Zöldinfó
Erősíti az energiafüggetlenséget a Jedlik-program: országszerte modernizálják a rendszereket
Sikeres a Jedlik-program.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Sikeres a Jedlik-program, kapósak az energetikai támogatások – írta Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM). Mint emlékeztettek, a kormány márciusban indította útjára a valaha volt legnagyobb ágazati programcsomagot. A Jedlik Ányos Energetikai Program már bejelentett pályázatai több mint 500 milliárd forint támogatást kínálnak, elsősorban vállalkozások számára – írja az alternativenergia.hu. A cégek, önkormányzatok és intézmények rezsiterheinek csökkentését, az energiahasználat zöldítését célzó kiírások a nyár óta folyamatosan nyílnak meg az érdeklődők előtt. A mostanáig pályázható felhívásokban a teljes keretösszeg mintegy fele, 250 milliárd forint vált elérhetővé – ismertették.
A lehetőségek jól célzottnak bizonyultak, eddig több mint 200 milliárd forint támogatási igény érkezett be – fűzték hozzá. A tájékoztatás szerint a lehetséges kedvezményezettek jelentősen túligényelték a távhőrendszerek és a helyi közvilágítás korszerűsítésére vagy az energetikai kutatás-fejlesztésre szánt forrásokat is. A Jedlik Ányos Energetikai Programban jelenleg biogáz-biometán előállítására és az egészségügyi intézmények rezsicsökkentő fejlesztéseire lehet pályázni. Előbbi kiírás 40 milliárd forintos keretösszegéből 18 milliárd forintot a kisebb üzemek létesítésére különítettek el. A 89 milliárd forintos másik kezdeményezés jóvoltából országszerte 70 kórházi épület és 20 mentőállomás újulhat meg, működhet energiatakarékosabban – olvasható a közleményben.
Hamarosan érkezik a folytatás: januártól lehet jelentkezni az ipari energiatárolók telepítését 50 milliárd forinttal, a geotermikus alapú áramtermelést 12 milliárd forinttal ösztönző pályázatokra – hívta fel a figyelmet az EM. A Jedlik-program beruházásai erősítik Magyarország energiafüggetlenségét, csökkentik az importkitettséget, fokozzák a hazai fogyasztók ellátásának biztonságát. Hozzájárulnak a zöldenergia hasznosításának növeléséhez, rezsikiadásaik mérséklésével javítják a cégek, kiemelten a kis- és középvállalkozások versenyhelyzetét – áll a bejegyzésben.
Zöldinfó
Adócsökkentéssel mérsékelné az üzemanyagárakat a szerb kormány
Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót annak érdekében, hogy mérsékelje a közel-keleti háború miatt a töltőállomásokon tapasztalható áremelkedést – közölte a szerb energiaügyi minisztérium. “Továbbra is meg fogjuk védeni az állampolgárokat és a gazdaságot” – hangsúlyozta Dubravka Djedovic Handanovic energiaügyi miniszter – ismertette az alternativenergia.hu. A közleményben nem szerepel, hogy az intézkedés meddig marad érvényben. A hazai piac védelme érdekében a szerb kormány hétfőn megtiltotta a kőolaj és a kőolajszármazékok exportját március 19-ig.
A következő hét nap során Szerbiában a benzinkutakon a benzin kiskereskedelmi ára 186 dinár (621 forint) lesz, míg a gázolaj literjéért 208 dinárt (695 forint) kell fizetni. “A dízel reális ára meghaladja a 226 dinárt (755 forint), a benziné pedig valahol 189 dinár (631 forint) körül van, ha a tőzsdei jegyzéseket és árakat nézzük. Ez a kőolaj világpiaci áremelkedésének következménye a közel-keleti konfliktus miatt” – mondta Dubravka Djedović Handanovic.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaPostán érkeznek a rezsistop-nyilatkozatok az áramfogyasztóknak
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaÜzemanyagválság sújtja Kubát: az Air France is felfüggeszti járatait
