Zöldinfó

Az ÖK kutatói kimutatták az elszigetelt kis élőhelyfoltok biodiverzitás-megőrző szerepét

Az Alföldön található erdőssztyepp-foltok és kunhalmok biodiverzitását vizsgálva az ELKH Ökológiai Kutatóközpontban (ÖK) munkatársai azt találták, hogy ezen elszigetelt elhelyezkedésű élőhelyek természetvédelmi értéke kis méretük ellenére is kiemelkedő, többek között legalább százötven – részben ritkán látható, részben eddig teljesen ismeretlen – pókfajnak adnak otthont.

Létrehozva:

4 év telt el a létrehozás óta

2023-01-18

Szerző:

Vanessza

Az Alföldön számos erdőssztyepp-folt és kunhalom védi szigetként a hajdani élővilágot. Az ELKH MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint az ÖK Lendület Táj- és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportjának munkatársai a kutatás során e két erősen fragmentált – csak kis foltokban létező – élőhelytípust vizsgálták. A kiskunsági erdőssztyeppet száraz gyepek és a bennük álló kisebb erdőfoltok alkotják. Az erdők elsősorban nyárfákból állnak, a cserjeszintet galagonya- és borókabokrok alkotják, az ökológusok azonban ez alkalommal az élőhely gyepi összetevőire fókuszáltak. Emellett a kurgánokon vagy kunhalmokon található gyepeket is vizsgálták. Ezek a sztyeppi népekhez kötődő ősi temetkezési helyek több ezer évesek, és főként az Alföldön fordulnak elő nagy számban. “Eurázsiában több százezer kurgán létezik, és mivel e dombok oldala meglehetősen meredek, magasságuk pedig általában néhány méter, rendszerint alkalmatlanok voltak mezőgazdasági művelésre. Emiatt sokszor a mai napig őrzik az ősi gyepek flóráját és faunáját. Ma már mindkét vizsgált élőhely, az erdőssztyepp és a kurgánokat borító sztyeppvegetáció is csak viszonylag kis területen létezik hazánkban, és ezek adják az eredeti állat- és növényvilág egyik utolsó menedékét” – magyarázza Gallé Róbert, a kutatócsoport munkatársa, a tanulmány első szerzője.

A kutatás fő kérdése az volt, hogy e kis élőhelyfoltok mennyire képesek megőrizni az ősi, különleges élővilágot. A legtöbb esetben egészen speciális közösségek alakulnak ki e fragmentumokban. Az erdőssztyeppek területén a nyár forró, és a klímaváltozással csak egyre forróbb lesz, a tél viszont kifejezetten hideg, vagyis az évi és napi hőingás szélsőségesen nagy. E területek faunája tehát az extremitásokhoz alkalmazkodott. Ezen élőhelyeken – a kurgánokkal ellentétben – nem a mezőgazdasági művelés, sokkal inkább a faültetvények jelentik az emberi zavarás leggyakoribb formáját. Nyugat felé haladva az eredeti erdőssztyepp helyét egyre inkább átveszik a telepített nyár- és fenyőerdők, és ezek között egyre kisebb, ma már csak néhány hektáros foltokban található meg az eredeti élővilág.

“Azt vizsgáltuk, hogy a tájszerkezet hogyan hat ezen területek élővilágára. A tájszerkezetet befolyásolja az ültetett erdők kiterjedése, a szomszédos erdőssztyepp-foltok távolsága, illetve e foltok mérete, és mindez hatással van a fragmentumok biodiverzitás-megőrző képességére. Ezek az élőhelyek természetvédelmi szempontból azért értékesek, mert egy részükön sohasem történt az életközösséget teljes egészében megszüntető beavatkozás, például szántás” – ismertette Gallé Róbert. Az ÖK kutatói vizsgálatukban harminc-harminc erdőssztyepp-foltot és kunhalmot választottak ki, és felmérték, hogy milyen növények és ízeltlábúak, közöttük pókok, poloskák, méhek és darazsak élnek rajtuk. Az eredmények szerint a különböző élőlénycsoportok esetében más-más hatás érvényesül, máshogy reagálnak például a többféle élőhelyen is megtalálható generalista ízeltlábúak és a kizárólag e társulásokban előforduló specialista fajok.

