Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Csendben dolgozik, de százezreket lát el – teljes felújításon a Kelenföldi Erőmű

Cseh és lengyel üzemekben újítják fel Budapest egyik legnagyobb gőzturbináját, a Kelenföldi Erőmű 55 tonnás berendezését.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A tájékoztatás szerint a főváros egyik legrégebbi erőműve, a kelenföldi az áramtermelés mellett a város egyik legnagyobb távhőtermelője is, amelynek berendezéseit a fűtési szezonon kívül tartják karban – írja az alternativenergia.hu. Az erőmű 50 megawatt (MW) teljesítményű gőzturbináját az idén nagy karbantartással készítik fel a következő 8-10 évre. A felújítás miatt a csaknem 55 tonnás és 8 méteres gépóriást szétszerelik, és egyes részeit lengyel és cseh gépipari üzemekbe szállítják, mert ilyen gépjavító műhelyeket már csak külföldön találnak. A generátor forgórészét már kiemelték a turbinából, majd Lengyelországba, Lubliniec városba vitték. A BERT közölte: szakemberei idén is elvégzik az állapotfelmérést és a szükséges karbantartást erőműveik, a kelenföldi, az újpesti és a kispesti rendszerein. A vállalat a villamosenergia-termelés mellett a Főtáv hőigényének 60 százalékát is biztosítja, amivel 140 000 távfűtött lakás, valamint 4100 közintézmény fűtés- és melegvíz-ellátását teszi lehetővé – ismertették.

A karbantartási munkák nem mindig azonosak, néhány évenként a berendezések teljes körű főjavításon esnek át. Ilyenkor a turbinák, illetve a villamosenergia- és hőtermelésben részt vevő összes segédberendezés minden részén elvégzik a szükséges javításokat. Az ilyen összetett munka két év előkészítést igényel, amely alatt kidolgozzák a részletes munkamenetet, kiválasztják a vállalat beszállító partnereit, megrendelik a szükséges anyagokat, alkatrészeket. A turbina-karbantartásban az erőmű szakemberei mellett az idén mintegy 20 vállalkozó vesz részt – jelezte a BERT. A Kelenföldi Erőmű felújítását május 1. és október 31. között végzik. A szolgáltatásban nem okoz fennakadást, hogy a nagyteljesítményű turbina kiesik a termelésből, mert a nyári igények kiszolgálását hagyományosan kazánokkal oldják meg. Az október 15. és április 15. közötti fűtési szezonban már teljes kapacitásával vesz majd részt a berendezés – közölték.

A tájékoztatás szerint a Veolia Magyarország energia üzletága több mint 72 állami és önkormányzati intézményt, 68 egészségügyi és szociális intézményt és 57 ipari telephelyet lát el villamos energiával. Mint távfűtési szolgáltató, a cég 16 városban felel az energiaellátásért, így biztosítva több mint 270 000 távfűtéses lakás és közintézmény fűtését. A csoport éves villamosenergia-értékesítése majdnem 623 ezer lakos éves fogyasztását fedezi. Vízüzletágának leányvállalatai évente 15,6 millió köbméter ivóvizet szállítanak lakossági fogyasztóknak, emellett gondoskodnak 193,3 millió köbméter szennyvíz és csapadékvíz elvezetéséről és kezeléséről, így 2,2 millió lakost szolgálnak ki Magyarországon.

Advertisement

Zöldinfó

A hosszú ingázás hátráltathatja a nők karrierépítését

A rugalmas és hibrid munkavégzés nagyobb előrelépési lehetőséget teremt a nők számára.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az irodai dolgozó nők közel kétharmada (66%) szerint a rugalmas munkavégzés kulcsfontosságú a karrierépítés szempontjából és a nagyobb munkáltatói rugalmasság hozzájárulhat a pályafutást akadályozó tényezők csökkentéséhez – írja az alternativenergia.hu. Ugyancsak 66% gondolja úgy, hogy a rugalmas munkavégzés pozitívan befolyásolja az előrelépést – ez az arány különösen az ezredfordulósok (79%) és a Z generáció körében (76%)jellemző – fontos lehet a vezetői utánpótlásban. A válaszadók 77%-a mondta, hogy nem valószínű, hogy olyan munkahelyet választana, ahol nincs hibrid munkavégzésre lehetőség – ez pedig erősítheti a rugalmasság szerepét a tehetséges női munkavállalók vonzásában és megtartásában. Az International Workplace Group új kutatásából kiderül, hogy azoknál a vállalatoknál, amelyek lehetővé teszik a nők számára az otthonukhoz közeli vagy rugalmas munkavégzést, javul az együttműködés, erősödnek a kapcsolatok és nő a teljesítmény. Ez a gyakorlatban is megvalósítja az idei nemzetközi nőnap #GiveToGain kampánytémájának üzenetét.

