Zöld Energia
Energiát termelhet a járdánk, mutatjuk hogyan!
A napelemként funkcionáló burkolatot kifejezetten gyalogosforgalomra tervezték.
Háztetőkre, teraszokra, járdákra és más városi térrészekre telepíthető, padlólapként is funkcionáló napelemmodulokat mutatott be az Onxy Solar – számol be a PV Magazine. A spanyolországi székhelyű cég kifejezetten épületekbe integrálható napelemekre szakosodott. Az új termék 23 kilogrammos, 75-ször 75 centiméteres, egy-egy egység névleges teljesítménye 75 W. A modulok egyedi méretben, 4-szer 2 méteres nagyságig is rendelhetők. Diego Cuevas, az Onyx Solar észak-amerikai üzletfejlesztési alelnöke szerint a lapok 8 milliméter vastag biztonsági üvegből készülnek, amely csúszásgátló felülettel rendelkezik. Mint megjegyezte, kizárólag gyalogosforgalomra szánták a terméket, amely akár 400 kilogramm per négyzetméter terhelésnek is ellenáll. A szabadalmaztatott Onxy Solar üveglapok megfelelnek a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) és az Underwriters Laboratories (UL) által meghatározott szabványoknak. A napelemes technológia 16 multikristályos szilíciumcellából áll, ötsávos elrendezéssel, etilénvinil-acetát (EVA) fóliával tokozva. A panelek szabványos emelt hozzáférésű padlórendszerekre, például PVC-polimer és fém talapzatra telepíthetők, lehetővé téve az elektromos összeköttetéseket az egyes panelek hátoldalán. Az Onyx Solar korábban olyan ügyfeleknek szállított napelemes csempéket, mint az Apple vagy a madridi Királyi Színház.
„Itt, New Yorkban már négy különböző projekthez szállítottunk padlócsempéket magánlakások számára. Mint tudjuk, New Yorkban az ingatlanok rendkívül drágák, de ez a termék segít a fejlesztőknek és az épülettulajdonosoknak megújuló energiát termelni a helyszínen anélkül, hogy egyetlen négyzetméter hasznos területről is lemondanának” – mondta Cuevas, hozzátéve, hogy a telepítés megfelel a helyi szabályzásoknak.
A közelmúltban Manhattanben, a 625 Avenue of the Americas egyik ingatlanjának tetején valósítottak meg egy projektet. Itt a napelemeket egy keményfából készült keretbe integrálták.
Zöld Energia
Több mint 1900 MWh energiatároló kapacitás is épülhet a szélerőművek mellé
Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be – tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-t. A pályázók 11 járásban, 8 csatlakozási pontra nyújtották be jelentkezésüket – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. A betáplálásra igényelt összteljesítmény 1834 megavoltamper (MVA), míg a tervezett szélerőművek névleges villamos teljesítőképessége 2289 villamos megawatt (MWe). A beruházásokhoz kapcsolódva a pályázók összesen 1947 megawattóra (MWh) névleges villamosenergia-tárolási kapacitás kiépítését vállalták. A MEKH a benyújtott pályázatok feldolgozását és értékelését követően az előzetes eredményeket legkésőbb 2026. december 13-ig közzéteszi a honlapján – közölték.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter óriásinak nevezte az érdeklődést kedd este közétett Facebook bejegyzésében, kiemelve, hogy 2300 megawattnyi új szélerőmű építésére érkeztek pályázatok, miközben az első körben nagyjából 700 megawattnyi új kapacitás hálózati csatlakozására van lehetőség. Megjegyezte, hogy az előző kormány éveken át akadályozta a szélerőművek építését, ők azonban változtattak ezen, és elkezdték behozni a lemaradást. “A célunk egyszerű: termeljünk több energiát itthon, függjünk kevésbé a külföldtől, és tegyük biztonságosabbá Magyarország energiaellátását!” – fogalmazott a miniszter.
Az energiahivatal tájékoztatása szerint a szélerőművi kapacitások létesítésére és a meglévő kapacitások bővítésére beérkezett pályázatokat november 2-án, a pályázati kiírás rendelkezéseinek megfelelően az értékelő bizottság delegált tagjainak jelenlétében közjegyző bontotta fel. A bontási jegyzőkönyv alapján készült összesítő táblázat, amely tartalmazza a pályázók és a benyújtott pályázatok azonosító adatait, valamint a közjegyző által készített jegyzőkönyv kivonatos hiteles másolata elérhető a hivatal honlapján.
A pályázati eljárás következő szakaszában az értékelő bizottság a benyújtási határidőtől számított 8 napon belül megvizsgálja, hogy a beadott pályázatok megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályokban és a pályázati kiírásban meghatározott követelményeknek. A hibás vagy hiányos dokumentációt benyújtó pályázók legfeljebb egy alkalommal hiánypótlási felhívást kaphatnak, amit 5 napos határidővel kell teljesíteniük – írta közleményében az energiahivatal.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás ótaRiasztó eredményeket hozott a magyar napelemes rendszerek vizsgálata
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaFelborult a természetes egyensúly: a Balaton vízgyűjtője már több vizet veszít, mint amennyit nyer
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMi történik, ha kiesik a hazai olajfinomítás közel fele? A Mol most visszaállította a teljes kapacitást
