Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Csúcs közelében a paksi áramtermelés a főjavítások ellenére is

A paksi atomerőmű több mint 16 ezer gigawattóra áramot termelt 2025-ben.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2025-ben 16 097,9 gigawattóra áramot termelt, amely – az év során végrehajtott négy főjavítás mellett is – az erőmű történetének második legmagasabb termelési eredménye – közölte az alternativenergia.hu. A közleményben felidézték, hogy az atomerőműben 2015 végén vezették be a 15 hónapos üzemeltetést, vagyis a korábbi 12 helyett 15 havonként elvégzett üzemanyagcserét. Az elmúlt időszakban az intézkedés évente mintegy 5 százalékkal növelte a megtermelt villamos energia mennyiségét, 13 százalékkal csökkentette a nagy aktivitású hulladéknak számító, kiégett fűtőanyag-kazetták számát. Az erőmű reaktorfizikusai által fejlesztett, magasabb dúsítású, második generációs üzemanyagkazettákat alkalmazó, innovációs díjjal elismert átalakítás nemzetgazdasági szinten is jelentős eredményeket hozott – írták. Közlésük szerint a korábbi 12 hónapos üzemeltetési ciklus szerint mind a négy blokk minden évben leállt főjavításra. A négy blokk 15 hónapos üzemelésének egy 60 hónapos – ötéves – periódusa van, négy blokkra vonatkoztatva ez négy egymást követő évben csak 3-3, majd minden 5. évben 4 leállást jelent.

A visszaindulások és leállások teljes üzemidőre vetített száma ezzel 20 százalékkal csökkent, mérséklődött a rendszerelemek elhasználódása, a szétszerelések, nyomáspróbák miatti igénybevétele, ami kedvezően befolyásolja a várható élettartamukat. Ez jelentős hozzájárulás a további üzemidő meghosszabbításhoz. Beszámoltak arról, hogy az atomerőmű a jogszabályban előírt mennyiségnél nagyobb fűtőanyagkészlettel rendelkezik, az üzemanyag-beszerzés biztonságosabbá tétele céljából szerződést kötött a Framatome-TVEL közös vállalattal és a Westinghouse Electric Company-vel.

A közlemény szerint az előzetes terveknek megfelelően, rendben haladnak a további üzemidőhosszabbítás (TÜH) munkálatai: a műszaki megalapozó dokumentációk készítése jó ütemének köszönhetően 2026-ban elkezdődik a TÜH Végrehajtási program kidolgozása. 2025 végére elkészültek a környezeti vizsgálati programok, megkezdték a környezeti hatástanulmány összeállítását, valamint a többletként keletkező, kiégett fűtőelemek kezelésére szolgáló konténeres tárolási megoldás műszaki előkészítését és beszerzését. Idézték Mátrai Károlyt, az MVM Csoport vezérigazgatóját, az atomerőmű igazgatóságának elnökét, aki elmondta, hogy “az energiastratégiai célok eredményes megvalósításának, a magyar családok számára kulcsfontosságú rezsicsökkentés fenntartásának egyik fő letéteményese az MVM Csoport, a csoport és egyben az ország legnagyobb és legfontosabb áramtermelője pedig a paksi atomerőmű.

Advertisement

Horváth Péter János, az atomerőmű vezérigazgatója a közleményben elmondta: Magyarország villamosenergia-ellátásbiztonsága, a nemzetközi kitettség csökkentése mindig is rendkívüli fontosságú volt az energiapolitika számára, az elmúlt években kialakult helyzet pedig még tovább erősítette annak szükségességét, hogy az ország folyamatosan, nagy mennyiségben, fenntartható módon termelni képes alaperőművekkel rendelkezzen. Úgy fogalmazott, hogy “a paksi atomerőmű az elmúlt évtizedek során bebizonyította, hogy nem csupán a gazdaságos áramtermelés legfontosabb eszköze, hanem nélkülözhetetlen szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben is: eddigi működésével összesen közel 250 millió tonna széndioxid-kibocsátást akadályozott meg”. Hozzátette, hogy a paksi atomerőmű folyamatosan fejlődik a biztonság és a technológia terén egyaránt.

Advertisement

Zöldinfó

Földi végső sokk: a sérülékeny éghajlati rendszer és a globális energiamérleg

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulértékelt tényező is: a légköri aeroszol-részecskék mennyiségének gyors csökkenése. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói klímamodellezői szemmel mutatják meg, miért borul fel a Föld energiamérlege, miért maradnak le a modellek, és miért kerülhetnek veszélyesen közel a billenőpontok. Egy kockázatelemző matematikusok által készített idei jelentés szerint már nemcsak a kibocsátások növekednek, de a Föld energiamérlegének felborulása és a melegedés üteme is egyre fokozódik. Mindezek hatására a 2 °C-os küszöböt már 2050 előtt átlépjük, hacsak nem történik azonnali és jelentős irányváltás.

