alapanyag, amit előállítanak és jelenleg a szója kihagyhatatlan alkotóeleme a takarmányozásnak. Azonban ha az iparág megfelelő ütemben tud nőni, akkor egyre nagyobb részét tudja az egyébként konvencionális alapanyag forrásoknak helyettesíteni – fűzte hozzá. Jelezte, hogy fél éve indult az üzemük és ugyan még nem érték el a 100 százalékos kapacitáskihasználást, de a következő hónapokban elérhetik. Reményét fejezte ki, hogy a kereslet még nagyobb felfutásával megindulhat a gyártás bővülése, elsősorban Magyarországon.
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás óta
Korond-patak: újraépítik a medret, hogy megvédjék a bányát és a munkahelyeket
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
„Vizet a tájba”: több mint kétmillió köbméter víz a fenntartható mezőgazdaságért és élőhelyekért
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
A visszaváltás új korszaka: milliószámra térnek vissza a palackok naponta
-
Zöldinfó20 óra telt el a létrehozás óta
Lárvák forradalma: rovarfehérjével zöldülhet a takarmányipar
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Több vizet kér Magyarország a szlovák féltől, áramot is kapna a bősi erőműből