A kutatók általános tapasztalata szerint mindkét vizsgált élőhelytípusban nagy a fajgazdagság, a kis méretű erdőssztyepp-foltokban például akár 150 pókfaj is él. Az egyik foltban olyan fajt is azonosítottak, amelyet több mint száz évvel ezelőtt fedeztek fel, és azóta sem mutatták ki sehol, most viszont húsz egyedet is gyűjtöttek belőle. Annak ellenére, hogy a pókok meglehetősen jól ismert állatcsoportnak számítanak, a kutatók olyan fajt is találtak, amelyet eddig senki sem írt le. “Ezek a ritka, sőt ismeretlen fajok is azt jelzik, hogy sok mindent nem tudunk még ezekről az élőhelyekről, és szinte mindig találunk valamilyen meglepő eredményt. Sok itt élő faj csak az ázsiai sztyepprégióból ismert, hiszen Magyarországon található a sztyeppek nyugati határa” – tette hozzá Gallé Róbert.

Az eredmények azt bizonyították, hogy e kis méretű és meglehetősen elszigetelt elhelyezkedésű élőhelyfoltok is jelentős biodiverzitást képesek megőrizni, ezért e fragmentumokat kiemelt természetvédelmi értékekként kell kezelni. Hatékony védelmüket azonban hátráltatja, hogy ezek a foltok nagyon kicsik és szétszórtan találhatók, miközben e térségekben folyamatosan intenzív emberi hatás éri őket. A megőrzésükhöz a lehető legkisebb mértékűre kellene csökkenteni az emberi beavatkozást – hívták fel a figyelmet a kutatók. Az eredményeket bemutató publikáció a Basic and Applied Ecology című szakfolyóiratban jelent meg.

Kapcsolódó tartalom:biodiverzitás élőhely erdő környezetvédelem Ökológiai Kutatóközpont természetvédelem

Zöldinfó

A hőség már nem csak nappal veszélyes: egyre melegebbek az éjszakák is

Magyarországon egyre gyakoribbak és intenzívebbek a hőhullámok, miközben a nyarak fokozatosan szárazabbá is válnak.

Létrehozva:

2 nap telt el a létrehozás óta

2026-08-13

Szerző:

Vanessza

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Egy 2024-es cikkünk azt mutatja be, hogy a nyári hőség Magyarországon már ma is komoly egészségügyi kockázat, amely az elmúlt évtizedekben egyre erősebben terheli az emberi szervezetet – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Az elemzés a hőstresszt nem pusztán a hőmérséklet alapján vizsgálja, hanem figyelembe veszi a páratartalom, a napsugárzás és a szél együttes hatását is, vagyis azt, hogy a hőség valójában hogyan hat az emberekre. A folyamat különösen az Alföldön, a nagyvárosokban és a rosszul hűthető épületekben élőket érinti érzékenyen, miközben a következő években is gyakoribbá válhatnak az egészséget veszélyeztető hőhullámok. A cikk ezért a kibocsátáscsökkentés mellett az alkalmazkodás sürgősségére hívja fel a figyelmet: a hőstressz-alapú riasztásokra, az árnyékolásra, a jobb épületszigetelésre és a városi zöldfelületek növelésére.

Extrém hőstresszes napok [> 38 °C] előfordulása az országban: milyen intenzitással és mekkora területet érintett? Forrás: Szabó Péter és Pongrácz Rita

A 2024. júliusi hőhullám jól mutatta, hogyan válnak Magyarországon egyre hosszabbá és intenzívebbé a forró időszakok. A HungaroMet adatai alapján Budapesten és a déli-délkeleti országrészben ez volt a modern mérések kezdete óta az egyik legnehezebben elviselhető hőhullám: nemcsak a csúcshőmérséklet, hanem az időtartam és az összesített hőterhelés is rendkívüli volt. A cikk arra is rámutat, hogy nem igaz az az érv, miszerint „régen is ugyanilyen meleg volt”: a hőhullámok gyakoribbá és súlyosabbá váltak, és ennek oka nagyon nagy bizonyossággal az emberi üvegházgáz-kibocsátás. A közeljövő legfontosabb feladata ezért az alkalmazkodás erősítése, a hőségriadókra való felkészülés, az árnyékolás, a városi zöld- és vízfelületek növelése, valamint az épületek jobb hővédelme.