Az aeroszolok eltűnése felborítja az energiamérleget

Az emberi tevékenység nemcsak üvegházhatású gázokat (pl. szén-dioxidot vagy metánt) bocsát ki, hanem olyan szilárd vagy cseppfolyós légszennyező részecskéket is, amelyeket a légkörben eloszolva aeroszolnak nevezünk. Ezek a kisméretű részecskék hosszú ideig enyhítették az üvegházgázok felmelegítő hatását. Működésmódjuk egyik fontos eleme, hogy még mielőtt a beérkező napsugárzás elérné a felszínt, ezek az aeroszol-részecskék már a légkörben visszaverik annak egy részét. Emellett a légköri vízgőz a levegőben lebegő szilárd részecskéken könnyebben kiválik apró vízcseppek formájában, melyek a felhőket alkotják. Ez a „rejtett napernyő” nagyjából 0,5 °C-kal hűtötte a bolygót, bár ezt ritkán szoktuk emlegetni.

Csakhogy az elmúlt évek levegőtisztasági szabályozásai – például a kénkibocsátás csökkentése az energiatermelésben és a hajózásban – jelentősen mérsékelték ezen kis részecskék mennyiségét. Ezzel nagyban javítottuk a levegőminőséget, és közvetetten hozzájárultunk a légúti problémák enyhítéséhez, ugyanakkor a klímarendszer szempontjából egy hűtőhatást jelentősen csökkentettünk.

Advertisement

A fizikai következmények világosak: kevesebb aeroszol-részecske → kevesebb visszavert napsugárzás → több felszíni elnyelés → több elnyelt hő a légkörben → gyorsuló melegedés.

Egyes kutatók ezt „végső sokknak” nevezik, utalva arra, hogy a Föld éghajlati rendszerét eddig egy nem szándékos, de hatékony hűtőhatás tartotta valamelyest egyensúlyban az ipari forradalom óta, aminek a megszűnésével nem számoltunk, és viszonylag hirtelen következett be.

Advertisement

Az éghajlati rendszer érzékenyebb, a modellek nem tartják a tempót

Az új, műholdas adatok szerint az eltűnő aeroszol-részecskék nyomán csökkenő hűtés hatása nagyobb, mint amit a legtöbb klímamodell korábban feltételezett. A klímarendszer jelenlegi energiamérlege – azaz az évtizedenként 0,45 W/m²-rel növekvő hőfelhalmozás – olyan gyors ütemben juttatja a többletenergiát az óceánokba, a jégtakarókba és a légkörbe, amit a modellek egyik alrendszer esetében sem jeleztek előre.

A melegedés üteme jelenleg a pesszimistább kibocsátási forgatókönyvekhez áll közelebb, holott a tényleges globális kibocsátások még elmaradnak ezektől. Mindez arra utal, hogy a rendszer valójában érzékenyebb az üvegházhatású gázokra, mint korábban gondoltuk. Tehát a valóság több hőt rejtett el, mint amennyit a modellek feltételeztek.

Advertisement

Modellezőként jól tudjuk, hogy a modellek egyik legnagyobb bizonytalansági forrása az éghajlati érzékenység paraméterezése, különösen a felhőkkel kapcsolatos visszacsatolások esetében. Ezért nem meglepő, hogy a hatásvizsgálatokban széles körben használt, finomfelbontású EURO-CORDEX regionális modellrendszer következetesen alábecsüli az elmúlt évtizedek felmelegedési trendjét: különösen Nyugat- és Közép-Európában, illetve nyáron. 1980 és 2022 között a nyári megfigyelt melegedés Európa középső harmadán 2,4 °C volt, míg a modellszimulációk átlaga szerint csupán 1,3 °C. A legújabb, ún. CMIP6 globális modellek valamivel jobban közelítik a valóságot (1,9 °C), de még ezek is alulbecslik a megfigyelt trendet.

A legfrissebb globális modelleredmények regionális leskálázása (azaz finomabb térbeli felbontásra való átültetése) jelenleg is zajlik. Éppen ezért az európai modellezői közösség egy új állásfoglalás kiadására készül, amely hangsúlyozza: habár a folyamatokat dinamikusan leíró modellek önmagukban nem rosszak, de alkalmazásuk előtt statisztikai módszerekkel javítani kell a nyers modelleredményeket.

Advertisement

Ez többek között azt jelenti, hogy a múltbeli mérésektől erősebben eltérő modellszimulációkat külön kell kezelni, a hidegebb jövőképet mutató szimulációkat érdemes lehet kiszűrni, vagy legalább hibakorrigálással, skálázással közelíteni a valósághoz. Mindezek mellett a jobban teljesítő modellek nagyobb súlyt kaphatnak az elemzésekben. Ez a megközelítés eddig is része volt a hazai gyakorlatnak az ELTE-n végzett kutatásokban, ugyanakkor érdemes elmozdulni az átlagostól a pesszimista forgatókönyvek irányába.

Billenőpontok árnyékában

Az 1,5 °C-os melegedési küszöb felett olyan világba lépünk, ahol már nemcsak fokozatos, hanem láncreakciószerű és visszafordíthatatlan éghajlati változások indulhatnak be. Ezek az ún. billenőpontok – vagyis hirtelen és tartós állapotváltozások – olyan rendszerekhez kötődnek, mint a grönlandi, az északi-sarki és az antarktiszi jégtakaró, a fagyott talaj (permafroszt), az Amazonas esőerdője vagy az óceáni áramlások.

Advertisement

Egyes régiókban ezek a folyamatok felerősíthetik a globális felmelegedést (például további szén-dioxid és metán felszabadításával), ugyanakkor az is előfordulhat, hogy átmenetileg mérsékelik (ilyen hatása lehet az óceáni áramlások lelassulásának). De a rendszer egésze szempontjából a kockázat abban áll, hogy ezek a változások hirtelen, egymást is erősítve következhetnek be, veszélyeztetve a klímarendszer jelenlegi stabilitását. Úgy tűnik, hogy ez már nem csupán elméleti forgatókönyv: a jelenlegi kibocsátási és melegedési pályán ezek az átfordulások reális közelségbe kerülhetnek.

A klímakockázat átbillenhet a kezelhető tartományon

A Föld gyorsuló melegedése mellett a jelenlegi szén-dioxid-kvóták, bírságok és vállalások messze nem elegendők a folyamat visszafordításához. Még akkor is valószínű egy 2 °C-kal melegebb világ 2050 előtt, ha mostantól teljesen nullára csökkentenénk az emberiség kibocsátását. Ez pedig nemcsak éghajlati, hanem súlyos gazdasági és társadalmi kockázat is: a gazdasági károk akár az egyes országok éves bruttó össztermék (GDP) 50%-át is elérhetik a század végére. Már most is érzékelhető a klímaváltozás hatása például az inflációt tekintve, miközben egyre gyakrabban tapasztalunk zavarokat az élelmiszer- és vízellátásban, az energiabiztonságban, valamint az egészségügyi rendszerek működésében.

Advertisement

Egyes régiókban már elindult a biztosítótársaságok kivonulása, ami magával hozhatja a biztosítási piacok összeomlását, és végeredményben gazdasági sokkot eredményez. A pénzben is kifejezhető kockázatok közelebb vannak, mint azt korábban gondoltuk – ráadásul nem lineárisan növekednek, azaz könnyen átbillenhetnek egy új szintre. A felkészülés elmaradása és az alkalmazkodás késlekedése önmagában is kockázat. Az egymásra torlódó válságok (például az aszály sújtotta mezőgazdaság és az élelmiszerár-emelkedések) könnyen elsodorhatják az érdemi kibocsátáscsökkentést, miközben egyre inkább csak tűzoltást végzünk.

Mit tehetünk?

Gyorsabb kibocsátáscsökkentésre, megfelelő alkalmazkodási lépésekre és valódi kockázatkezelésre van szükség. Ehhez célzott és hatékony alkalmazkodási döntések kellenek, különösen a leginkább kitett infrastruktúrák és társadalmi csoportok, például a szegényebb rétegek és térségek esetében. Fontos leszögezni, hogy nem járható út újra felépíteni az üvegházhatás ellenében ható „védőernyőt” aeroszol-részecskékből – a levegőtisztaság és a felmelegedés közötti választás nem lehet alku tárgya. A kihívást az okozza, hogy a klímarendszer sajnos sérülékenyebb, mint hittük és gyorsabban reagál a változásokra.

Advertisement

Tanulságos lehet a 2008-as ingatlan- és pénzpiaci összeomlás, amelyet szintén nem láttak előre a gazdasági modellek – de utóbb a döntéshozók tudtak rá rendszerszintű szabályozásokkal reagálni. Ebből kiindulva érdemes lenne életre hívni egy, a pénzügyi stabilitást védő testülethez hasonló nemzetközi intézményt, amely a Föld éghajlati biztonságát felügyeli. „A Bolygó Kapitányára” – nevezhetnénk akár így is – most nagyobb szükségünk van, mint valaha.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák