Az Alföldön számos erdőssztyepp-folt és kunhalom védi szigetként a hajdani élővilágot. Az ELKH MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint az ÖK Lendület Táj- és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportjának munkatársai a kutatás során e két erősen fragmentált – csak kis foltokban létező – élőhelytípust vizsgálták. A kiskunsági erdőssztyeppet száraz gyepek és a bennük álló kisebb erdőfoltok alkotják. Az erdők elsősorban nyárfákból állnak, a cserjeszintet galagonya- és borókabokrok alkotják, az ökológusok azonban ez alkalommal az élőhely gyepi összetevőire fókuszáltak. Emellett a kurgánokon vagy kunhalmokon található gyepeket is vizsgálták. Ezek a sztyeppi népekhez kötődő ősi temetkezési helyek több ezer évesek, és főként az Alföldön fordulnak elő nagy számban. “Eurázsiában több százezer kurgán létezik, és mivel e dombok oldala meglehetősen meredek, magasságuk pedig általában néhány méter, rendszerint alkalmatlanok voltak mezőgazdasági művelésre. Emiatt sokszor a mai napig őrzik az ősi gyepek flóráját és faunáját. Ma már mindkét vizsgált élőhely, az erdőssztyepp és a kurgánokat borító sztyeppvegetáció is csak viszonylag kis területen létezik hazánkban, és ezek adják az eredeti állat- és növényvilág egyik utolsó menedékét” – magyarázza Gallé Róbert, a kutatócsoport munkatársa, a tanulmány első szerzője.

A kutatás fő kérdése az volt, hogy e kis élőhelyfoltok mennyire képesek megőrizni az ősi, különleges élővilágot. A legtöbb esetben egészen speciális közösségek alakulnak ki e fragmentumokban. Az erdőssztyeppek területén a nyár forró, és a klímaváltozással csak egyre forróbb lesz, a tél viszont kifejezetten hideg, vagyis az évi és napi hőingás szélsőségesen nagy. E területek faunája tehát az extremitásokhoz alkalmazkodott. Ezen élőhelyeken – a kurgánokkal ellentétben – nem a mezőgazdasági művelés, sokkal inkább a faültetvények jelentik az emberi zavarás leggyakoribb formáját. Nyugat felé haladva az eredeti erdőssztyepp helyét egyre inkább átveszik a telepített nyár- és fenyőerdők, és ezek között egyre kisebb, ma már csak néhány hektáros foltokban található meg az eredeti élővilág.

“Azt vizsgáltuk, hogy a tájszerkezet hogyan hat ezen területek élővilágára. A tájszerkezetet befolyásolja az ültetett erdők kiterjedése, a szomszédos erdőssztyepp-foltok távolsága, illetve e foltok mérete, és mindez hatással van a fragmentumok biodiverzitás-megőrző képességére. Ezek az élőhelyek természetvédelmi szempontból azért értékesek, mert egy részükön sohasem történt az életközösséget teljes egészében megszüntető beavatkozás, például szántás” – ismertette Gallé Róbert. Az ÖK kutatói vizsgálatukban harminc-harminc erdőssztyepp-foltot és kunhalmot választottak ki, és felmérték, hogy milyen növények és ízeltlábúak, közöttük pókok, poloskák, méhek és darazsak élnek rajtuk. Az eredmények szerint a különböző élőlénycsoportok esetében más-más hatás érvényesül, máshogy reagálnak például a többféle élőhelyen is megtalálható generalista ízeltlábúak és a kizárólag e társulásokban előforduló specialista fajok.

A kutatók általános tapasztalata szerint mindkét vizsgált élőhelytípusban nagy a fajgazdagság, a kis méretű erdőssztyepp-foltokban például akár 150 pókfaj is él. Az egyik foltban olyan fajt is azonosítottak, amelyet több mint száz évvel ezelőtt fedeztek fel, és azóta sem mutatták ki sehol, most viszont húsz egyedet is gyűjtöttek belőle. Annak ellenére, hogy a pókok meglehetősen jól ismert állatcsoportnak számítanak, a kutatók olyan fajt is találtak, amelyet eddig senki sem írt le.     “Ezek a ritka, sőt ismeretlen fajok is azt jelzik, hogy sok mindent nem tudunk még ezekről az élőhelyekről, és szinte mindig találunk valamilyen meglepő eredményt. Sok itt élő faj csak az ázsiai sztyepprégióból ismert, hiszen Magyarországon található a sztyeppek nyugati határa” – tette hozzá Gallé Róbert.

Az eredmények azt bizonyították, hogy e kis méretű és meglehetősen elszigetelt elhelyezkedésű élőhelyfoltok is jelentős biodiverzitást képesek megőrizni, ezért e fragmentumokat kiemelt természetvédelmi értékekként kell kezelni. Hatékony védelmüket azonban hátráltatja, hogy ezek a foltok nagyon kicsik és szétszórtan találhatók, miközben e térségekben folyamatosan intenzív emberi hatás éri őket. A megőrzésükhöz a lehető legkisebb mértékűre kellene csökkenteni az emberi beavatkozást – hívták fel a figyelmet a kutatók. Az eredményeket bemutató publikáció a Basic and Applied Ecology című szakfolyóiratban jelent meg.