Alapadatok forrása: HungaroMet, ábra: Szabó Péter és Pongrácz Rita

2025 nyarán megjelent cikkünk azt mutatja be, hogy Magyarország és a Balkán térsége Európa leggyorsabban melegedő és száradó régiói közé tartozik. Az 1971 óta vizsgált adatok szerint térségünkben a nyarak nemcsak jelentősen melegebbé váltak, hanem a nyári csapadék is csökkent, ami együtt súlyosbítja az aszályhelyzeteket. A 2024-es rendkívül forró nyár és a 2025-ös száraz, meleg június már ebbe a folyamatba illeszkedik: a száraz kontinentális jelleg erősödése nem távoli lehetőség, hanem jelenleg is tapasztalható átalakulás. A cikk arra figyelmeztet, hogy az alkalmazkodás egyre sürgetőbb, miközben a kedvezőtlen éghajlati trendek miatt egyre nehezebb és költségesebb is lesz.

Szintén 2025 nyarán jelent meg egy cikkünk, mely azt mutatja be, hogy Magyarországon az elmúlt fél évszázadban nőtt a napi hőingás, főként áprilisban és a nyári hónapokban, elsősorban a melegebb nappalok miatt. A változás különösen Délkelet-Magyarországon volt látványos, miközben a maximum- és minimumhőmérsékletek egyaránt magasabb tartományba tolódtak: júliusban például a leggyakoribb nappali értékek 26–27 °C-ról 29–30 °C-ra, az éjszakai minimumok pedig 13–14 °C-ról 16–17 °C-ra emelkedtek. A cikk fontos tanulsága, hogy a napi hőingás további növekedésének megtorpanása nem jó hír, mert ez részben abból fakad, hogy az éjszakák is egyre melegebbek (gyakoribbak az ún. trópusi éjszakák). Márpedig ha éjszaka sem hűl le eléggé a levegő, az emberi szervezet nehezebben pihen ki, így a hőség egészségügyi terhelése nemcsak nappal, hanem éjszaka is erősödik.

2026 tavaszán jelent meg egy cikkünk arról, hogy az aszályok, hőhullámok és hirtelen árvizek mögött nem egyszerűen a „víz eltűnése”, hanem a táj hűtőképességének gyengülése áll. A Duna vízgyűjtőjének 1961 és 2020 közötti adatai alapján egyre hosszabb az az időszak, amikor a párolgási igény meghaladja a rendelkezésre álló csapadékot: míg korábban ez átlagosan egy hónapig tartott, az 1991–2020-as időszakban már három nyári hónapra nőtt. Ha a talajnedvesség és a növényzet nem képes elvezetni a beérkező napenergiát párolgás útján, az energia hővé alakul, ami gyorsítja a túlforrósodást és súlyosbítja az aszályt. A cikk ezért a vízmegtartás, a talajállapot javítása, a burkolt felszínek csökkentése és a párologtatni képes zöld infrastruktúra erősítése felől közelíti meg az alkalmazkodást.

Végül egy olyan cikket is ajánlunk, amely azt mutatja be, miért nem elég a városi hőség ellen pusztán árnyékolásban vagy légkondicionálásban gondolkodni: a városok hűtésében kulcsszerepe van a víznek és a párolgásnak. Egy 2021. júliusi budapesti példa alapján már 1,7 milliméter, jókor érkező csapadék is érdemben csökkentette a hőmérsékleti csúcsot, mert a párolgás hatalmas mennyiségű energiát kötött le. A cikk szerint a hőszigethatás mérsékléséhez a zöldfelületek önmagukban nem elegendők: biztosítani kell a párologtatáshoz szükséges vizet is, például csapadékvíz-megtartással, kék-zöld infrastruktúrával, illetve szürkevíz vagy tisztított szennyvíz felhasználásával. Ez a közeljövő várostervezésének egyik kulcskérdése, mert a hőhullámok erősödésével a sűrűn beépített városi környezet egyre nagyobb egészségügyi és gazdasági terhet jelent.

A cikk példájának részleteit érdemes külön kiemelni: „1,7 mm csapadék Budapest teljes belterületére vetítve (386 km²) nagyjából 660 ezer m³ csapadék vízmennyiséget jelent. A Dunában ez a vízmennyiség kevesebb, mint negyed óra alatt folyik le. Annak érzékeltetéséül, hogy a párologtatás során milyen energia-nagyságrendekről beszélünk, érdemes a vízmennyiség mellett az energiaáramlásban előidézett változást is kontextusba helyezni. A bemutatott, 1,7 mm délelőtti csapadék teljes elpárolgásához szükséges energiamennyisége Budapest belterületére vetítve nagyjából 400 GWh. Ez megegyezik a Paksi Atomerőmű 9 napi termelésének nagyságával, ami kb. 40 millió háztartás 1 napi légkondicionálási szükségletének fedezésére elegendő.”

Tovább olvasom