A hibrid és rugalmas munkavégzési formák növelik a munkahelyi motivációt és az önbizalmat. A női munkavállalók kétharmada (66%) számolt be arról, hogy a hibrid munkavégzés pozitívan hat a karrierjére – az ezredfordulósok körében ez az arány 79%, míg a Z generáció esetében 76% volt. Amennyiben a vállalatok nagyobb önállóságot és ezáltal bizalmat biztosítanak a nők számára a munkavégzés helyének és módjának megválasztásában, olyan munkaerőhöz juthatnak, amely képes maximálisan kiaknázni a benne rejlő potenciált. A több mint 2000 női munkavállaló bevonásával készült vizsgálatban a válaszadók kétharmada (66%) jelezte, hogy a rugalmas munkavégzésnek köszönhetően hatékonyabban tudja megosztani tudását és készségeit más nőkkel. Ez azt mutatja, hogy a rugalmas munkarendben dolgozó nők értéket teremtenek saját szervezetük és a tágabb közösség számára is. A megkérdezettek 62%-a úgy nyilatkozott, hogy hibrid munkavégzés mellett több lehetősége nyílt más vezető pozíciót betöltő nőktől tanulni, ami hozzájárult karrierje fejlődéséhez és teljesítménye javulásához.

Ezek az adatok a friss IWG-kutatás eredményeit tükrözik, amely szerint a rugalmas munkavégzés akár 12%-kal is növelheti a termelékenységet. Ez az érték meghaladja a korábbi tudományos eredményekben jelzett 3–4%-os teljesítményjavulást, és azt mutatja, hogy a munkáltatók mérhető üzleti eredményeket érhetnek el a nagyobb munkavállalói rugalmasság biztosításával.

Advertisement

A rugalmasság kulcsfontosságú a tehetséges női munkaerő számára
A megkérdezett nők több mint háromnegyede (77%) valószínűleg nem vállalna olyan állást, ahol nem biztosított a hibrid munkavégzés lehetősége. Ez azt mutatja, hogy a kevésbé rugalmas vállalati gyakorlatok ronthatják a legjobban teljesítő, tehetséges munkaerő megszerzésének esélyeit. Mindössze a női válaszadók 7%-a nyilatkozott úgy, hogy a rugalmas munkavégzés lehetősége nem befolyásolná egy állásajánlat elfogadását az International Workplace Group kutatása szerint.

A hibrid munkavégzési modell a vállalati lojalitást is erősíti, hozzájárulva ahhoz, hogy a szervezetek megtartsák legtehetségesebb munkatársaikat. A női válaszadók közel háromnegyede (73%) nagyobb valószínűséggel maradna olyan vállalatnál, ahol a helyi munkavégzés révén kevesebbet kell ingáznia. Emellett 64% jelezte, hogy a hibrid munkavégzésnek köszönhetően olyan élethelyzetekben is folytatni tudta a munkáját, amikor bizonyos pl. gondozási kötelezettségek miatt egyébként fel kellett volna adnia állását. A rugalmasság biztosítása tehát a vállalatok számára a folytonosságot, a szakmai tudás megőrzését és a hosszú távú munkavállalói jelenlétet támogatja, amelyek nemzetgazdasági szinten is fontos szerepet játszanak a termelékenység növelésében.

Advertisement

Ezek az eredmények összességében arra utalnak, hogy a hibrid munkavégzés pozitív visszacsatolási folyamatot hozhat létre. Amennyiben a nők rugalmas, professzionális, ráadásul az otthonukhoz közeli munkakörnyezetben dolgozhatnak, könnyebben tudnak előrelépni, és erősebbé válhat a munka iránti elkötelezettségük. Ez pedig a vállalatok számára egy szorosabb együttműködést, magasabb lojalitást, valamint innovatívabb és termelékenyebb működést eredményezhet.

A hosszú napi ingázás akadályozhatja a karrierépítést
A munkahely rugalmas megválasztásának lehetősége új perspektívákat nyithat a nők számára. Azok a női munkavállalók, akik a hét több napján hosszú és gyakran költséges ingázással jutnak el a központi irodába, a magánéletükben és szakmai előmenetelükben egyaránt negatív hatásokat tapasztalnak. A válaszadók 68%-a jelezte, hogy az ingázás csökkenti a magánéletre és a jóllétre fordítható időt, 64% pedig úgy vélte, hogy emiatt nehezebben tudja fenntartani a munka és a magánélet egyensúlyát. A megkérdezettek hasonló arányban (67%) számoltak be arról, hogy az ingázás miatt kevesebb időt tölthetnek családjukkal.

Advertisement

A kutatás arra is rámutatott, hogy a mindennapi ingázás a szakmai teljesítményre is negatív hatással lehet: 61% szerint csökkenti a munkahelyi energiaszintet és termelékenységet, 56% nehezebben tud motivált maradni, míg 41% úgy érzi, hogy hosszú távon rontja a karrierkilátásait. Ez az arány a karrierépítés szempontjából kritikus 18-24 éves korcsoportban 53%. Az ingázás jelentette terhek csökkenésével a nők koncentráltabban, energikusabban és hatékonyabban dolgozhatnak, ami egyaránt előnyös a munkavállalók és munkáltatók számára.

Vállalati szintű előnyök
A rugalmasság biztosítása kölcsönösen előnyös helyzetet teremthet a munkavállalók és a vállalatok számára. Egy korábbi vizsgálat szerint a rugalmas munkavégzés hozzájárul a termelékenység növekedéséhez, valamint a tehetséges munkatársak megtartásához is. A rugalmas működést alkalmazó vállalatok 69%-a számolt be a munkaerő produktivitásának javulásáról, és ugyanilyen arányban vélték úgy, hogy munkaerő-gazdálkodási gyakorlatuk segíti a legtehetségesebb munkavállalók vonzását és megtartását.

Advertisement

Az McKinsey kutatása szerint azok a vállalatok, ahol a nők aránya meghaladja a 30%-ot (a felső kvartilisbe tartoznak), nagyobb valószínűséggel érnek el jobb pénzügyi teljesítményt, mint azok a szervezetek, ahol a női munkavállalók aránya ennél alacsonyabb. Fatima Koning, az International Workplace Group kereskedelmi igazgatója (CCO) így fogalmazott: „Az IWG legfrissebb vizsgálata is alátámasztja, hogy azok a vállalatok, amelyek nagyobb rugalmasságot biztosítanak a nők számára, jobb teljesítményre számíthatnak. Ez összhangban áll az idei nemzetközi nőnap „Give to Gain” üzenetével. A magasabb termelékenység és a munka–magánélet egyensúly javulása mellett a rugalmasság erősíti az együttműködést és az önbizalmat, bővíti a vezetői kapcsolati hálókhoz való hozzáférést, valamint támogatja a nőket abban, hogy a munkaerőpiacon maradjanak és előrelépjenek. A rugalmasság ma már nem választható lehetőség, hanem alapvető feltétele annak, hogy a vállalatok kiaknázzák a tehetséges női munkavállalókban rejlő potenciált.”

Mark Dixon, az International Workplace Group Plc vezérigazgatója így nyilatkozott: „Amikor a munkavállalók az otthonukhoz közelebb, kényelmes és professzionális környezetben dolgozhatnak, a rugalmasságnál jóval többet nyernek. A hibrid munkavégzés új lehetőségeket teremt az együttműködésre és a szakmai előrelépésre, miközben mérsékli a hosszú, mindennapi ingázás terheit. A tehetséges női munkavállalók számára a rugalmas munkavégzés valódi katalizátora a fejlődésnek.”

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák