Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Erős pezsgés a naperőművek piacán

Élénk a naperőművek tranzakciós piaca, azonban az állam által nemrég bejelentett, az MVM számára a külföldi tulajdonszerzés esetére létesített elővételi jog fékezheti ezt.

Létrehozva:

|

Az elővételi jog gyakorlásának részletei még nem ismertek, a piaci szereplők a következő hónapokban feltehetőleg többször is konzultálnak erről a döntéshozókkal – derült ki a KPMG erről szóló üzleti reggelijén. A naperőművek tranzakciós piaca felfutás előtt áll, mivel eladói és vevői oldalon is sok a szereplő a hazai pályán – mondta Simonyi Tamás a KPMG szenior igazgatója a társaság mai, Naperőművek Értékesítésének és Finanszírozásának Kihívásai című üzleti beszélgetésén, ahol több mint 100 magyar és külföldi piaci szereplő képviseltette magát.

Eladásban vagy vételben érdekelt piaci szereplő egyre nagyobb számban van jelen, mivel Magyarországon az elmúlt években 2 gigawattnyi 5 és 100 megawatt közötti kapacitású erőmű épült fel és további 1 gigawattnyi van jól előkészített, akár már ebben a stációban értékesíthető (ready to build) fázisban. Emellett várhatóan egyre nagyobb számban fognak megjelenni a piacon a tároló kapacitással is rendelkező, tehát sokkal rugalmasabb villamosenergia termelők is. Az érdeklődés a vevői oldalon is erős. A magyar és külföldi szakmai befektetők folyamatosan monitorozzák a befektetési lehetőségeket, és a villamosenergia árak elmúlt években tapasztalt volatilis ármozgása miatt számos magyar nagyvállalat ismerte fel, hogy napenergiával komoly lépéseket tehet a költségek és az ebből fakadó pénzügyi kockázatok csökkentéséért.

A siker esélyét növeli, ha az eladói oldal idejében megteszi a szükséges lépéseket a tranzakció előtt. Ez alapvetően egy átlátható és transzparens üzleti, technológiai és jogi dokumentáció elkészítését jelenti, aminek birtokában az érdeklődők könnyebben és gyorsabban hozhatják meg befektetési döntéseiket, így növelhető a verseny az eladó sorba kerülő vállalkozás iránt.

Advertisement

A tranzakciókat lelassíthatja, a felkészülést pedig különösen indokolttá teszi, hogy 2024 januárjától a magyar állam elővételi jogot létesített a Magyar Villamos Művek Zrt. számára, ha a potenciális vevő külföldi illetőségű. Az elővásárlási jog gyakorlásának részletei még nem ismertek, a piaci szereplők a következő hónapokban feltehetőleg több körben konzultálnak erről a döntéshozókkal. Az elővásárlási jog létesítéséről és működéséről dr. Alföldy-Boruss Márk, az Energiaügyi Minisztérium helyettes államtitkára tájékoztatta a konferencia résztvevőit.

Ugyanakkor a tranzakciók létrejöttét megkönnyíti, hogy a finanszírozó bankoknak alapvetően jók a tapasztalatai naperőmű projektek hitelezésével – derült ki a konferencia panelbeszélgetésén, ahol olyan banki szereplők vettek részt, akik több százmillió eurós naperőműves hitelportfóliót építettek fel az utóbbi években a magyar piacon. A bankok természetesen törekednek a hitelkockázatok csökkentésére, maguk is igénylik az alapos átvilágítást, és általában elvárják, hogy a tranzakcióban érintett kapacitás 70-80 százalékára legyen érvényes villamosenergia-vásárlási szerződése (PPA) az erőműnek, ennél kisebb lekötött kapacitás esetén szigorúbb hitellimiteket kell megállapítaniuk.

Advertisement

Az üzleti reggelin a KPMG spanyol és román szakértői bemutatták saját piacuk legfontosabb jellegzetességeit, amelyre válaszul a panelbeszélgetés régióban aktív szereplői, így Jakab Tamás az Enery M&A vezetője és Derek Qiu a CMC Europe képviseletében tudott értékes tapasztalatokat megosztani.

Forrás: KPMG

Advertisement

Zöld Energia

Áprilistól változik a matek: drágább lehet a lakossági energiatárolás

Kedvezőtlen időzítés: amikor Magyarország támogatásokkal élénkíti a piacot, a kínai intézkedések felfelé nyomják a rendszerárakat.

Létrehozva:

|

Szerző:

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

Kedvezőtlen piaci időzítés körvonalazódik a hazai napelemes és energiatárolós szektorban: miközben Magyarországon jelentős állami támogatási programok indulnak a lakossági és vállalati beruházások felpörgetésére, Kína áprilistól megszünteti a napelemek exportjára adott 9 százalékos áfa-visszatérítést, az energiatároló akkumulátoroknál pedig 9-ről 6 százalékra csökkenti azt. A lépés nem váratlan, hiszen a kínai export-ösztönzők fokozatos kivezetése régóta napirenden van, az akkumulátoroknál például 2027-re teljesen eltűnhet a kedvezmény – írja az alternativenergia.hu. A mostani ütemezés azonban érzékenyen érinti a magyar piacot, mert épp akkor jön, amikor az állam jelentős keresletélénkítést indít. A lakossági programban a háztartások legfeljebb 2,5 millió forint támogatást kaphatnak akkumulátoros-napelemes rendszerekre. A jelentkezés február elején megnyílt és március 15-ig tart, a 100 milliárd forintos induló keret pedig elvileg 40 ezer pályázatra lett volna elegendő. A regisztrációk száma azonban rövid idő alatt 75 ezer fölé nőtt, így a keret bővítése is napirendre került.

Közben az Energiaügyi Minisztérium a Jedlik Ányos Program keretében egy 50 milliárd forintos vállalati energiatároló pályázatot is megnyitott. A keresleti oldal tehát látványosan erősödik, miközben a kínai intézkedések költségoldali nyomást hoznak. A mechanizmus viszonylag egyszerű: a kínai gyártók eddig a nettó exportár 9 százalékának megfelelő áfa-visszatérítést érvényesíthettek a napelemeknél. Ennek megszűnése a gyártói oldalon közvetlen költségnövekedést okoz, amit várhatóan beépítenek az árakba. Elméletben ez önmagában mintegy 9 százalékos drágulást indokolhat a panelek, illetve körülbelül 3 százalékosat az akkumulátorok esetében.

A piaci várakozások azonban ennél magasabb, akár 10–20 százalékos áremelkedést sem zárnak ki. A hazai nagy- és kiskereskedelmi piacon is úgy látják, hogy a 3–9 százalék inkább alsó küszöb lehet, mivel az alapanyagárak már januárban emelkedni kezdtek, és a gyártók eltérő tempóban építik be a költségnövekedést.

Advertisement

További bizonytalanságot jelent, hogy az export-visszatérítés csak azokra a termékekre érvényes, amelyek március végéig elhagyják a kínai kikötőket. Emiatt a magyar importőrök számára a gyors előrerendelés sem jelent teljes védelmet, ráadásul a nagy készletek felhalmozását pénzügyi és logisztikai korlátok is nehezítik. A kínai újév utáni időszakban a logisztika túlterheltsége és a hosszabb szállítási idők további kockázatot jelenthetnek. Kommunikációs szempontból sem egyszerű a helyzet: a végfelhasználók könnyen gondolhatják majd, hogy az áremelkedés a támogatási boom „ráemelése”, miközben a költségnövekedés jelentős része a globális ellátási láncban és a kínai fiskális változásokban gyökerezik.

Összességében a magyar támogatási programok erős keresletet generálhatnak, de a beruházók számára fontos üzenet, hogy a rendelkezésre álló támogatási összeg reálértéke a következő hónapokban a piaci ármozgások miatt csökkenhet.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák